Karácsony

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! 

10.resz Magany?

 

Aishiteru:

10.rész Magány?

Edward:

Alice és Vanessa még nem jöttek vissza, bár nem lepődtem meg,  biztos vagyok benne, hogy sétálnak egyet. Bella sem jött vissza és bekell valljam, hogy elkezdtem veszélyezni miatta, attól tarotttam, hogy eltévedte, bajba került valami... egyáltalán nem tetszett az, hogy olyan szomorúan elment egyedül. De amiután szürkülödött ki nyilt az ajtó és belépett Bella. Nagyon meglepődtem és megijedtem amikor megláttam, bár igaz, hogy cska ma találkoztunk. Ruhája egy két helyt szakadt volt , poros, egy két falevél és egy ágacska is belegabalyodott a hajában, sőt egy frisebb seb is ékesedett karján ami lassan gyógyult be.

   -Bella! - szólalt meg először Carlisle.

Mindenki felpattant és aggódva tekintettek rá, körbe véve. 

   -Mi történt aranyom? - érintett meg Esme.

   - Én csak... én csak... - gyorsan kapkodta a levegőt , pedig úgye nem fáradt el... mégis mi történt? 

Carlisle átkarolta és a kanapéhoz vezette ahol leült:

   -Mitől lett a sebed, tán egyszerre rágoztál és mentél? - vigyorgott Emmett, de egy szúros tekintete lőveltem felé, mire felkapta a karjait.

    - Nem, sikerült összeütköznöm egy vérfarkassal... 

    -Egy vérfarkassal?! 

Előbbre léptem közbe ismét megnézve, hogy angyobb seb nincs e rajta. 

    - Ennyire elkoszáltál? Sajnálom, elfelejtettem megmondnaia határt és... 

    -Nem... tudtam a szövetségről és a határt is ismertem csak...

    -Csak? - néztük érdeklődve. 

     - Meglátogattam a szüleim házát, de nem voltam egyedül... volt ott egy vámpir, egy férfi. 

Ismét tettem előre egy lépést, közbe próbáltam keresni a válaszokat hirtelen miért fogott el ekkor aggodalom. 

   - Összeverekedtél vele? Mi törént ? Bántott? - már kezdett is az öklöm ökölbe szorulni, ahogy Carlisle az utolsó mondatát kiejtette.

   -Nem, nem láttam közelről, későn vettem észre, de nem támadott meg. Elszaladt tőlem, csak az alkatát láttam.  Viszont... viszont ... 

Mondatát nem fejezte be, maga elé dermedt , aggódva figyeltem , ennyire mélyen bent vna a múltban, hogy nem is akarja megosztani a terhét? Azt akaorm megosztja, azt akarom, hogy velem osztja meg.

   -Megjöttünk! Oh,  mi ez a hangulat? - toppant be Vanessa, nyomában Aliceal.

    -Mi történt Bellával? 

Bella feléjük tekintett szomorúan, majd zavartan hajához kapott és levett még egy lapit, amit Esmé nem vett le azelőtt:

   -Azt, hiszem  felmegyek lefürödeni. - állt fel.

   -Bella mikor ettél utoljára? Holnap elmennénk vadászni és...

   -Köszönöm de voltam tegnap, menjetke csak nékülem.

Ezzel felszaladt mielőtt, bármit is mondhattuk volna.

    -Szerintem fura? Már bocsánat , bármennyire is lázadozz, maradj a múltban, attól még lehetne barátságos... 

   -Vanessa... hagyd, majd felenged... 

    -Hát ő tudja... Szivem szeretnéd látni mivel gazdagodtam, éjszakára is vettem valamit , talán kiróbálhatnánk...- az útobbit suttogta de persze a többiek is meghallották.

Emmetten persze a kaján vigyor meg is jelent:

   -Én most elmegyek sétálni. - csak leráztam és elindultam kifele.

Kedves lány volt Vanessa, nagyon barátságos és szép, de nem volt köztünk az a kémia ami szeirntem kellett volna, igyekeztem és adtam esélyt de... Még 24 óra sem telt amióta Bellával találkoztam , de már úgy érzem , hogy fenekestül felforditotta az életemet. Lehetséges ilyen egy perc alatt? Egy másodperc alatt? Belesajog a szívem ha látom szomorúnak, a mosolyát akarom látni  a nap minden egyes percében , érezni az illatát és karjai melegét ... én el sem hiszem komolyan hogy másodpercek alatt ilyen érzéseket tudott kiváltani belőlem egyelten egy pillantásával. 

1 óra után tértem vissza , útközben egy őzel is találkoztam így ettem is. Amint megéreztem nem tétlenkedtem, nem akartam egyedül hagyni Bellát, így nem volt kérdés , hogy eszek. Amint közeledtem a házhoz a holdfény egy törékeny kis alakot világitott meg a teraszon. Bella volt az , mély levegőt vettem és mellé sétáltam:

   -Szia! - szia? komolyan valami jobbat nem találhattam volna ki?

   -Szia... -kicsit rekedtes hangja volt, nem fordult felém az eget bámulta.

    -Milyen csendes esténk van nem igy van? - most komolyan Edward erőltesd meg az agyad. 

   - Félek a sötétségtől, mintha brmelyik pillanatban bekebelezhetne és többet nem ébredek a valóságban, többet nem látom a fényt, csak a magányt  a végtelen űrt. Akarom a fényt elérni, de bárhogy próbálom nem tudom, egyre csak vissza esek a sötétségben kétségbeesetten kapaszkodva valamiben ami már nincs... - szemei ragyogni kezdtek és gyűrűjére tekintett , annyira fájt a szivem így látni. - Van kiút a sötétségből szerinted?

Kerek aranybarna szemeivel rám nézett amikben azonnal elvesztem, megráztam a fejem és a hold felé néztem:

  -Látod a holdat, a csillagokat? Ők a sötét égen virritanak, utat mutatva , fényt adnak a sötétségben. Kiutat...

   -És ha felhős az ég?

   -Attól még nincs ott a hold  , meg a csillagok?  - elmosolyodtam, halványan ő is, de vissza tekintett az égre. - Bella szerintem benned is ott a fény , ami elő fog jönni egyszer , lehet most felhők takarják, de később kitisztul és ott fog ragyogni a holdad és a fényed. 

Ragyogó tekintettel rám nézett, teljesen megigézett , ahogy ott arany baran szemei belém furodtak, megkellett kapaszkodnom a korlátba:

    -Valóban? - elmosolyodott, és ez már már kezdett hasonlítani egy igazi mosolyra, csodaszép volt.

De a szeme továbbra is bánatot sugallt, elkezdtem azon filozni mit is csináljak talán megkellene veregetnem a vállát... igen, igen szóval... közelebb lépek , kezem elindul a háta felé ... :

    -Szivem, hát visszajöttél?! 

Megköszörültem a torkomat és gyorsan visszahúztam magam mellé a kezem és hátratekintettem, ahol Vanessa egy száll kigombolt hálóingben állt, neki dölve az ajtónak. Méylen magamban felsóhajtottam és kényelmetlenül éreztem magam, szemem sarkából Bellát néztem , hogy reagál, csak hátra tekintett majd vissza az égre.... 

    -Na mit szólsz? - elkezdett felém közeledni, majd mikor elért végig simitott a mellkasomnál.

Megakart csókolni, de elforidotttam a fejem:

   -Menjünk be jó? 

   -Oh, már is ott akarod kezdeni?! -virgyorgott el,  leráztam magamról. 

   -Menj fel, jővők. - sóhajtva mondtam mind ezeket.

Bellára néztem aki meg sem moccant, csak tovább bámult a csillagos eget:

   -Izé sajnálom, szerettél volna még valamit?

De Bella nem fordult felém, tovább nézte az eget, közbe már hallottam Vanessa gondolatát, ahogy türelmetlenkedik és nem érti az egészet... Ma este úgyse adom meg amit akar, nem akarom én... Elindultam befele de ahogy átléptem a küszöböt:

   -Edward... Köszönöm. - csak a fejét forditotta hátra és egy kis mosoly is ott bujkált az arcán, visszaléptem és magam felé forditottam:

   -Ha valakivel beszélgetni szeretnél engem megtalálsz. 

Ez nagoyn bénán hangzott? Lehet... Edward már nem tudsz beszélni a nőkkel? Ez az öcskös , ez nem volt semmi. Milyen csendes éjszaka van? Hát jobb nem is jutott volna eszedbe. Oké, hogy szeretnél új vizekre evezni , de talán nem pont akkor kellene mikor Vanesse is itt van. Kussolj Emmett! Morogtam egyet, miközben már fent voltam az emeleten. Fogalmam sincs mi ütött belém, de úgy érzem Bellával akarok lenni, csak vele és mosolyt cslani az arcára.

Bella:

Nagyon jól esett ismét Edwardal beszélni és egy egész percre úgy éreztem, hogy rég nem dobogó szivem megnyugodott volna, érintése, hangja betölti az egész terepet és mintha a felhős belsőm kitisztulna... De ahogy magamra hagyott szörnyű lelkiismeret furdalás fogott el, tekintetem a kis ezüst, fehér köves gyűrűre... 

    -Én Edwardom...- tulajdonképpen nem mondtam ki a nevét, tudtam,hogy mindenki meghallaná és félre értené csak az ajkaimmal formáltam a nevét ...

Mert úgy éreztem tovább lépek, és nem akartam elfelejteni a múltat , oké igaz nem emlékeztem cska halványan rá, de addig nem tudtam tovább lépni amig a szerelem bennem él, amig ez a szerelem melyet egy Edward neveztű férfiért érzek, nem kap testet, nem sikerül visszaemlékeznem, hogy ki volt, hogy nézett ki , mikor mosolygott, mikor szomorkodott... akarom tudni,hogy nézett ki, nem lehetek boldog , őt szeretem és senki mást.

    -Te egész este itt álltál kint? - már hajnalodott mikor a kis koboldszerű csaj kilépett.

    - Igen, néha nem árt a friss levegő.

    - Kis Bellus te mit értesz a " néha nem árt friss levegő " alatt? Mert, hogy egész este itt állni mint egy szobor ... - szökkent ki Emmett is.

    - Néha nem árt egy hosszabb szobor állás... - mosolyodtam el, mire Emmett felnevetett. - Hova készültök?

    -Suli... 

    - Jaj , tényleg te nem jártál. Eddig...

    - IGen... - közben a forksi gimi pergett le előttem, régen, amikor a barátaimmla beszélgettünk a parkolóba és a menzán ettünk...

     - Ami azt illeti, Bella Eleazer-al arra gondoltunk, hogy járhatnál te is Emmettékkel. Tudom,hogy nem hoztuk fel ezelőtt és hirtelen jön...

    -Rendben, talán ha már eddig eljutottam, akkor mozogjak egy kicsit jobban ki... nem roskadozhatok egy szobába örökre. - mosolyodtam el.

Bár nem készültem elfelejtnei a múltat, minden egyes percem a mútltban ragadt és... bármi is történjék én ott raboskodom... de újra akaorm járni a helyeket, az eseményeket amik emberi voltomban részese voltak. 

   - Örülök, hogy ezt mondod. Akkor Eleaze néhány papirt múltkor kitöltött ilyen esetben, biztos ma szeretnéd is kezdeni? 

    -Ha gondolod ma maradhatsz még itthon és segitesz nekem? - lépett Esme is.

És közbe megláttam Edwardot a szoba másik felébe gyöngéden mosolygott és engem nézett. 

    -Köszönöm, de azt hiszem tényleg itt lenne az idő, hogy kicsit kimozduljak és itt születtem felakarom fedezni újra a helyet. Akkor megyek és átöltözöm.

Elsiettem a többiek mellett és Edward mellett is , akinek napfény illatta azonnal megcsapott , majd a lépcső tetején Vanessával találkoztam aki kicsit szúros tekintettel nézett rám. Nem tudom mit tettem? Az estéli jelenet nem zavart, úgy értve kinosan éreztem magam,hogy ott vagoyk mint egy harmadik kerék, de próbáltam nem tudomást venni, ugyanakkor egy pár, persze, hogy csinálják. 

Egy fekete csőnadrágot, egy piros háromnegyedes bluzot és egy fekete bördzsekit vettem fel, egy barna térdig érő csizmával, már mindenki az ajtóba volt, mikor leértem hozzájuk. 

    - Na Bellus készen állsz?

Emmett vigyorgott, valóban mind nagoyn ekdvesek voltak és sajnáltam, hogy nem tudok önfeledten velük nevetni... Folyamatosan megcáfoltam magma, szivem mélyén akartam de az agyam folyamatosan emlékeztett a magányra, hogy nem kell tovább lépjek, mert nekem cska itt biztonságos. Így hát csak bólintottam. 

   -Akkor te menj Edwardékkal, mi meg négyen. - válaszolt Alice és már is kifele tartottak a garázsba.

Egyedül Edward maradt hátra és engedett előre, biztatóan mosolyogva. Beültem hátra és egész úton hallgattam, Vanessa a tegnapi napról csevegett Edwardnak, aki úgy tűnt nem nagyon érdekelte. Ahogy áthaladtunk Forkson emlékek  homály sorozata keringett bennem, az utcák, a házak... mind modernebbek voltak de mégis a feeling megmaradt a régi. És aztán ott üdvözölt Forski gimi tábla, ugyan olyan irás, ugyan olyan rajzok... csak ez is újra festve , készitve. És a suli... 

    -Még sosem láttál sulit? - vigyorgott elől Vanessa.

    -Nem csak... sokat változott... -ennyit tudtma kinyögni miközben a modernebb, magasabb épületet néztem, amit néhány új szárnnyal is kiegészitettek.

   - Nosztalgikus érzés. Elhiszem. - mosolyodott a visszapillantóban Edward.

Bólintottam, miközben ő már be is állt egy parkoló helyre. Egyre több diák lézengett az udvaron, barátokkal találkoztak, akiknek a hétvégét mesélték, hogy épp milyen új szerkot, autót, felszerelést vettek, vagy épp milyen vicces volt az estéli vígjáték, vagy fodrász mennyire eltalálta a legújabb hajat. Az én koromban is hasonló próblémák merültek fel? Amint leállt az autó kiszáltam, de ahogy becsuktam mögöttem az ajtót, megkell kapaszkodnom az ajtóban, mintha nem kaptam volna levegőt, pedig nem volt szükségem rá, éreztem ahogy egyre jobban csuszok lefele, mig egy kar meg nem tart:

    - Bella minden rendben? Mi a gond? Bella...

De nem válaszoltam, egy pontban öszpontositottam, a bejárathoz és néhány helyel arébb egy parkolóhoz... mintha arra akarnék várni,hogy valaki belép, most beáll az ő Chevrolettével és kiszáll az autóból... mint akkor... Régebb ott állt, régebb ott állt Edward... 

    -Bella! - egy kéz érintette meg arocmat és kényszeritette, hogy elnézzek. - Minden rendben?

Aranybarna szemei, gyöngéden enyémekbe furdotak, és éreztem, hogy ismét levegőt kapok: 

   -Igen, bocsánat én csak... - fejemhez kaptam. - Annyi emlék homály ... összeakarnám tenni... de nem sikerül. 

Nem sikerül emlékeznem vőlegényem arcára... 

    - Sosem gondoltál arra, hogy tovább lépj? Hogy a jelenben élj , ezeket a napokat éld és gazdagitsd az emlékeidet újakkal? 

Ezekben a mondatokban megrebbent a szemem és hátrébb álltam Edwardtól ... 

   - Bella én csak...

    - Nem várom,el hogy bárki is megértsen... csak most találkoztunk nem tudsz te semmit rólam ... szóval ne próbálj engem oktatni.

Durva voltam ? Talán, de minden cska úgy kibökött magamból... elindultam egyedül felkutatni az iskolát, reménykedve, hogy nem változott sokat. Éreztem a sok pillantást és hallottam a kíváncsi sugdolozódást, hogy mégis ki lehetek , miért jöttem a Cullenkkel, micsoda szépség és hasonló. Egyedül kell boldoguljak, egyedül, egyedül a legjobb...