Karácsony

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! 

10.resz Magany?

 

Aishiteru:

10.rész Magány?

Edward:

Alice és Vanessa még nem jöttek vissza, bár nem lepődtem meg,  biztos vagyok benne, hogy sétálnak egyet. Bella sem jött vissza és bekell valljam, hogy elkezdtem veszélyezni miatta, attól tarotttam, hogy eltévedte, bajba került valami... egyáltalán nem tetszett az, hogy olyan szomorúan elment egyedül. De amiután szürkülödött ki nyilt az ajtó és belépett Bella. Nagyon meglepődtem és megijedtem amikor megláttam, bár igaz, hogy cska ma találkoztunk. Ruhája egy két helyt szakadt volt , poros, egy két falevél és egy ágacska is belegabalyodott a hajában, sőt egy frisebb seb is ékesedett karján ami lassan gyógyult be.

   -Bella! - szólalt meg először Carlisle.

Mindenki felpattant és aggódva tekintettek rá, körbe véve. 

   -Mi történt aranyom? - érintett meg Esme.

   - Én csak... én csak... - gyorsan kapkodta a levegőt , pedig úgye nem fáradt el... mégis mi történt? 

Carlisle átkarolta és a kanapéhoz vezette ahol leült:

   -Mitől lett a sebed, tán egyszerre rágoztál és mentél? - vigyorgott Emmett, de egy szúros tekintete lőveltem felé, mire felkapta a karjait.

    - Nem, sikerült összeütköznöm egy vérfarkassal... 

    -Egy vérfarkassal?! 

Előbbre léptem közbe ismét megnézve, hogy angyobb seb nincs e rajta. 

    - Ennyire elkoszáltál? Sajnálom, elfelejtettem megmondnaia határt és... 

    -Nem... tudtam a szövetségről és a határt is ismertem csak...

    -Csak? - néztük érdeklődve. 

     - Meglátogattam a szüleim házát, de nem voltam egyedül... volt ott egy vámpir, egy férfi. 

Ismét tettem előre egy lépést, közbe próbáltam keresni a válaszokat hirtelen miért fogott el ekkor aggodalom. 

   - Összeverekedtél vele? Mi törént ? Bántott? - már kezdett is az öklöm ökölbe szorulni, ahogy Carlisle az utolsó mondatát kiejtette.

   -Nem, nem láttam közelről, későn vettem észre, de nem támadott meg. Elszaladt tőlem, csak az alkatát láttam.  Viszont... viszont ... 

Mondatát nem fejezte be, maga elé dermedt , aggódva figyeltem , ennyire mélyen bent vna a múltban, hogy nem is akarja megosztani a terhét? Azt akaorm megosztja, azt akarom, hogy velem osztja meg.

   -Megjöttünk! Oh,  mi ez a hangulat? - toppant be Vanessa, nyomában Aliceal.

    -Mi történt Bellával? 

Bella feléjük tekintett szomorúan, majd zavartan hajához kapott és levett még egy lapit, amit Esmé nem vett le azelőtt:

   -Azt, hiszem  felmegyek lefürödeni. - állt fel.

   -Bella mikor ettél utoljára? Holnap elmennénk vadászni és...

   -Köszönöm de voltam tegnap, menjetke csak nékülem.

Ezzel felszaladt mielőtt, bármit is mondhattuk volna.

    -Szerintem fura? Már bocsánat , bármennyire is lázadozz, maradj a múltban, attól még lehetne barátságos... 

   -Vanessa... hagyd, majd felenged... 

    -Hát ő tudja... Szivem szeretnéd látni mivel gazdagodtam, éjszakára is vettem valamit , talán kiróbálhatnánk...- az útobbit suttogta de persze a többiek is meghallották.

Emmetten persze a kaján vigyor meg is jelent:

   -Én most elmegyek sétálni. - csak leráztam és elindultam kifele.

Kedves lány volt Vanessa, nagyon barátságos és szép, de nem volt köztünk az a kémia ami szeirntem kellett volna, igyekeztem és adtam esélyt de... Még 24 óra sem telt amióta Bellával találkoztam , de már úgy érzem , hogy fenekestül felforditotta az életemet. Lehetséges ilyen egy perc alatt? Egy másodperc alatt? Belesajog a szívem ha látom szomorúnak, a mosolyát akarom látni  a nap minden egyes percében , érezni az illatát és karjai melegét ... én el sem hiszem komolyan hogy másodpercek alatt ilyen érzéseket tudott kiváltani belőlem egyelten egy pillantásával. 

1 óra után tértem vissza , útközben egy őzel is találkoztam így ettem is. Amint megéreztem nem tétlenkedtem, nem akartam egyedül hagyni Bellát, így nem volt kérdés , hogy eszek. Amint közeledtem a házhoz a holdfény egy törékeny kis alakot világitott meg a teraszon. Bella volt az , mély levegőt vettem és mellé sétáltam:

   -Szia! - szia? komolyan valami jobbat nem találhattam volna ki?

   -Szia... -kicsit rekedtes hangja volt, nem fordult felém az eget bámulta.

    -Milyen csendes esténk van nem igy van? - most komolyan Edward erőltesd meg az agyad. 

   - Félek a sötétségtől, mintha brmelyik pillanatban bekebelezhetne és többet nem ébredek a valóságban, többet nem látom a fényt, csak a magányt  a végtelen űrt. Akarom a fényt elérni, de bárhogy próbálom nem tudom, egyre csak vissza esek a sötétségben kétségbeesetten kapaszkodva valamiben ami már nincs... - szemei ragyogni kezdtek és gyűrűjére tekintett , annyira fájt a szivem így látni. - Van kiút a sötétségből szerinted?

Kerek aranybarna szemeivel rám nézett amikben azonnal elvesztem, megráztam a fejem és a hold felé néztem:

  -Látod a holdat, a csillagokat? Ők a sötét égen virritanak, utat mutatva , fényt adnak a sötétségben. Kiutat...

   -És ha felhős az ég?

   -Attól még nincs ott a hold  , meg a csillagok?  - elmosolyodtam, halványan ő is, de vissza tekintett az égre. - Bella szerintem benned is ott a fény , ami elő fog jönni egyszer , lehet most felhők takarják, de később kitisztul és ott fog ragyogni a holdad és a fényed. 

Ragyogó tekintettel rám nézett, teljesen megigézett , ahogy ott arany baran szemei belém furodtak, megkellett kapaszkodnom a korlátba:

    -Valóban? - elmosolyodott, és ez már már kezdett hasonlítani egy igazi mosolyra, csodaszép volt.

De a szeme továbbra is bánatot sugallt, elkezdtem azon filozni mit is csináljak talán megkellene veregetnem a vállát... igen, igen szóval... közelebb lépek , kezem elindul a háta felé ... :

    -Szivem, hát visszajöttél?! 

Megköszörültem a torkomat és gyorsan visszahúztam magam mellé a kezem és hátratekintettem, ahol Vanessa egy száll kigombolt hálóingben állt, neki dölve az ajtónak. Méylen magamban felsóhajtottam és kényelmetlenül éreztem magam, szemem sarkából Bellát néztem , hogy reagál, csak hátra tekintett majd vissza az égre.... 

    -Na mit szólsz? - elkezdett felém közeledni, majd mikor elért végig simitott a mellkasomnál.

Megakart csókolni, de elforidotttam a fejem:

   -Menjünk be jó? 

   -Oh, már is ott akarod kezdeni?! -virgyorgott el,  leráztam magamról. 

   -Menj fel, jővők. - sóhajtva mondtam mind ezeket.

Bellára néztem aki meg sem moccant, csak tovább bámult a csillagos eget:

   -Izé sajnálom, szerettél volna még valamit?

De Bella nem fordult felém, tovább nézte az eget, közbe már hallottam Vanessa gondolatát, ahogy türelmetlenkedik és nem érti az egészet... Ma este úgyse adom meg amit akar, nem akarom én... Elindultam befele de ahogy átléptem a küszöböt:

   -Edward... Köszönöm. - csak a fejét forditotta hátra és egy kis mosoly is ott bujkált az arcán, visszaléptem és magam felé forditottam:

   -Ha valakivel beszélgetni szeretnél engem megtalálsz. 

Ez nagoyn bénán hangzott? Lehet... Edward már nem tudsz beszélni a nőkkel? Ez az öcskös , ez nem volt semmi. Milyen csendes éjszaka van? Hát jobb nem is jutott volna eszedbe. Oké, hogy szeretnél új vizekre evezni , de talán nem pont akkor kellene mikor Vanesse is itt van. Kussolj Emmett! Morogtam egyet, miközben már fent voltam az emeleten. Fogalmam sincs mi ütött belém, de úgy érzem Bellával akarok lenni, csak vele és mosolyt cslani az arcára.

Bella:

Nagyon jól esett ismét Edwardal beszélni és egy egész percre úgy éreztem, hogy rég nem dobogó szivem megnyugodott volna, érintése, hangja betölti az egész terepet és mintha a felhős belsőm kitisztulna... De ahogy magamra hagyott szörnyű lelkiismeret furdalás fogott el, tekintetem a kis ezüst, fehér köves gyűrűre... 

    -Én Edwardom...- tulajdonképpen nem mondtam ki a nevét, tudtam,hogy mindenki meghallaná és félre értené csak az ajkaimmal formáltam a nevét ...

Mert úgy éreztem tovább lépek, és nem akartam elfelejteni a múltat , oké igaz nem emlékeztem cska halványan rá, de addig nem tudtam tovább lépni amig a szerelem bennem él, amig ez a szerelem melyet egy Edward neveztű férfiért érzek, nem kap testet, nem sikerül visszaemlékeznem, hogy ki volt, hogy nézett ki , mikor mosolygott, mikor szomorkodott... akarom tudni,hogy nézett ki, nem lehetek boldog , őt szeretem és senki mást.

    -Te egész este itt álltál kint? - már hajnalodott mikor a kis koboldszerű csaj kilépett.

    - Igen, néha nem árt a friss levegő.

    - Kis Bellus te mit értesz a " néha nem árt friss levegő " alatt? Mert, hogy egész este itt állni mint egy szobor ... - szökkent ki Emmett is.

    - Néha nem árt egy hosszabb szobor állás... - mosolyodtam el, mire Emmett felnevetett. - Hova készültök?

    -Suli... 

    - Jaj , tényleg te nem jártál. Eddig...

    - IGen... - közben a forksi gimi pergett le előttem, régen, amikor a barátaimmla beszélgettünk a parkolóba és a menzán ettünk...

     - Ami azt illeti, Bella Eleazer-al arra gondoltunk, hogy járhatnál te is Emmettékkel. Tudom,hogy nem hoztuk fel ezelőtt és hirtelen jön...

    -Rendben, talán ha már eddig eljutottam, akkor mozogjak egy kicsit jobban ki... nem roskadozhatok egy szobába örökre. - mosolyodtam el.

Bár nem készültem elfelejtnei a múltat, minden egyes percem a mútltban ragadt és... bármi is történjék én ott raboskodom... de újra akaorm járni a helyeket, az eseményeket amik emberi voltomban részese voltak. 

   - Örülök, hogy ezt mondod. Akkor Eleaze néhány papirt múltkor kitöltött ilyen esetben, biztos ma szeretnéd is kezdeni? 

    -Ha gondolod ma maradhatsz még itthon és segitesz nekem? - lépett Esme is.

És közbe megláttam Edwardot a szoba másik felébe gyöngéden mosolygott és engem nézett. 

    -Köszönöm, de azt hiszem tényleg itt lenne az idő, hogy kicsit kimozduljak és itt születtem felakarom fedezni újra a helyet. Akkor megyek és átöltözöm.

Elsiettem a többiek mellett és Edward mellett is , akinek napfény illatta azonnal megcsapott , majd a lépcső tetején Vanessával találkoztam aki kicsit szúros tekintettel nézett rám. Nem tudom mit tettem? Az estéli jelenet nem zavart, úgy értve kinosan éreztem magam,hogy ott vagoyk mint egy harmadik kerék, de próbáltam nem tudomást venni, ugyanakkor egy pár, persze, hogy csinálják. 

Egy fekete csőnadrágot, egy piros háromnegyedes bluzot és egy fekete bördzsekit vettem fel, egy barna térdig érő csizmával, már mindenki az ajtóba volt, mikor leértem hozzájuk. 

    - Na Bellus készen állsz?

Emmett vigyorgott, valóban mind nagoyn ekdvesek voltak és sajnáltam, hogy nem tudok önfeledten velük nevetni... Folyamatosan megcáfoltam magma, szivem mélyén akartam de az agyam folyamatosan emlékeztett a magányra, hogy nem kell tovább lépjek, mert nekem cska itt biztonságos. Így hát csak bólintottam. 

   -Akkor te menj Edwardékkal, mi meg négyen. - válaszolt Alice és már is kifele tartottak a garázsba.

Egyedül Edward maradt hátra és engedett előre, biztatóan mosolyogva. Beültem hátra és egész úton hallgattam, Vanessa a tegnapi napról csevegett Edwardnak, aki úgy tűnt nem nagyon érdekelte. Ahogy áthaladtunk Forkson emlékek  homály sorozata keringett bennem, az utcák, a házak... mind modernebbek voltak de mégis a feeling megmaradt a régi. És aztán ott üdvözölt Forski gimi tábla, ugyan olyan irás, ugyan olyan rajzok... csak ez is újra festve , készitve. És a suli... 

    -Még sosem láttál sulit? - vigyorgott elől Vanessa.

    -Nem csak... sokat változott... -ennyit tudtma kinyögni miközben a modernebb, magasabb épületet néztem, amit néhány új szárnnyal is kiegészitettek.

   - Nosztalgikus érzés. Elhiszem. - mosolyodott a visszapillantóban Edward.

Bólintottam, miközben ő már be is állt egy parkoló helyre. Egyre több diák lézengett az udvaron, barátokkal találkoztak, akiknek a hétvégét mesélték, hogy épp milyen új szerkot, autót, felszerelést vettek, vagy épp milyen vicces volt az estéli vígjáték, vagy fodrász mennyire eltalálta a legújabb hajat. Az én koromban is hasonló próblémák merültek fel? Amint leállt az autó kiszáltam, de ahogy becsuktam mögöttem az ajtót, megkell kapaszkodnom az ajtóban, mintha nem kaptam volna levegőt, pedig nem volt szükségem rá, éreztem ahogy egyre jobban csuszok lefele, mig egy kar meg nem tart:

    - Bella minden rendben? Mi a gond? Bella...

De nem válaszoltam, egy pontban öszpontositottam, a bejárathoz és néhány helyel arébb egy parkolóhoz... mintha arra akarnék várni,hogy valaki belép, most beáll az ő Chevrolettével és kiszáll az autóból... mint akkor... Régebb ott állt, régebb ott állt Edward... 

    -Bella! - egy kéz érintette meg arocmat és kényszeritette, hogy elnézzek. - Minden rendben?

Aranybarna szemei, gyöngéden enyémekbe furdotak, és éreztem, hogy ismét levegőt kapok: 

   -Igen, bocsánat én csak... - fejemhez kaptam. - Annyi emlék homály ... összeakarnám tenni... de nem sikerül. 

Nem sikerül emlékeznem vőlegényem arcára... 

    - Sosem gondoltál arra, hogy tovább lépj? Hogy a jelenben élj , ezeket a napokat éld és gazdagitsd az emlékeidet újakkal? 

Ezekben a mondatokban megrebbent a szemem és hátrébb álltam Edwardtól ... 

   - Bella én csak...

    - Nem várom,el hogy bárki is megértsen... csak most találkoztunk nem tudsz te semmit rólam ... szóval ne próbálj engem oktatni.

Durva voltam ? Talán, de minden cska úgy kibökött magamból... elindultam egyedül felkutatni az iskolát, reménykedve, hogy nem változott sokat. Éreztem a sok pillantást és hallottam a kíváncsi sugdolozódást, hogy mégis ki lehetek , miért jöttem a Cullenkkel, micsoda szépség és hasonló. Egyedül kell boldoguljak, egyedül, egyedül a legjobb...

13.rész Érkezés Volterrába

 

13.rész Érkezés Volterrába

Bella:

   -Jól látom, hogy Jane-el nem kedvelitek egymást? - csukodott ránk a szoba ajtaja. 

3 szobát kaptunk, velünk szembe Alicék és mellettünk Rosaliék. Épp a mi szobánkban voltunk az ablakhoz sétáltam , csend volt... a napot eltakarták a felhők, amik épp gyülekeztek, mintha pontosan tudták volna, hogy itt van a démon úrnő és figyeli a napot, nem akarnák, hogy elvegyem tőlük. Persze, erre képtelen vagyok...

    - Eltaláltad. - fordultam vissza és mutattam Emmettre, majd neki támaszkodtam a falnak.

    -Sosem kedveltétek egymást? - kérdezte Jasper.

    - Ohm ... hogy is volt. 100 evvel ezelott, mikor eloszor Xavier mesterrel jöttem, akkor nem volt bajunk egymással, sőt kifejezetten jól megkaptuk a közös hangot, annak ellenére, hogy démon vagyok. 

    -És mi történt? - tette fel a kérdést Emmett. - Cica harc?

Ajakmba haraptam, miközben Edwardra néztem...

    -Mondd csak ki... - tudta, oh az a kis liba erre gondolt és persze, hogy látta.

    -Mi?! Mégis mi az? Miért nézel igy Edwardra? Oh ez valami pikáns? - vigyorgott Emmett.

    -Jól van na... ami azt illeti rá mozdultam Alecre akkoriban... azért , hogy hasznot huzzak belőle, de nem történt semmi egy csóknál nem volt több... 

    -Mi?! - döbbent le mindenki,oké Rosalie nem volt megdöbbenve, sőt olyan "tudtam én " arcot vágott.

   -Te kis rossz kislány! - virgyorgott Emmett.

De ekkor Edward felkellt és kiment a szobából.

   -Edward várj! - mentem utána, az ajtóba karja után kaptam.   - Hé! Nem érzek semmit érte, nem is éreztem soha. 

    - Én tudom... oké tudom, hogy nem éreztél és engem szeretsz. Csak , csak nem tudok mit tenni az érzéseimmel, tudom,hogy fura és alig telt el egy kis idő, megőrjit ... - átkaroltam a derekát és homlokainkat összeérintettem. - Amikor láttam Jane gondolataiban, ahogy ott állsz és incselkedsz a másikkal, majd csókoloztok... 

    - Szeretlek, oké. Sajnálom,hogy miattam végig kell ezt éld, sajnálom, hogy nem vagyok a tökéletes barátnő, akinek egy nyugodt múlta volt ... És, hogy most sem annak látsz... igyekszem megváltozni, cska kérlek adj egy kis időt és maradj velem. - tettem kezeim közé arcát.

Homlokáról ráncai végre kisimultak :

   -Veled fogok maradni, ezt az utat válaszottam, megtörtént a kötelék és nem foglak elengedni, bármi is legyen harcolni fogok érted. - megcsókolt, de olyan szenvedélyel, hogy éreztem kicsuszik a föld a lábam alól, még szerencse, hogy szorosan tartott.

Tiéd lett a főnyeremény hirtelen mi? Főnyeremény? Ő az életemben a fény, aki 500 év után behozta a fényt... Oh el ne olvadj még! Ne felejtsd, hogy még a bosszúd be nem teljesült, nem lágyulhatsz el. Vagy már mindent elfelejtettél? Dehogy felejtettem, azt sosem fogom... és nem, nem adom fel a bosszút, meg keresem azt a szemetet és megfog fizetni tettéért.... 

   -Khm...khm... - hirtleen egy torok köszörülés zavart meg.

Edwarddal elválltunk és jobbra tekintettem, ott állt Alec.

    -Alec, mindig olyan jól időzitesz.

    -Ez a specialitásom... Aro beszélne szeretne veled, négyszemközt. 

    - Rendben. Azonnal megyek. - elhuzodtam Edwardtól. - Nemsokára jővők.

    -Rendben leszel? - éreztem ahogy hirtelen megfogja kezem, majd Alec felé nézett.

Láttam a szemében az aggodalmat és dühöt. Nem akartam tudni mir gondol Alec, de valamiért nem kell nagy ész legyél, hogy tudd. Szépséged még mindig elvakitja ... Edward még mindig ránézett... dühösen, szinte arra készülve, hogy megtámadja. Önző vagyok, hogy boldogságra vágyom? De körülöttem, csak szenvednek. Felsóhajtottam, majd ismét tenyereim közé fogtam Edward arcát:

    -Minden rendben lesz. Sietek. - röpke csókot adtam, majd Alec felé fordultam. -Akkor azt hiszme nem kellene tovább késleltetnünk. 

Összehuztam magamon a szettert és követtem Alecet.

Edward:

Idegesen csaptam be magam mögött az ajtót:

   -Öcskös berendezés marad! -  tekintettek felém a családom. - Na mi van mégse tudtátok megbeszélni?

    -Nem, Aro hivatta Bellát. De az a hülye Alec, folyamatosan Bellán van a szeme és...

   -Oh, mocskosokat gondol? - vigyorgott Emmett, de rámordultam.  

Feltarottt a kezét:

   - Elhiszem, hogy nehéz Edward neked, de Bella megbeszélte ezt veled nem? - Jasperre néztem.

   -Igen, tudom tudom. Gumiho , csábitja az embereket és vámpirokat , csak ahogy ránéznek már hatása alá kerülnek... - hirtelen valaki cinikusan felnevetett. 

     - Akkor ha ennyire zavar szakits vele? - Rosalira néztem. - Most mondtad, hogy tudod hogy van hatása, mi van ha te is az alá kerültél?! Sosem gondoltál erre?! Szinte harcolnál érte ? Edward térj észhez, ez nem kell nekünk.... szakits vele és vége lesz. - felállt és már velem szemben állt.

Hogy a hatása alá kerültem volna? Csak azért , mert gumiho? Nem... nem nekem.... 

     -Hallottad mit tett Aleccel, láttad, hogy viselkedik Aroval, hogy viselkedett ezelőtt.... Mi van ha téged is kihasznál? Edward szakits vele...

    -Nem! Sajnálom Rosalie, de én tényleg szeretem és nem azért szeretem, mert gumiho, mert benne van az a démon, hanem a személyiségét, azt akit elrejt a világ elől , azt a gyönge és félénk lányt aki ott rejlik benne, azt a mosolygos lányt.... nekem Bella kell és nem azért mert gumiho. 

    - Oké, te tudod. De ha soknak találod, tudod hogy véget lehet ennek tenni.

   - És ha a sorsban van? - szólalt meg Alice. - Láttam Rose...

    - Azt mi sem akarhassuk,hogy Edward megőrüljön, az a nő mellett! - nézett körben. - Elmegyk sétálni!- ezzel ott hagyott, Emmett szaladott utána.

Hatása alatt? Nem... én nem vagyok a hatása alatt.

Bella:

    - Segithetek valamit Aro? - léptem be ismét a "tron teremben" 

    -Ugyan ne légy ennyire fennhélyzott. - szólalt meg hátulról Jane.

     -Tán neked segithetek valamit Jane, szeretnél egy kis edzést? - vigyorogtam el, mire összeszükült a szeme, már is egymással szemben álltunk készen támadni.

    -Jane elég... - szólalt meg ismét Aro komor hangja.

Jane dühösen lépett hátra, engem mindez a látvány mosolyra huzva ajkaimat. Nem tudok megváltozni... még nem.... 

     - Démon úrnő mi lenne ha sétálnánk egyet? - mutatott az ajtó felé Aro.

    -Mejnünk. - mosolyogtam majd elindultam kifele.

Hosszú beszélgetés lesz ... akkor azt jelenti.

    -És milyen dolga akadt a démon úrnak? Meglepő, nélküle látni... sőt meglepő egy más férfival látni, hiszen azt hittem, hogy tudod , ti ketten ...

    - Ugya nem hiszed, hogy elmondom mit csinál? 

     - Inkább dühít, hogy nem tudod.... láttam néhány gondolat között.... - vigyorgott el.

De nem, nem adom meg neki ezt az elégedettséget.

    - Szabadakarata van, ahogy nekem is. Azt csinál amit akar, oda és amikor akarja, nem állithatom le. Ettől nem azt jelenti, hogy nem vagyunk egy csapat. És rosszul tudtad, közöttünk sosem volt olyan kapcsolat... 

    -Oh értem, kár... már nem azért, mintha Edwarddal nem lennétek aranyosak , de nem ti voltatok az igaiz démon páros? Mindig is azt hittme ti egyszer....

    -Hát rosszul hitted... - vágtam rá, nekem most ezzel ne jöjjön.

    -Sajnálom... igazad van a jelenre kell tekinteni. Tényleg meglepődtem, mikor láttam, hogy egy vámpirral jöttél össze...

    -Hát ezt nem tiltja egyik szabály sem...

    -Nem dehogy, sőt én örülök... - tette a vállamra kezét. - Ez egy új kezdet lehet a démonok és vámpirok világában... Ha ez igaz...

    -Mire akarsz ezzel kitérni?

    -Hát , nem gondoltál arra, hogy a vonzerőd miatt történik mindez? 

    -Azt hiszed, hogy kiakarom használni? Nem tetszik neked mi, hogy egy vámpir családba léptem, ahol 2 személyt is akarnál magadnak? Szeretnél nő lenni és elcsábitani tőlem Edwardot? - vigyorogtam, de közbe attól féltem, hogy bajba sodrom Edwardot.

    -Hogy én nő legyek? Figyelj ha tényleg szeretném Edwardot , már rég megszerezhettem volna... - az útobbi mondatát közel arocmhoz suttogta.

Kirázott a hideg... Tovább indult , mire én beleborzongtam... na persze.

Edward:

Idegesen toporogtam a szobában, már fél órája elvolta menve...

   -Nyugi öcsi, nem lesz semmi baja. Hallottad, fél tőle...

   -Emmett csitt! - szólt rá Alice, de még milyen jól.

Szerintem Bella nem örülne és nem csak ő, hanem itt a vámpirok sem ha Aroról fecsegnénk, hogy fél.

    -Itt még a falnak is füle van. 

   -Igaz...- tett úgy mintha zipzárt húzna a szájára.

    - Oké, tudom megkell szokjam ezt az egészet, elkell fogadjam és... - hirtleen megszólalt egy mobil.

Körbe néztem de senki sem nyúlt telefonja után. Ez... Bella mobilja, vettem észre a csomaga tetején, szóval itt hagyta.... a kijelzőn Xavier mester villogott...

    -Felakarod venni? Edward ne tedd....

De már késő volt, már a fülemnél tarottam:

    -Bella megékreztetek? - hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. - Bella.... - Alice mellttem termett és mutatta, hogy tegyem le... senki meg sem mukkant. - Te nem Bella vagy... -hallottam a vonal túl végéről.   - Edward Cullen ha nem tévedek... 

Megköszörültem a torkom:

    -Igen, én vagyok. szólaltam bele, mire Alice fejéhez kapott. 

    -Ennyire közvetelenk vagytok, már egymás telefonját is felveszitek? - idegesitően nyugodt hangja volt, sőt olyan annyira, hogy engem is képes volt megnyugtatni.

   -Ez, most igy sikerült. - ez szép válas zmit mondjak... - Bella elment beszélgetni Aroval.

    -Oh értem. Akkor kérlek szólj neki, hogy hivjon vissza ...

    -Várj... Nem akarsz mondani semmit? Nem tetszik, hogy együtt vagyunk igaz?  Akkor miért nem mondod ki...

Hallottam egy halk felnevetést...

    -Szerinted ennek itt lenne az alkalma? Igy? Máskülönben, nincs problémám veled... Bella saját döntéseket hozhat, szeretném ha boldog lenne, nem őt féltem....

    -Engem?

    -Igen, nem tudod Bellát mennyire felemészti belülről a bosszú ... veszélyes néha, főleg ha nem figyel oda.... Igy jobb lenne ezzel az egésszel várni...

    -Mellett leszek! Bármi is legyen, szeretem és támoganti fogom ...

    -Az öldöklésben? Nem hiszem...

     -Én ott leszek mellette, oka van, hogy ezt akarja....

     -Szerintem téged nem erre tanitott Carlisle , nem ezt akarná. Nem tudod megérteni Bellát, szóval jobb ha átgondolod ezt az egészet. Bella ugysem fog egyik pillantról a másikról megváltozni, legalábbis addig amig a bosszúját be nem teljesitette. Nem tudod majd kontrollálni , hagyd rám...

    -Hogy hagyjam rád? Nem is vagy itt, igy hogy akarsz rajta segiteni! - szóltam rá...

     -Most mennem kell, majd Bella hivjon vissza. - ezzel letette.

Idegesem szoritottam össze szabad öklöm, miközben családom aggódva néztek rám. Nincs igaza.... megfogom védeni, nem fogok szakitnai Bellával, szeretem és mellett fogok állni.... én tudom, tudom, hogy nem az a kegyetlen , jégszivű démon. Kopogtatás zavarta meg csendünket:

    - Sajnálom, hogy zavarlak...- lépett be Demetri. - Szeretnék szólni, hogy a vacsora pontban 20 órakor. 

    -Ez milyen vacsora? Emberek tálalva...- szólalt meg undorodva Rosalie.

Demetri elvigyorodott megcsillogtatva szemofogait... de én már tudtam a választ, olvasva gondolatait...

    -Azzal is tudunk kinálni ha szeretnétek... 

Rosalie gyilkos tekintetet küldött felé, de Demetri ezen cska jobban elvigyorodott.

    -Miért viselkedsz igy a vendégekkel Demetri? Ne szórakozz velük... 

Megkönnyebbülve láttam szerelmemet az ajtóban, neki volt dölve az ajtó támlának, karba tett kézzel. 

   -Ne is hallgassatok rá, emberi étel lesz, ami nekem van szükségem, illetve bor. Aro jó házigazda, nem kényszerit semmiben... -lépdelt be a szobába.- Ott leszünk időben. 

Vigyorgott Bella, majd Demetriről lefagyott a vigyor és kilépett:

    -Én esküszőm élvezem ezt, ahogy Bella belép, mindnekinek lefagy a vigyor a képéről.- nevetett fel Emmett.

    -Minden rendben? - léptem mosolygos szerelmemhez.

    -Igen. Minden rendben volt. - nyomott puszit az arcomhoz. 

    -Hivott Xavier...

     -Beszéltél vele? - eltekintettem, de szerintem jól tudta a választ.- Rendben, akkor azonnal visszahivom.

És már csengett is a mobil...  Bella nem volt mérges... vagy nagyon jól titkolta. Leültem mellé, miközben várta, hogy felvegyék a telefont .... 

Bella:

Miért is vett volna fel? Nyilván, most nincs ideje... Nem voltam mérges kifejezetten, hogy felvette Edward a telefonom, nem hiszme, hogy bármi rossz dolgot tudott volna meg. Bár kiváncis vagoyk mit beszéltek, nyilván én voltam a téma, de most nem volt kedvem tudni róla, minek után nem vette fel, csak hátradöltem az ágyon Edwar dkarjiaba és pihentem. Hirtleen akkor úgy éreztem 1000 mázsa került le rólam, de megmagyarázni nem tudnám, hogy miért éreztem hirtlene ilyen fáradtnak magam. De ellazulni nem lazulhattam, hiszen bármelyik pillantban vészjelzés kerülhetett egy démon miatt. Bár ritka eset, volt mikor Volterrában voltunk és azonnal büntenti kellett. Bár az is igaz, hogy elvoltam vele nem szeretném itt hagyni Edwardékat, de magammal sem vinni egy ilyne helyzet esetén, szóval reméltem mindneki nyugdton ül majd. 

    -Akkor hát, emeljük poharunkat a démon királynőre és párjára Edwardra, egy új kezdet reményében! - kacisntott rám Aro, már a vacsoránál voltunk.

Felemeltük poharainkat, majd mindenki nagy csevelybe kezdett.... rajtam kivül, aki evett is.

9.resz Elso talalkozas

 

Aishiteru

9.rész Elso talalkozas

Edward:

Hallottam mikor beléptek a nappaliba és Carlisle bemutatta a család tagjait. Aztán következtünk mi. Amint szeméyesen is szemben álltam Isabellával ismét éreztem levegőben valamit, valami szikrákat . Ott álltam vele szemben és bekell vallanom, Rosalienál is szebbnek találtam. De meggyötörtnek , erőtlennek tűnt. Vajon miért nem tud tovább lépni és a jeleben élni?  De választ hiába kerestem nem tudtam fejébe látni, képessége miatt a fizikai és mentális pajzs .Végig mértem, figyeltem minden egyes apró mozdulatát és mikor tekintetünk találkozott mintha akkor valami megpecsélődött volna, mintha az egész világ azt sugallta , hogy igen ez a találkozás megvolt irva, ennek igy kellett történnie. 

Amikor Carlisle kimondta nevem, meglepődtem, mert hirtelen szeme felcsillant és átszelve a köztünk lévő távolságot átölelt. Meglepődtem, de nem löktem el, egy melegség járta át a testem , és mintha ismét érezném dobogó szivemet bumm bumm bumm , de most mintha gyorsabban verne. De aztán éreztem, ahogy egyre szorosabban ölel , mintha attól tartana, hogy elillanok. Szemei csukva voltak és az én kezeim önéltre kelltve átölelték, karcsú , keskeny alkatát és mi ez az érzés?  Mintha kifogtam volna egy baseball labdát, mintha egy kellemes zongora dallam futna végig rajtam.. 

De ekkor torok koszorülés zavart meg és Vanessa állt meg előttünk:

    -Szia Isabella! - Isabella hátra lépett és erős hiányérzet fogott el.

Mégis mi van veled Edward?

    -Edward párja vagyok. Nagyon örvendek, hogy végre megismerhetlek  Miért nem jöttél soha errefele? Idevalósi voltál nem? Nem voltál kiváncsi rá? Szüleidet nem látogattad?

    -Vanessa! - szólt rá Carlisle.

Én is megérintettem karját, hogy jelezzem fejezze be. Ez nem volt most szép igy egyből megtámadni.

   - Most mi?! Én csak megakarom ismerni.

    -Jó de akkor se légy ennyire paraszt, hogy egyből itt kikérdezed az egész éltetét.- szólalt meg Rosalie, majd el is hagyta a nappalit. 

    -Paraszt? Hallottad ezt szivem?! - nézett rám boci szemekkel, de nekem tekintetem Isabellára tévedt.

Csendesen visszahúzodott...

    -Sajnálom, hogy eddig rejtőztem. Nem veletek volt a bajom én csak igy lázadtam... - ajkába harapott és a földet kezdte fixirozni. - Nagyon örülök Isabella Swan vagyok, de kérlek szólitsatok Bellanak. 

   -Üdv a családban! - tette Carlisle vállára kezét, Bella halványan elmosolyodott. - Gyere, megmutatom a szobád. 

Carlisle elvette a csomagját és felmentek az emeletre.

    -Aranyos lány - vigyorgott Alice.

    -Nagyon...- egyezett bele Esme.

    -Igen tényleg az. De akkor is van valami fura benne. Olyan keserű nem? És tényleg még soha nem találkoztunk vele... 

    -Nem tűnik rossz embernek. Mindenkinek van egy múltja , van aki nehezebben teszi át magát, van aki nem...

    -Hát oké de...

    -Vanessa kérlek... - lépett le Carlisle. - Légy kedves vele. 

    -Persze, hogy kedves leszek. Szivem eljössz velem Seatlebe? Szeretnék, valamiket vásárolni , sétálhatnánk és randizhatnánk... úgyis rég voltunk randink.

Vanessa végig simitott a karomon. Ránéztem...

    -Sajnálom, Vany, de Edwarddal már megbeszéltük,hogy filmet nézünk.  - örültem, hogy Emmett kiment. 

    -Na jól van. Más ? - körbe nézétt.

   - Én megyek. Amúgyis akartam valamit megnézni.

Vanessa karon ragadta Alicet és elviharoztak. Jól kijöttek, túlajdonképpen talán  a shoppingolás hozta őket igy össze. Néha a srácoktól megkapom,hogy éreznek valami furát Vanessába, meg Rosalie egyáltalán nem kedveli... Nem tudom , valahogy első pillanattól. Mindenkivel egész jól kijön, de vele nem, Rosalie nem is engedi közel, Vanessa próbálkozik. Esme és Carlisle úgy tekintenk rá mint mindenkire.Miután Alicek elmentek felmentem a szobámba , mielőtt megnéznénk Emmett által kiválasztott akció filmet. Leültem a kanapéra és hátradöltem, de alig,hogy lehunytam a szemem, valaki kopogott. Elvettem kezem és megláttam Bellát... ott állt egy sötét kék bluzba és egy farmerbe, alakját köre világitotta a fény... gyönyörű volt, ismét olyan érzésem volt, mintha rég elhunyt szivem ismét dobolásba kezd. Hirtelen megsem tudtam szólalni... de aztán gyorsan felültem:

    -Szia...gyere csak be!

    -Én nem akarlak zavarni... 

    -Ugyan nem zavars. - álltam fel és mosolyogtam rá.

Zárkozottnak tűnt még mindig, mintha gy burokba élne ahonnan nem akar kiszabadulni, neki ott kényelmes, de magányos  és szomorú is. Viszont ost egy halovány mosoly jelenet meg arcán. Azt kivántam bár látnám mire gondol, de ugz ez a pajzsa miatt lehetetlen volt. Nem szabadna, de kiváncsi voltam.

    -Én csak bocsánatot szeretnék kérni az előbbiért én... biztos kinos helyzetbe hoztalak a barátnőd előtt és haragszik rám... - nem nézett a szemembe.

    -Ugyan semmi gond, Vanessa sem vett névre. De jól vagy? - próbáltam keesni a tekintetét... végre rám nézett, szeme ragyogott, de nem folyt le könny.

     - Persze... én csak.... az Edward név olyan emlékzetes név... - nevetett fel ironikusan.- Csak ennyit akartam.  -fordult is el.

   -Várj!

De kezem előre nyult és mielőtt feleszméltem volna, vékony ki kezét fogtam. Meglepődött tettemn visszafordult hozzám majd tekintete kezeinkre tévedt... én is lenéztem.... hát ha eber lennék szerintem a szivm majd kiugrana helyéről.... zavarba jöttem? 

    -Ne haragudj... - igen, eltekintettem . - Izé a srácokkal nézünk filmet , Emmett valami akció filmet talált. Nincs kedved csatlakozni?

 Végre ismét rátekinthettem, halvány mosolya ott diszelgett az ajkán:

    -Köszönöm, de valamit elkell intéznem. - ezzel meg ott hagyott egyedül.

De várjunk csak.... ott a kezén nem egy gyűrű diszelgett? Szóval van barátja , férje... ez engem miért lomboz le, hiszen nekem ott van Vanessa...de mégis olyan érzés mintha valami lyuk kezdene tátongani a szivemen.  A nap további része hamar eltelt, már lent voltunk a nappaliba , Emmett épp a filmet tette be, amikor Bella leszaladott a lépcsőn. 

    -Bella, nem szeretnél filmet nézni velünk? - tette fel a kérdést Carlisle. 

Meglepő , hogy itthon van, sokat dolgozik mint orvos, néha persze kell szabadságot vegyen, hiszen furcsálnák az emberek, hogy nem fárad... no meg mikor nap van... De most azért vett, hogy itt legyen Bellának, tudtam, hogy valamit tud , sosem beszélt erről az egészről , ahogy Eleazar sem,  Értettük, mindenkinek megva a maga története, de ... ismerni akartam... minnél több dolgot tőle, megérteni hogy azok a csodásan ragyogó barna szemek miért olyan szomorúak.

    -Sajnálom, most nem. Valamit... valamit mindenképp megkell nézzek... majd jővők. Sziasztok!

Ezzel is szaladt... néhány percig csak figyeltem az ajtót, egy kis hang bennem azt mondogattam,hogy menjek utána, kell neki támogatás, kell érezze, hogy vannak körülötte ... Szeretnéd ismerni a történetét? Miért változott át? hallottam meg Carlisle gondolatát... ránéztem , láthatta válaszom a szememből nem kellett megszólalnom, de előtt Emmett szólalt meg.

    -Na Edward hiányzik? 

    -Mi? - néztem értetlenül. 

    -Hát nyilván történt egy két kapcsolodás közetek délelőtt óta...- kcsintott rám. - Edward a mi csábitonk...

Ht persze Emmett a perverz... 

   -Hagyj már Emmett....- kapcsolodás köztünk? Mégis ezek a szavak jártak fejembe.

    -Na jó Carlisle, most már mesélhetnél Belláról, miért lett vámpir? Te változattad át vagy Eleazar?

Carlsile egy pillanatra maga elé dermedt, majd megköszörülte torkát:

    -Mindenkinek más a története az átváltozással, támadás, bántalmazás, összomlás... De Bellát se én, se Eleazer nem változtattuk át... hanem egy férfi. - egy féfi?  - 1918-ban történt...- akkor talált rám is Carlisle... - de korábban, mint Edward átváltozása... - nézett rám.- Bella a családjával ment hazafelé, amikor egy férfi megállt velük szembe és nem akart megmozdulni. Az apja elkapta a kormányt , de az autó felborult és balestet szenvedtek. Bella ébren volt, a férfi hozzálépett és kihuzta a kocsiból, Bella nem értette és hirtelen félni sem tudott, aztán a következő pillanatban Bellát megharapta, Sikolyára értünk oda, de késő volt a férfi elszaladott és Bellában a méreg már szétterjedt.  A szülei még halványan éltek, annyit kértek tőlünk, hogy vigyázzunk és rá és éljen boldog életet a vőlegényével... - szóval tényleg van. - Mert Bella akkor élte az élet egyik legszebb pillanatát, ugyanis megkérték a kezét. De persze Bella döntött, vámpirként nem lehetett már a vőlegényével, mindent hátra hagyott. Nem értett semmit,hogy miért változtatta át az a férfi, nem ismerte és bár emlékeink elhalványulnak kicsit átváltozás után, ő egyáltalán nem emlékszik vőlegénye arcára... de borzasztóan fájt ez az egész.... minnki másképp lázadozik, Bella úgy, hogy elfgadja létét, de múltba ragadt és kérdésekre akar választ kapni. 

    -Találkozott azóta a férfival? - kérdezte Rosalie.

    -Tudtom szerint nem , 

De akkor miért változtatta át? Ez tényleg fura volt, és megtudom érteni, milyen mikor valamire nem emlékszel... én egész emberi életemre nem emlékszem és nem tudom miért... az első emlék, hogy Carlisle-al találkozom, de már vámpir voltam. 

Bella:

A Cullen család... kedvesek, oké nem nagyon beszéltem senkivel... de szerintem mindannyian kedvesek. Amúgyis folytatom a burokba élt életem, szóval nekem ennyire épp elég. Bár Edwardal váltott néhány szó olyan kellemes volt , sőt jól éreztem magam vele, olyan nyugodtság fogott el a közelébe ... amikor megöleltem fogalmam sincs mi ütött belém, elhunyt szivem, mintha önéletre kellt volna és azt suttogta menj , menj  a karjiaba, és mintha napfény illata is ismerős lett volna, bár valószinüleg érezhettem már Elzearékon , vagy a otthonunkon mikor voltak nálunk... de rögtön büntudatom lett, hisze erre nm volt jógom,  nem lehetek boldog , mikor mást szereretek... igen a szerelmem nem hunyt ki és sosem fog... mert tutdom, hogy az egy végtelen , csodaszép szerelem volt... És én nem léphetek túl... én múltban vagyok... neki meg úgye ott van Vanessa , huh milyen zavarba jöttem. De jó volt rendezni.

Hova mehetettem máshová mint a családom házához... ott álltam vele szembe... romokban hevert... nem használta senki  , nem vették meg, nem adták el... vajon miért? Anya, apa újra itt vagyok, itt állok a házunk előtt, ahol mindennapjainkat töltöttük. Összeszoritottam az öklöm és elkezdtem befele menni. Por, por és még több  por szállt fel, mikor kinyitottam az ajtót... ami hát épp, hogy ki nem tört.., Sőt mintha az idő engedett volna neki, nem esett össze, nem bontották le, itt állt...és olyan volt, mintha mindig is valaki gondozta volna. Emlékek sorozata villant be... de a ház, a ház üres volt... fogalmam sincs hol vannak a tárgyak? Ki vitte el, megvannak e még vagy már rég elégették őket? Csak az a halovány emlékaim idéztek fel, mi merre volt található. Az előszoba közepére sétáltam és egy mosoly hagyta el a számat... becsuktam a szemem és átöleltem magam, nosztalgikus érzés fogott el, mintha valaki tényleg ott lenne és hátulról ölelne. Mélyen szippantottam a levegőben, de ki is pattant a szemem, ugyanis egy szagot éreztem, valakinek, egy vámpirnak a szagát... Azonnal felsiettem az emeletre, de csak egy árnyékot láttam az erőd felé rohanni... természetesn utána rohantam. Egyik Cullen követett? Nem ismerem a szagukat már... akkor ki? És miért van itt? Átutazó? Mégis... tudnom kell...ő...ő... Követtem árkon bokron a szagot, a vámpirt ...de nem közeledtem, bozotokon mentke kersztül és éreztem ahogy hajamba valmi meg megakad, de nem adtam fel.... nem adhattam fel... már kezdtem látni körvonalát, egy trapéz szinű kabátot.... elérhetem elérhetem... szökknt előre egy kis folyón én is utána de buff.... valami hatalmas és szörös szökött nekem vissza rántva a másik felére. Éreztem, ahogy karomat felsérti egy kő...de úgye begyogyul... Felszisszentem és felnéztem... ott volt egy hatalmas barna vérfarkas. Sosem láttam még... főleg ennyire közelről.... Rám morgott, de én felálltam és visszamorogtam. Nem szökhetek át , mivel hallom, hogy többen is közelegnek... És ugye ők sem szökhetnek ide át... Eleazar mesélte , hogy itt vannka vérfarkasok és szövetséget kötöttek Cullenekkel. Úgy tűnik hagyom menkülni, de megjegyeztem illatát. 

    -Bella!  - értem haza a Cullen házba.

8.resz 109 ev utan

Aishiteru

8.rész 109 év után

Bella:

Azóta az eset óta 109 év telt el. Pontosan 109 éves vagyok. Eljöttem azon az estén Elzearal, a családja tárt karokkal várt. Carmen egy nagyon kedves és csodálatra méltó személy, Elzearal nagyon aranyos párt alkotnak. Kedvessége, kisugárzása néha édesanyáméra emlékeztett. Elzear mindent elmesélt a vámpirokról amit tudnom kellett és tanított éveken át, már a képességem is tudom irányítani, kitudom terjeszteni,  másokra , hogy megvédjem, gondomat viselte igazi apaként. Aztán kaptam három nővért, Irinát, Tanyát és Katet , nagyon hasonlítanak egymásra,bár vér szerint nincs kapcsolat bennük. Mind nagyon kedvesek voltak hozzám és türelmesek. Irina egy kicsit válogatosabb, kényesebb tipusu, de lehet szamitani rá, nagyon védi családjat. Kate és Tanya shopping őrültek, ha divatról akarsz tudni, ők a te embereid. Katenek van különleges képessége, ha hozzáér valaki képes áramütést idézni neki, tehát megráz. Azóta az eset óta ők a családom. Néha visszajártam Forksba , de olyankor erős fájdalmat éreztem a mellkasomban. Hiszen elkellett azt fogadjam,hogy talán vőlegényem más férje lett , mást tett boldoggá és lassan azt, hogy talán már nem is él. Persze, szerettem volna, ha megtalálja a boldogságot . De nekem a napjaim teltek , vannak olyan vámpirok akik az elején lázadnak...de én nem lázadtam. Mondjuk úgy lázadtam, hogy ültem a szobámba, már az új szobámba, és csak néztem ki az ablakon, szinte alig moccanva ki. Néha az új családom bejött próbáltak szóval tartani , de nem nagyon sikerült.  Nem is tudom mennyi idő telt el,míg azt mondtam, hogy oké kijárok velük. De Forskba azóta sem voltam, pedig Elzearek jártak Carlisle-hoz de én nem voltam képes... Ha ők voltak nálunk én nem voltam otthon,mert utaztam, vadásztam egyedül...egészen a mai napig Forksba nem voltam de most...

    -Biztos ezt akarod? Nem kellene apránként kezdened? - lépett be a már, már félig üres szobámba Elzear.

   -Igen, megszeretném venni anyámék házát és  újra lépkedni a szülőhelyemen. 

   -Rendben. Szóltam Carlislenak ,  előkészitenek egy szobát neked és vigyáznak rád. 

   -Köszönöm, köszönök mindent. Tudom, hogy nem mondtam elégszer, de te voltál a második apám.  Köszönöm, hogy idehoztál és megtanitottál mindenre. Tudom,hogy az első években én...- vállamra tette a kezét.

   -Megértem, nehéz volt. - közelebb lépett és átölelt.

Igen... Elzearra mindig számíthattam és mindig is számíthatok, hiszen annyi mindenre megtanított.

    -Bejöhetünk? - álltak az ajtóban Carmenék. 

    -Persze - mosolyogtam rájuk,mire Kate és Tanya azonnal siettek átölelni.

    -Vigyázz magadra! És igérd meg, hogy hamarosan találkozunk.- nézett rám durcásan Tanya.

    -Igérem! - mosolyogtam. -Nem felejtem el soha amit értem tettek, ti mindig is a családom maradtok.

    -Tudom, hogy nehéz volt, annyi mindent ilyen fiatalon elfogadni, az életed egyik legszebb időszakába. De minden helyre jön és majd te is fogsz találkozni egy új sze...

   -Nem, kérlek ezt ne mond. - szóltam közbe Carmennek. - Nem fogok soha senkibe sem szerelmes lenni... 

Ezt már évek óta eldöntöttem, érzem, érzem még most is azt a mérhetetlen szerelmet amit a vőlegényem irátn éreztem. Nem tudnám lecserélni, tudom, hogy már nem lehetünk együtt, de én képtelen vagyok tovább lépni. Nekem azok a kincseim, egy olyan szerelemet őriznek amit szerintem soha nem fogok többet érezni. 

     -Lassan indulnom kell. - néztem karorámra, amit érkezésem után kaptam Carmentől és Elzeartől.

    -Rendben, segítünk. - fogta meg Irina egyik csomagom,majd elindultunk le a kocsimhoz.

Fél éves volt csak a kocsim, a lányoktól kaptam ajándékba születésnapomra. Egy kék, kis Tesla autó.

A lányok szerint nagyon talál hozzám.

Betettük a csomagjaimat, majd néhány búcsú szó után , elindultam szülőhelyemre Forksba. Bekell valljam, gyomor idegem volt. Emlékek sorozata halványult ki előttem. Persze, tudtam, hogy az első hely az a bizonyos rét lesz, ahol oly rég voltam. 

És ott álltam, néhány kocsikázás után, ott álltam a rét közepén , ahol először vallott nekem szerelmet , ahol megkérte a kezem, ahol annyi percet töltöttünk együtt. lehajoltam és végig simitottam a zöledlő fűvön. 

    -Edward... drága Edwardom, visszatértem. - körbe néztem... 

A természet szépsége nem változott az évek során. Felemeltem a kezem, amin a jeggyűrű díszelget, fényesebben ragyogott a napban,mint az én ragyogó fehér börömön. Halványan elmosolyodtam, majd fél órára leültem a rétre és hallgattam a természet lágy ölét. 

Edward:

Edward Cullen vagyok, látszolag 18 éves vagyok, viszont az igazság az, hogy valóságban 109 éves vagyok. A múltamra nem emlékszem, semmire ... semmi emlék nem világos,minden homályos, nem tudok semmit kivenni. Carlisle talált rám, vámpir  , haldokoltam, de megmentett. Először hallgatag voltam, valami hiányzott belőlem, dühös voltam , de nem tudtam megmagyarázni miért, csak éreztem, hogy nem ez kellett volna legyen. Ezután Carlisleval éltem, aki mindenhez megtanított. Orvos, nagyon segítőkész és kedves. Van egy képességem is gondolatolvasó vagyok, bele látok, mindneki fejében. Nemsokára utánam,Esme csatlakozott hozzánk, aki miután elvesztett gyerekét, öngyilkos akart lenni, Carlisle rátalált és időben átváltoztatta. Ezekután lassan összejöttek és egy párt alkottak. A szerelmük néha irigylésre méltó. Kedvessége és gyöngédsége erős. Harmadiknak Rosalie csatlakozott , volt barátja tolt ki vele... Carlisle abban reménykedett, hogy azt fogja jelenteni nekem Rosalie, mint neki Esme... de nem müködött közöttünk . Rosalie kicsit rideg, néha fenkölt, de igazi szépség bekell vallani. Aztán Rosalie rátalált Emmettre, akit egy medve megtámadott, háton cipelte végig Carlislehoz, hogy mentse meg. Egy párt alkotnak már ők is. Emmett igazi humormester, perverz és erős alak. Aztán Jasper és Alice csatlakozott hozzánk, egy párt alkottak és már vámpirok voltak. Jasper manipulálni tudja az érzéseket , csendesebb , megfontoltabb , okos ember. Alice, divat mániákus , pörgös, jó fej csaj. Azt hiszem ő az egyik, akivel nyugodtan tudok beszélni. Jővőbe lát. És legutoljára Vanessa került hozzánk , egyedül járta a világot sokáig,majd megtetszettem neki. Pár éve , olyan 2 éve ,beadtam a derekam és együtt vagyunk. Bár nem tudom,néha olyan érzésem van,hogy nem úgy nézek rá, mint bárki a családból a párjára. De talán korai ... megváltozhat szokták mondani.

Új taggal bővül a családunk. A denáli klán már régóta barátaink. Isabella Swan érkezett, hozzájuk utóljára.Soha nem találkoztunk még, ide nem nagyon jött és mikor mi mentünk akkor sosem volt ott. Carlisle mesélte, hogy eléggé a múltban ragadt, nem érti , hogy miért támadt meg az a férfi és miért változtatta meg. Nem nagyon ossza meg a gondolatait, magába zárkozik és próbál egyedül válaszokat kapni. Ez az első , hogy így eljött Forskba hosszú időre. De Alice azt mondta, hogy látta jól kifognak jönni és vásárolni is elfognak menni.

Ekkor autó motor robogása hallattszott, majd láttam a szobám ablakából, ahogy befordul egy kék Tesla. Carlisle már kilépett a házból , a többiek a nappaliba voltak, hallottam, ahogy arról beszélnek vajon milyen is lesz az új lány. Carlisle már az autónál járt, ami épp leállt, majd kiszállt... olyan kis törékenynek tűnt, gesztenyebarna szinű haja, olyan selymesnek tűnt, fehér bőre sima volt és aranybarna szeme halványan ragyogott , ahogy felnézett a házra,amit tudtom szerint látott már egyszer. Éreztem, éreztem azt a pillanatot amikor tekintetünk találkozott és mintha kis szikrák szöknének közöttünk és a rég elhunyt szívem, mintha dobbani kezdene... bumm bumm bumm. 

    -Szívem... -de ebből az álomból felkellett ébredjek, ugyanis Vanessa megjelent a hátam mögött.

    -Tessék? - szakadt el nehezen a tekintetem Isabelláról.

    -Nem jössz le? - hozzám lépett és végig simitott karomon.

    -De...de...menjünk.

Bella:

A ház nem változott, talán egy két helyen nagyobb lett, vagy több ablak. De borzongás fogott el, ahogy rá néztem... itt ébredtem fel, itt ébredtem fel vámpirként.

    -Bella szia! - tárta ki karjait Carlisle. - Rég találkoztunk!

    -Szia. Tudom...- öleltem át. - Sajnálom...

    -Ugyan, senki sem kötelezi, hogy...

    -Ostoba voltam,te is ugyan olyan kedves voltál , mint Elzear én mégis elrejtőztem, még akkor is ha Alaszkába jöttetek.

    -Nehéz időszak, mindenkinek marad egy nyoma , mindenki lázad valahogyan. 

    -De én..én ott ragadtam... Carlisle ...- megálltam és éreztem ahogy szemeim ragyogni kezdenek a megjelenő könnyek miatt. - Én ott ragadtam 1918-ban azon az idilli képen a családommal, a vőlegényemmel... 

   -Ssss... - szorosan átölelt. - Minden rendben lesz! 

Olyan megnyugtató volt a hangja , olyan kellemes, mint Elzearé, sőt talán nyugtatóbb is. 

   -Gyere be! - mosolygott rám és elindultam előtte.

Bentről már sokkal modernebbnek tűnt mint anno. A butorok, eszközök, elektornikus eszközök viritottak itt ott. Hallottam már padló nyikorgatást a nappaliból és fentebbről is hangok szürődtek ki talán 2 személy... és amikor beléptem  a nappaliba utánam Carlisleval, 12  aranybarna szempár szegődött rám. 

   -Hadd mutassam be a családomat. Ő a feleségem Esme! - egy középkorú nő, közepes termettel és barna hajjal lépett elő, átölelt. Olyan kedves mosolya volt neki is.

  -Örvendek!

  -Ő Emmett és Rosalie. 

Először , egy nagy darab, feket hajú férfi lépett és ölelt meg, de olyan erővel... 

   -Üdv a családban! Jól el voltál rejtve. 

Elnevettem magam és vállat vontam. Rosalie egy igaiz szépség volt, szőke haja egész a derékáig leért és karcsú termete irigyre méltó. Ő nem lépett közelebb, csak bicenetett. Igen, Tanyáék mindenkiről meséltek már, mondták, hogy Rosalie kicsit fenkölt. 

   -Aztán, itt van Alice és Jasper. - alig tudtam felfogni, a következő pillanatban, egy kis koboldszerű, tarkoig erő feket hajú lány ölelt át. 

A divatmániákus,Tanya és Kate, mondták, hogy ő nagyon jól lehet vele beszélgetni.

    -Szia Bella, nagyon örülök, tudom, hogy jól kifogunk jönni. - rám kacsintott.

Jaj igen, a jővőbe látó. Csak rámosolyogtam. Jasper felém lépett, majd kezet nyújtott. Szőkés, barnás , göndör haja volt, nem volt olyan izmos ,mint Emmett, de sportosnak tűnt és komoly embernek. Amint visszalépett, újabb két ember csatlakozott hozzánk.

    -Ő itt Vanessa ! - folytatta Carlisle, a szőke lánnyal, aki szintént csinos, karcsú volt, bár Rosalie fölül múlja őt is.

Kateék szerint, sokkal magának való,mint Rosalie, valamiért sosem voltak, annyira joban vele, nem kedvelték.

   -Örvendek! - nyújtott kezet felém. 

   -Illetve Edward... 

Edward...Edward...Edward... visszhangzott a fejemben. Végig néztem rajta, sportos alkat, bozontos barnás haj , férfia állkapocs... gyöngéd tekintet... Éreztem, ahogy testem önéletre kell és legközelebb már mellkasába bújtam és karjaimmal átöleltem. 

7.resz Atvaltozas

Aishiteru

7.rész Átváltozás

Bella:

Egyre csak fényesedett a jővőnk, vagyis azt gondoltam. De eljött az az este és mindent megváltoztatott. Vajon , túlléptél rajtam? Lett egy gyönyörű feleséged, gyerekeid és volt egy szép öregkorod. Sirtál utánam? Gyászoltál sokat? Szeretlek...annyira szeretlek még most is. 

1 hónap telt el, amióta Edward megkérte a kezem. A csajok majd megőrültek a nagy hirtől, nagyon örültek, hogy ilyen boldogok vagyunk Edwarddal. Anyám már javában tervezte az eskűvönket, amit megmondtam neki, hogy még van addig , de ő erre csak annyit felelt, hogy sosincs hamar elkezdeni az eskűvő terveit. Apám, ő szotlan volt, bár tudtam, hogy neki nem nagyon tetszik ez az egész. De ő is örült , hogy boldog vagyok és lassan lassan, egyre jobban összebarátkozott Edwarddal és kezdte belátni, hogy jó veje lesz. Mrs és Mr Mason is nagyon örült a boldogságunknak és természetesen mint az első pillanattól, jól egyeztünk. Az édesanyja tanitotta a kedvenc ételét, hogyan kell elkészíteni a bogyós felfujtat. Reméltem, hogy egy napon olyan jól eltudom készíteni,mint az édesanyja. Persze Edward, biztatott, hogy menni fog és biztos , hogy finom lesz. Bármilyent is készítettem ezt mondta, de én nem voltam megelégedve.

    - Oh, mi lenne egy habos babos ruha? Igazi hercegnő lehetnél? - ujjongott anyám.

Épp Seatelből tartottunk vissza , apámnak valami munkája akadt ott , mi meg anyámmal jártunk egyet a városba, vásároltunk. 
   -Vagy még jobb, egy csipkés ... valami hasonló mint az enyém volt... Emlékszel drágám , milyen csinos is voltam. Apád amint meglátott, szavak nélkül maradtmajd anyit bökött ki épp mielőtt a templomba mentünk volna, hogy csinos vagyok. -nevetgélt anyám. 
    -Igen,igen. De még van addig, amíg Bella férjhez megy szóval, állítsd le egy kicsit magad.
    -Pontosan, Edwardal megbeszéltük, hogy először egyetem aztán esküvő.
    -Jó,jó de már mondtam , hogy sosincs korán. Meg aztán, az utolsó pillanatra hagyni nem jó. 
Csak bólogattam miközben elkezdtem kifelé nézni az ablakon. Már be volt sötétedve az orszáhutón haladva, csend volt , semmi sem mozgott. Ekkor jutott eszembe... a levél amit reggel kaptam "Utolsó esély." Amióta az elsőt kaptam,mikor elkezdtünk járni Edwarddal, folyamatosan jöttek , néha egy egy virággal. Sosem volt rajta cim, vagy név... de mindig hozzám kerültek. Volt amelyikben arról volt szó, hogy szakitsak Edwarddal, miért nem adok egy esélyt, azt akarja, hogy mellette legyek és hasonló üzenetek. De sosem találkoztam a küldőjével. Egyszer Edward talált egyet, mit mondjak elég féltékeny lett , de mint elmondtam neki is nem tudom kitől jött és nem biztos nekem. Persze ezen nem nagyon nyugtattam le... De ez olyan fura...
    -Ez meg mit csinál?! - förrmedt fel apám.
Előre néztem, ott állt egy férfi valami frakkot viselt, de nem volt fekete. Az út közepén, meg sem mozdult. De mintha láttam volna, láttam, hogy egyenesen felém néz. 
    -Hé! Álljon félre! - kiáltotta apám, bár a fickó nem mozdult.
Apám hirtelen azt sem tudta mit tegyen, kapkodni kezdte, elcsavarta a kormányt ami lesodrodott az utról... aztán már nem is tudom, a következő percbe arra emlékszem, hogy az autó forgott kettőt majd megállt a tetején. Iszonyatosan fájt a karom és a lábam, valamint  éreztem, ahogy a fejem is vérzik. 
   -Apa...anya... - szólitottam meg őket, de nem válaszoltak.- Apa! Anya!
De semmi...ekkor hirtelen megjelent az kocsi mellett a férfi... Megijedtem és gyorsan kezdett verni a szívem.. ki ez? Szőke haja volt talán a tarkojáig ért , elmosolyodott, majd a puszta kezével kitépte a hátsó ajtót. Még jobban összerezzentem , hogy tudta ez a csupa kezével kitépni... oké, látszott a kocsin, hogy összetört de úgyis... 
    -Nyomd ki magad a tetőn amennyire tudod. - szólalt meg a férfi, erős, mély hangja volt. 
    -Apa...anya... - hirtelen nem tudtam, hogy most segíteni akar vagy mit ...hiszen miatta történt az egész.
    -Ők ... csak te vagy fontos.- értetlenül néztem , majd mit sem várva, kihúzott a kocsiból. 
Teljesen sokkban voltam és nem tudtam lábon állni, éreztem, hogy csuklik össze...de ez a férfi tartott. Nem tudok elszaladni... a szüleim, a szüleimmel mi van. 
    -Ne aggódj, minden rendben lesz. Hamarosan elfog múlni minden... - kényszerített, hogy a szemében nézzek , majd erősen tarott a tekintete. 
A szemei...a szemei vörösen izzódtak...hogy lehet valakinek ilyen szeme? 
     -És akkor senki nem fog elválasztani... - súttogta a fülembe, majd a következő pillanatban felemelte a csuklom és belém harapott. 
Felsikitottam... mi ez az egész? De hamar véget ért... eleresztett...éreztem ahogy rázkodok és ég a fejem... tűzelt.... 
    -Mi folyik itt?! - egy hangot véltem hallani, de nem ismertem... aztán a férfi letett a földre és kirajzolodott még egy alak.
    -Tűzelek...a fejem ....a fejem... -szólaltam meg.
A férfi aki az előbb megharapott elszaladt, nem is eltűnt villámgyorsan... 
    -Hé... tarts ki, minden rendben lesz. - az előbbi férfi letérdelt mellém, fekete haja volt és aranybarna szeme....
Tovább beszélt hozzám, hogy tartsak ki és minden rendben lesz... de szédült velem a világ, tűzelt a fejem és ez így folyt tovább. 3 napon keresztül...
De amikor felébredtem... 
    -Edward! - kiáltottam, de hirtelen nem tudtam kihez tenni ezt a nevet, előttem volt egy alak és emlékek amit vele töltöttem... szerettem tudom, hogy szerettem ... a menyasszonya vagyok de...de miért nem tudom kivélni az emlékét? Hogyan néz ki... miért? 
   -Felébredtél? Jobban vagy? 
A hang olyan tiszta volt... sőt még valami mocorodást is hallottam távolabbról, a madarak csiripelését... és mindent sokkal tisztábban láttam. Mi ez? A fény beszűrödött a hatalmas üveg ablakokon néhány butor lézengett ebbe a szobába mind fából, ahogy a fal és a padló is. Egyik falon egy hatalmas iromány volt... forever kitudtam venni minden egyes szavát... ezt a szót a közepéről. Mégis mi ez az egész? Aztán az ajtóban találkoztam egy férfival, sőtét haj , aranybarna szempár... Ő... ő volt az a férfi az baleset estéjén...
    -Én... én haza kell mennem. - ennyit tudtam kibökni és leszálltam a kanapéról amin ültem. 
De olyan erővel és gyorsasággal értem az ajtóhoz , hogy teljesen ledöbbentem.
    -Beszélnünk kell... -érintette meg a vállam. 
    -Én... nem ismerem...én haza kell mennem... - az emlékeimbe derengeni kezdett ... anyámék, vajon, hogy vannak ők? 
Lesiettem , ismét olyan gyorsasággal az emeletről és közben találkoztam még egy férfival. Szőke haja volt és neki is aranybarna szeme. 
    -Engedd meg, hogy beszéljünk veled . -szólalt ő is meg, nagyon bársonyos, kellemes hangja volt.
    -Nem... én... én nem tudom, hog ymi folyik itt, de meg kell keresnem a szüleimet igen ... igen... 
És kiviharoztam, szó szerint a házból...majd szaladásnak eredtem...de ez a szaladás , ez a szaladás gyors volt, ember feletti... mi ez az egész? Néztem körbe, miközben szaladtam... és mindent kitudtma vélni szaladás közbe... egy nyiló virágot, egy pókot aki a hálóját késziti...ez meg hogy lehetséges? Ez nem lehetséges... csak álmodom biztos csak álmodom... 
De a következő pillantban egy édes szag csapott meg, egy édes illat, amely odavonzott  magához... Hallottam, nem messze tőlem egy fiút és egy lányt...
    -Ez csunyán néz ki...
    -Ugyan csak egy karcolás... Menjünk tovább.
Onnan jött ez az illat... ez az illat... 
    -Bella állj le! - a 2 férfi hirtelen előttem termett.
Hogy kerültek már is ide? 
    -Isabella ne koncentrálj a szagra. Gyere vissza velünk... most minden zavaors és érthetetlen, de megtudjuk magyarázni.- lassan léptek felém, miközben a szőke hajú férfi felém nyújtotta kezét.
Ijedten néztem körbe.... 
    -Bizz bennünk, nem fogunk bántani. - olyan kedvesnek tűnt, olyan megnyugtatónak a hangja... tettem egy lépést felé és elfogadtam kezét. 
    -Tudni akarom,hogy mi folyik itt. 
    -És meg is kapod a válaszokat, de először enned kell.
    -Ennem? Oké... de  elég valami piritos vagy...
De a két férfi csak összenézett. Majd a fekete hajú elém lépett.
     - Eleazar Denali vagyok , ő itt meg a barátom Carlisle Cullen. Mi  nem erről az ételről beszéltünk. 
     -Már akkor miről? - néztem rá értetlenül.
     -Isabella, mi nem vagyunk emberek és 3 nappal ezelőtti este óta te sem.
     -Hogy mi? - nevettem fel ironikusan. - Már mi lennétek hanem emberek? Várj 3 nappal ezelőtt... mi hogy? Nem az este volt a baleset... én...
     -Hé, minden rendben. - fogta arcomat kezei kőzé. - Nem vagy egyedül, mi majd Carlisleval segítünk neked. Jó, kérlek csak nyugodtan. - bólintottam, olyan megnyugtató volt a szeme.
    -Vért kell innod, mert vámpir vagy, ahogy mi. - mondta ki majd néhány perc hezitálás után. 
    -Vámpir? - hülledeztem és elléptem tőle. - Nem , ez lehetetlen...vámpirok nem léteznek. 
     -De léteznek Isabella. Mi ketten azok vagyunk és rajtunk kivül még vannak. Az a férfi is az volt, aki okozta a baleseteteket... 
Baleset...baleset ... a szüleim mi van velük?!
    -Anyáék? Hol vannak a szüleim? - törtem ki, Eleazer átölelt és szorosan tartott.
     - Isabella kérlek , figyelj ránk... kérlek tedd azt amit mondunk és utána mindent elmesélünk. 
    -De... nem... én... én nem lehetek vámpir én ...én ... 
     - Szerintem neked is feltűnt, hogy mennyire irreálisan gyors vagy, a hallásod sokkal jobb és a látásod is. Ez ezelőtt nem volt így...érzed a vér szagát az hivogat téged. Sokkal erősebb is vagy... próbáld csak ki... 
Carlisle egy fára mutatott...
    -Emeld fel... puszta kézzel sikerülni fog.
    -Nem az képtelenség... - ráztam a fejem.
     -Isabella, tudni akarod az igazságot, akkor hadd bizonyitsunk. 
Eleazer egy fához lépett, ami ki volt törve és egy kézzel dobta el... Hülledve néztem.
    -Te jössz...
Lassan lépkedtem egy fához... én nem ez képtelenség... megfogtam a fa törzsét és... felemeltem... valóban feltudtam egy egész fát emeleni... ijedten ejtettem ki és estem hátra.
    -Nem...ez ...ez képtelenség... ez...képtelenség... -összekuporodtam és éreztem ahogy arcomon utat engednek a könnyek... nem ez nem lehet igaz ez nem... 
    -Isabella... Isabella, minden rendben. Mi ,mi képesek vagyunk megtanítani mindent.
    -Nem! - kiáltottam rájuk. - Miért történt? Hol vannak a szüleim? Miért változtam át?!
Elzear ránézett Carlisle-ra aki bólintott...
   -Nem tudjuk miért történt, mi oka volt téged átváltoztatni annak a férfinak. És... nagyon sajnálom a szüleid már nem éltek, mikor rátok találtam. - lehajtotta a fejét. 
    -Mi? Ez nem lehet igaz... mondd, hogy nem így van... - megragadtam a vállait...
     -Isabella, ez fáj neki, hagyd. - lépett mellénk Carlisle is.
Elengedtem, majd felálltam ... rázni kezdtem a fejem.
    -Ez képtelenség... a szüleim...a szüleim... 
Elkezdtem ismét szaladni, szaladni ki az erdőből egészen a házig ami az emlékeimben volt... és ott volt... semmi hang nem szürődött ki... mi ez az egész? Lassan az ajtóhoz léptem , ami zárva volt. Jobban megnéztem a házat, egy első ablak volt, azt nyitottam fel.. természetesen kicsit erősebben mint kellett... erősebb vagyok az embereknél... beléptem a házba,amiben dobozok sorakoztak... Nem volt senki... nem lehet... miért üres? Egy dobozt felnyitottam, egy kép ugrott elő... a szüleimmel kezembe vettem... meghaltak... nem hiszme el. 
    -Isabella... - hallottam magam mögött Elzear hangját.
    - Tényleg meghaltak... - lerogytam a földre. - Miért? Miért csak ők? Én miért nem... 
    -Isabella, minden rendben lesz. Nagyon sajnálom, amikor odaértem az átváltozás megtörtént... anyád, anyád még élt és azt kérte, hogy vigyázzak rád, hogy élj boldogan a vőlegényeddel. Mentselek meg, majd vigyelek hozzá... de a vőlegényed ember ... nem vihetlek hozzá, mert megtámodhatod talán... megis ölheted.
Elvesztettem a szüleimet...meghaltak... összeszoritottam az öklöm...a vőlegényem? Nem találkozhatok a vőlegényemmel..
    -De nem emlékszem rá... homályosak az emlékeim bárkivel...de de... a vőlegényem mindenhol sőtét, nem tudom kivélni az arcát... érzem , hogy mennyire szerettem... látom az emlékeinket, hogy boldog voltam de őt...őt nem tudom, hogy néz ki... 
Leült mellém és szorosan átölelt...miközben zokogásban törtem ki. 
    -Elakarok menni... elkell mennem. -próbáltam összeszedni magam.
Már nem volt semmi itt... tudtam, jól tudtam , hogy nem sodorhatom bajba a vőlegényemet... Edwardot... nem szabad. 
    -Gyere velem, gyere a családomhoz, minden megtudok neked tanítani. A vámpirokról, a képességedet, hogy urald.
    -Hogy mit? - néztem értetlenül rá. 
    - Vannak különleges vámpirok, akiknek adatik egy képesség. Én megérezem mások képességét... neked is van, egy mentális és fizikai pajzsod. 
    -Oké.... oké... kell egy kis idő. 
    -Velem jössz? Alaszkába...ott rendben teheted a gondolataidat... 
Felállt és felém nyújtotta kezét... Körbe néztem a házba... Edward...