16.rész Gyülés

 

A démon szíve

16.rész Gyülés

Edward:

Bella egy bokáig érő sötét kék ruhát vett fel, melynek alj része V alakokba rendeződve volt felvágva és alját kis fehér  szegély követte végig. Válla szabadon esett egy kis pánt ékeledett csak rajta, Nem volt az az egyenes típus, fent is hegyesen íveltek lefele kisebb dekoltázst képzeve. Hátán trapézizmai alatt formálodott egybe és kisebb gumis rész követte, jelezve nyúlos anyagát. Nagyon szépen kiemelte karcsu alakját és ez a szín is nagyon jól kihangsúlyozta. Csodaszép volt! Hajai hullámosan estek vállaira... Mosolyogva és érdeklődve nézett fel rám, mire karjaiba zártam és nyakába csókoltam.

    - Mennünk kell! - mondta, de hatalmas mosoly tette szebbé ezt az egészet.

Elhúzodtam tőle és kézen fogva hagytuk el a szobát. A többiek már kint vártak, Jasper és Emmett is párjukat ölelték.

    - Nem kell jöjjetek srácok! - szólalt meg szerelmem azonnal. - Nem hiszem, hogy élveznétek és amúgyis ez nem a ti dolgotok.

    - Ugyan Bella, ha már eddig eljöttünk. Miért ne hallgathatnánk meg? Démonok és vámpirok egyezkedése... izgalmasnak hangzik. - villant fel Emmett szeme, de látszott, hogy igazából kissé erőlteti.

    - Nem olyan izgalmas a dolog. Mintha valami nagy vezetői politika társalgás lenne. Sokszor azt hittem, hogy mentem unalomban betegszem bele. - nevetett fel Bella. - Tényleg nem akarlak kényszeríteni. Amúgysem tudom, hogy mit fog mondani Aro, így is elég, hogy Edward megakarja próbálni. Viszont ha benne lennétek szeretnélek megkérni egy feladatra.

   - Valami izgalmas kis feladat? - na most már valóban az izgatottásgtól csillant fel Emmett szeme.

    - Betudnátok nekem szerezni egy két dolgot? És óvatosan körbe nézni a déli részen?

    - Persze Bella! - válaszolt Jasper először.

    - Álljunk meg csak egy percre! - csattant fel Rosalie. - Mégis mi vagyunk neked? Szolágid amit kedvedre csicskáztathatsz?! 

    - Rosalie... - szóltam rá.

    - Nem! Mire gondolsz? Úrnő vagy és azt hiszed, hogy mindenki a kezed alatt dolgozik. 

    - Nem erről van szó Rosalie csak megakartalak kérni valamire...

     - Dél részre akarsz küldeni kémkedni?! Démonok közé löksz?! Az este még ki volt el, hogy nem akar bajba sodorni minket?!

    - Rosalie kérlek állj! - szólt kissé erélyesebben rá Bella. - Ne haragudj! Nyilván visszautasíthattok, nem kell elfogadjátok. És nem löklek a démonok közé. Csak azt szeretném ha felmérnétek a terepet. Nappal van, nem jönnek ki a démonok. És amúgysem támadnának meg.

    - Honnan tudod olyan biztosan? - sziszegte még mindig undorral Rosalie.

    - Mert nem azért vannak itt. Engem akarnak megkeseríteni. - mondta roppant nyugodtsággal Bella, de nekem ökölbe szorult a kezem. De ebben nekem is lesz szavam...

 Egy perces néma csend honolt ránk, majd láttam ahogy Jasper és Emmett összenéz. 

    - Bella... majd mi Emettel elmegyünk délre. - jelentette ki Jasper.

    - És majd mi Rosalie-al amit kell összegyűjtsük. - lépett közelebb Alice és kézen fogta Bellát, mire szerelmem hálásan nézett rá. 

   - Köszönöm... De Emmett és Jasper tényleg csak a közelben átnéztek hallgattok mit beszélnek a falusiak. De nem mentek semmilyen sötét kis utcába egyedül, semmi magán akció! - emelte fel ujjait a két fiúra nézbe.

    - Ugyan már Bella, tényleg ennyire esetlennek nézünk? -vigyorgott Emmett.

    - Nem harcoltatok még démonokkal. Legyenek gyengék vagy erősek, óvatosak kell lenni mert alattomosabb lényeket nem hordott még a világ a hátán. De ha majd visszamegyünk Forksba tanítok egy két dolgot. Viszont ha most nem gond, lekell mennünk Aroék már várnak!

Bólintottunk és minek után Alice kezébe csusztatott egy cetlit el is indultunk lefele, ahol valóban a Volturi termébe már vártak.

    - Jó reggelt kedveseim! - köszöntött Aro nagy mosollyal és felállt székéből. - Hogy aludtatok?

   - Jó reggelt! Remekül!

   - Ja, persze a kis esti szövetkezésed után mindenképp elhiszem... - szürte undorodva fogai közül Jane. És láttam gondolataiban, milyen kárörvendő is, hogy az este elfülelte, ahogy Bella a démonnal beszélget. Visoznt a mellette lévő Alec, kissé megfeszült és gondolataitól őrjöngeni tudtam, ugyanis aggodalom suhant át rajtuk Bella iránt.

    -Jane! - szólt rá Aro, mielőtt Bella szólalhatott fel. - Bizots, hogy a vendégeinknek erre is van magyarázata.

    - Aro... te is jól tudod, hogy nem türjük ha a helyünkön démonok járnak! - sziszegte Caius. - Eddigi éveink során ilyenre nem volt példa, a démon úr jelenlétében még soha...

    - Caius! - csattant fel Bella hangja a hatalmas kupolás terembe és csak ugy csattogott a dühtől, szemei is kéken kezdtek izzani. - Méltatlannak találsz a helyemért? Megkérdőjelezed a poziciómat?! - merte a szőke hajú vámpirra Bella és tett egy lépést felé, mire az mintha kissé visszahúzodott volna székében, mintha elakarna tűrni. - A démon meglepett mindannyiunkat. Magatok is tudnotok kellen mily allatomosak. - tért nyugodtabb hangnemre és szemei is újra . - Alkudozni akart velem.

    - És olyan jó szemmel nézted ezt? Korábban sosem hagytál volna elmenni egy démont ilyen könnyen... tán megenyhült a szíved? - kérdezte Caius, nem tettettve kárörvendüségét. Az ő fejében is Bella csak egy akadály volt, akitől félt de nagyon akart, hogy valami kivetni valójuk legyen és megcsappanjon ereje.

    - Ahogy nálatok is vannak törvények, nekünk az Alfáknak is van. Ha tetszik ha nem bekell tartani. Az a démon nem vétett és eddig is csak olyanokat öltem meg, akik megszegték szabályainkat. - gunyoros mosoly jelent meg arcán. - Micsoda szörnyetegnek gondoltatok, hogy jöttön menten mindenkit elpusztitok?! - szurta oda Bella tette sértődöttséggel. - De ne aggódjatok kezem között fog végezni az a démon is! - vigyorodott el majd gonoszul. mire mindenki arcán a terembe egy pillantra átsuhant a félelem. Na kivéve rajtunk, mivel tudtuk, hogy Bella nem bántana. Aro gondolatban fortyogott, nem nagoyn őrült, hogy félnie kellett valakitől és terveiben előre gondolkodott, hogy hogy gyengítehné meg Bellát. De ha majd ellene is kellene forduljak, megtenném. Belláért...

    - Értem. Valóban testvérem... - pillantott hátra Aro Caiusra. - Nem illik meg kérdőjelezni a démon úrnő szolgálatát. Elnézést kérek a faragatlanságáért. - lépett előre Bellahoz és végig simitott arcán. - Kár, hogy nem közénk való vagy! Isabella... - suttogta fülében, mire éreztem, hogy szerelmem kissé megborzong, de szeme sem rebbent, hogy ezt kimutassa. Viszont én mellette megfeszültem, ami szerintem nem kerülte el Aro pillantását. Viszont, nem monodtt egyelőre semmit. - Nos akkor szerintem ne tétlenkedjünk tovább! Foglaljunk helyet a tanács teremben, Bella! - nyújtotta kezét Bella felé, de mielőtt az elfogadta volna.

    - Aro, lenne rám két perced? - szólaltam meg hosszú idő óta először.

Aro felém pillantott vörös szemeivel mosoly húzodott szájára. Szerintem nem kellett ahhoz gondolatba olvasson, hogy tudja mit akarok.

    - Természetesen, járjunk egyet! - intett felém és elindult a bejárati ajtó felé. - Addig nyugodtan foglaljatok helyet!

Szólt hátra, mire Caius, Marcus és Bella elindult a jobb oldali ajtón. Láttam ahogy szerelmem egy pillantra megtorpan és titkon felém néz, de a következő percbe Alec lépett mellé és szólította le. Visszakartam fordulni, követni akartam az eseményeket, de ajtó már becsukodott és először Aroval kellett beszélnem.

    - Ha nem gond, kilépünk a teraszra. - ajánlotta Aro és a terasz felé mutatott, mire kiléptem. Az eget továbbra is borus felhők borították be, amióta csak itt voltunk. Az utca egyelőre csendes volt. Aro lépett mellém és messze nézett a városba magasodó sárga, narancssárga épületek felé. - Szeretnél részt venni a gyülésen!

    - Igen! - bár tudtam, hogy nem kérdésnek szánta.

    - Páratlan szerencsés vagy, hogy neked nyitott meg a démon úrnő szíve. Mondd csak, soha nem fogott el a rettegés mellette? Sosem féltél tőle? - sandított rám oldalból. 

    - Nem! Bíztam benne és beleláttam a lelkébe. - mondtam ki határozottan mire elismerő pillantást kaptam.

    - Csodálatos! Sosem hittem volna, hogy az a démonfaj... izé - javította ki gyorsan - démon úrnő egy magunka fajta iránt kezd vonzódni. Amikor először láttam az a vérfagyasztó tűzes tekintete amibe csak a bosszú égett. Nem hittem, hogy más is tudja érdekelni. - bosszú? Tehát tud róla. De Bella fejébe nem lát, tehát akkor... Xavier gondolataiba láthatta korábban. - Nos nem állok én a szerelmetek útjába. - fordult felém. - Mint mondtam remek alkalom, hogy az Alfa és Omega csapat közelebb kerüljön egymáshoz. És őszíntén nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből az egészből. De hadd adjak egy tanácsot. Az ifjú királynő nem fog lemondani a bosszúról. Abban is tudod támogatni? - villant fel egy rosszálló mosoly és közel hajolt hozzám. - De... - lépett el tőlem. - ha úgy gondolod, hogy nem és talán megfélemlesz tőle, mi szivesen fogadunk! Csatlakozhatsz hozzánk és védelmed alá veszünk. 

    - Köszönöm! De jól vagyok! - tudom én magam is, hogy Bella nem tágít elvei mellől egyelőre és a nővére gyilkosa iránt is napról napra jobban forr a vére és aki bezárta őt. Érthető és én magam sem tudom elképzelni valaki hogy vetemedhetett ilyensmire. Bella mellett leszek és segítek amibe csak tudok. Majd utána tudom, hogy nyugodt, szép közös életünk lesz.

    - Csak nem hiszed, hogy Bella ha be is teljesíti a bosszúját leáll az öldökléssel. - Aro nem is érintett meg mégis mintha olvasott volna bennem. - Már 100 éve, hogy ezt az életet éli. Nem fog lemondnai róla, kötelessége van mint a démonok úrnője, nem fog kilépni belőle. Nem olyan könnyű nekik mindennel leállni. Hidd el, sokat nem tudsz még a démonok világáról. - mosolyodott felém majd visszalépett a folyósora. Összeszükült szemmekkel meredtem a semmibe. Tudni akarok, mindent tudni akarok! Annyira zavar, hogy mindneki jobban ismeri a szerelmemet mint én! Ne légy dühös Edward. Bella megígérte, hogy beszélni fog. Biznod kell benne! Új világba csöppentél és ezt is megkell ismerni. Most ismerted cska meg Bellát, de nézd meg mi mindent elértél már nála. Hiszen mindenki bevallja, hogy megnyilt feléd. Szólalt meg egy kis belső hangom. Igaz, Bella eddig szinte senki felé sem fordult gyöngédséggel, talán Xavier felé de ő is bevallotta, hogy csak hálás. Te vagy az első szerelme élete során... melengség járta át a testemet ahogy erre gondoltam. Igen, Bella engem szeret!

   - Nos nem jössz? - lépett félig vissza Aro. - Részt vehetsz az ülésen!

Bella:

Tudtam, hogy Rosalie nem fog belemenni bármit is mondok neki. De a családját nem hagyná el. Amit irgyeltem, Cullen mérhetetlen összetartását, egybefogását. Aminek mohón talán de része akartam lenni. Mégis ez önző vágy! Abban a pillanatban, hogy Edward felé megnyiltam, sorsunk egybefonodott és bár nagyon jól tudta veszélyes az út nem tántorodtam el. Vele akartam lenni. Ahogy sokszor Edwardra néztem azt kívántam, bár nyugodt életünk lehetne. Bár lehetnék ember vagy vámpir és akkor semmi sem állna az utunkba. Oké emberként mondjuk igen, de könnyebb lenne, mint egy démonnal. A pecsét ami alá estem, nem léphetek el. Követnem kell a kitűzött sorsomat. De mindent megfogok tenni, hogy Edwardnak és a családjának semmi bántodása ne legyen!

    - Bella... - szíltott meg Alec, anélkül is megtudtam mondani hogy ránéztem volna hiszen éreztem illatát. Mert én mindeközben a kifele sétáló Edwardot és Arot néztem. Remélem, hogy nem tömi semmivel sem tele a fejét, mert akkor nagyon pipa leszek Arora.

Alice és Rosalie elindultak bevásárolni, Emmett és Jasper kérésemet teljesítve a déli rész felé. És kivételesen örültem, hogy Aro reggel nem olvasott mindenki fejében. Bár láttam Jane arcán, hogy nem egészen barátságosan méri végig a kis csapatot. De nem szólt semmit...

    - Alec?!  - fordultam a sötét barna hajú vámpir felé és felvettem hűvös arcomat. - Segíthetek valamiben? - tettem mellkasomra kezem, rögtön éreztem hogy még mindig mekkora hatással vagyok rá. Jane ellenére, Alec sosem tudtam meggyülölni. Igazából valahogy sajnáltam is, de nem engedhettem le a falamat, nem itt. 

     - Lenne rám két perced? - kérdezte miközbe a vörös szemein aggodalom suhant át.

Bólintottam, s mivel, hogy nagy részt az emberek már szétszéledtek, a terem túlsó végébe lépkedtünk. 

     - Miről lenne szó? - mosolyodtam rá. - A húgod nem hiszem, hogy jó szemmel nézi, hogy kettesbe akarsz velem lenni. 

Hátra pillantott, ahol a jobb oldali ajtonál Jane állt és nem épp kedves tekintetekkel illet meg minket. Megköszörülte torkát és mire feleszméltem már karjaiba kapott és szó szoros értelmében kiszökött velem az ablakon.

   - Te meg mi a fenét műveszl?! - csattantam ki amint épségben lerétünk, bár tudtam, hogy baj nem eshet és letett a karjából. 

    - Itt nem hallhat meg senki. - válaszolta egyszerűen és hátat fordított nekem.

Egy szűk kis utcába voltunk, ami Volturi palotája mellett húzodott és a főutra nyillott. Nem volt egy lélek sem errefele és a közelben sem hallottam semmiféle zajt. Ez volt az elejétől a terve! Villant be nekem, egy ilyen kis szűk utcába senki sem settengedne be és még viszonylag korán volt. Így nem zavarhatott meg senki. Azaz, esetleg amig a kis Jane nem jelenik meg.

   - Mit szeretnél Alec? - fonta keresztbe a karom és neki döltem a palota mellette ékesedő kis ház épületének a falának. 

Alec néhány másodpercig nem szólalt meg, továbbra is háttal állva nekem. De a következő pillanatban olyan hirtelen jelent meg előttem, hogy szinte azt éreztem bele présel a fallba. Vörös tekintete villámokat szort, karjai a falba csapodtak amitől az megrepedt. Mellkasa engem ért és úgy emelkedett és süppedt a mellkasa dühében, hogy egész teste megrázkodott. De nem féltem tőle, ha akartam volna szempillantás alatt végezhettem volna vele. 

   - Alec mi a fenét művelsz?! - néztem rá összeszükült szemekkel.

    - Nem értem... egyszerűen nem tudom felfogni! - sziszegte fogai közül. - Hogy vonzdohatsz ahhoz a gyenge vámpirhoz?!

   - Gyenge vámpir? -néztem értetlenül de rögtön rájöttem, hogy Alec féltékeny Edwardra. Nem egyszer fordult elő létem során, hogy féltékeny démonok, emberek harcoltak értem. Bár kegyetlen, jégszívű énem csak mosolyogva nézte mindezt. Ám ez most erről szó sem volt, hiszen szerettem Edwardot. Nem akartam, hogy baja essen. És ha Aleccel kellett összemérnie erejét... És ha Alec használná rá a képességét... nem, abba bele sem akartam gondolni. - Alec...

    - Nem ide figyelj! - csapott jobb kezével  a falba mire újabb repedések keletkeztek azon. - Miért?! Miért kell azzal legyél?! Ő nem tud megvédeni, gyenge kis vámpir aki állati véren táplálkozik. 

   - És ugyan kitud engem megvédeni?! - néztem rá elszántan. - Talán te?!

    - Biztos, hogy jobban megtudlak védeni mint ő. Bella... - kissé lenyugodott és bal kezével megsimogatta az arcomat, majd közel hajolt hozzám, hűvös leheletétől felállt a hátamon a szőr. - Bella, ennek nem lehet így vége! Ennek nem! Én sokkal jobban találok hozzád, hozzád a démonok úrnőjéhez! - suttogta az arcomban. - Segíthetnék a pusztításban és a bosszúd beteljesedésében. - szippantott mélyet a hajamban. Kirázott a hideg!

    - Komolyan? És mi lenne a Volturival?! Szerinted Aro elengedne? No meg Jane-ről nem is beszélve.

    - Csak egy szavadba kerül... - nézett ismét rám vörös iriszeivel, de nem mozdult el tőlem ugyanannyira közel volt, mint korábban is. - Jane nem érdekel és Aroval majd csak hogy megegyezem. Hadd legyek melletted. Bella válassz engem!

Nézett rám határozottan. Bár tudtam, hogy egyikkel sem tudna megegyezni. Aro sem engedné kezei közül ki egy különös testőrét, akinek képessége is van. No meg fenyegetésnek venné.

   - Alec, nem kellesz! - néztem rá és felizzott barna szemeim, kéken kezdtek villogni. - Edward szeretem, magam sem tudom meg magyarázni, hogyan történ mindez... de megtörtént. És nem tudok változtatni. Figyelj... sajnálom, a korábbit, hogy játszadoztam veled. Nem volt szép tőlem, tényleg. Nagyon erős vámpir vagy, remek képeségekkel. De én nem szeretlek! - kerek perc megmondtam. Bár tudom ha ez Aro füleibe jut teljesen ledöbben és tényleg elhiszi, hogy legyengültem. De nem fogja! 

Ezzel becsuktam egy pillantra a szemem és feltörtem az ereimet ami nagy szélroham következtébe feléledt és Alec hátra esett. 

    - Alec maradj csak az a kis kutya aki Aroék mellett kell! - szürtem fogaim közül. - És ne hogy merd bántani Edwardot mert nem fogok jót állni magamért! - meredtem rosszállóan rá, tekintélyt elvárva.

Ezzel mit sem várva válaszára megfordultam és visszasitettem a bejártsahoz, hogy visszaváltozzak és felsiessek a tanács terembe. Aro biztos meg fogja tudni ezt a kis incidenst, nem tudom ha róni fog valamit is Alecre, de azt biztos, hogy élvezni fogja ahogy Alectől bocsánatot kérek. Viszont nem fogom hagyni, hogy azt higyje egy percig is hogy a hatalmam lankad. Egy kis játék ide vagy oda, amúgysem huzhattam most Alecet, Edwardot szeretem és a szívem, az a jégszívem, ami Edwardal való találkozáskor elkezdett olvadni, nem engedte. Nem hazudhattam és nem köntörfalazhattam. Alec még félre értette volna. 

Dühösen csaptam be az ajtot a tanácsadó terembe, ahol már mindenki ott volt. Aro az asztalfönél az ajtóhoz közelebbi résznél, két oldalán Marcus és Caius. Caius mellett Jane, mellette egy üres hely, majd Marcus felén Felix, Demetri és Edward. Edward azonnal érezhette dühömet és felakart szökni, hogy hozzám jöjjön, de szemeimmel intettem, hogy ne tegye.

   - Oh, kedves királynő, mi történt, hogy ilyen keserűen lépsz be ebbe a terembe? Valami felháborított? - kérdezte Aro.

    - Csak valamit elkellett simitsak. - ebbe a pillanatba lépett be Alec, vörös iriszeivel rám meredt, majd rögtön el, mikor rájött, hogy hol van és helyet foglalt Jane mellett.

Én az asztla túlsó végébe mentem és bár eddig Xavier ült az asztalfönél a másik felén, most én foglaltam el azt a helyet. Mire Aro elégedetten elmosolyodott. Ezzel kezdetét vette a megbeszélés, bár 1 hónappal ezelőtt volt és sok újdonságról nem volt szó. Kíváncsiak voltak, hogy mi újdonság az Alfa csapatba, hány újabb démon esett áldozatul és okozott e gondot az ők fajtájuk. Jővőbeni tervekről beszéltünk, ami mellett természetesen Aro nem tudott elsiklani, hogy Edward és az én kapcsolatom folytán új fények villanak fel a szövetségre. 

    - A démon úrnő egyre kegeysebb hozzánk. - szólalt meg Felix gunnyal a hangjában. - Ez a szerelem igazán meghozza a gyümölcsét. - tekintett Edwardra, aki egész gyülés alatt csak hallgatott. - Kívételes lehet a démon úrnővel lennél. Mondd csak milyen az ágyba? Talán kölcsönadhatnád...

Ezzel Edward felmorgott és kezével megfogta Felix nyakát...

    - Edward! - szóltam rá és azonnal átszelltem a köztünk lévő távolságot, bár nyilván több időbe telt, mint egy vámpirnak. - Edward, ereszd el! - öleltem át nyakánál és csókot leheltem hűvös, fehér arcára. Erre kissé engedett, elengedte Felix nyakát, de még mindig dühösen meredt rá.

   - Felix... - fordultam ezzel felé. - Nem is hittem, hogy te is ily érzéseket táplálsz felém. - vigyorodtam hűvösen rá. - Talán anno rég nálad kellett volna járnom?! Te is oly beszédes lettél volna, mint Alec... - simitottam végig kulcsontján fel egészen a válláig. 

Elütötte kezemet mire nevetve indultam vissza a helyemre. Remélem ez a kis bemutatás is arról tanuskodott, hogy nem lágyultam meg. Tekintettem fel az asztal másik végébe, ahol Aro élvezte a műsort. 

   - Nos, akkor azt hiszem ennyi lett volna? - törte meg a kis csendet amit beáll Marcus. Már nagyjából két órája lehettünk itt.

   - És a kérdések? Nincs semmi megtárgyalandó dolog amit átkellene beszélni? Egyeztetni kellene? - húztam fel a szemöldökömet.

Általában ezzel szoktuk zárni a gyülést, mindig így volt. De ahogy Caiusra tekintettem oldalból rögtön megértettem... azért nem hozzák fel, mert nem Xavier van itt.

   - Oh, értem már! Démon úrnő nem elég nektek? - sanditottam rájuk. - Szerintetek nem hozhatok elég nagy döntést?! Xavier rám bizta a feldatot. Szóval, kivele! - förmedtem rájuk és mint a mai nap oly sokszor felizzottak a szemeim kéken.

   - Dehogyis! Mire nem gondolsz ifjú királynő! - szabadkozott Aro. - Egy kérdés lenne itt, ami igazán érdekelne a véleményem. Ahogy Edwardé is. -sanditott szerelmemre, aki elszakitotta pillantását Felixtől és Arora meredt. 

Nem tudtam hova visz ez a beszélgetés de remélem Edward Aro mellett fog érvelni, bármi is legyen.