Aishiteru
9.rész Elso talalkozas
Edward:
Hallottam mikor beléptek a nappaliba és Carlisle bemutatta a család tagjait. Aztán következtünk mi. Amint szeméyesen is szemben álltam Isabellával ismét éreztem levegőben valamit, valami szikrákat . Ott álltam vele szemben és bekell vallanom, Rosalienál is szebbnek találtam. De meggyötörtnek , erőtlennek tűnt. Vajon miért nem tud tovább lépni és a jeleben élni? De választ hiába kerestem nem tudtam fejébe látni, képessége miatt a fizikai és mentális pajzs .Végig mértem, figyeltem minden egyes apró mozdulatát és mikor tekintetünk találkozott mintha akkor valami megpecsélődött volna, mintha az egész világ azt sugallta , hogy igen ez a találkozás megvolt irva, ennek igy kellett történnie.
Amikor Carlisle kimondta nevem, meglepődtem, mert hirtelen szeme felcsillant és átszelve a köztünk lévő távolságot átölelt. Meglepődtem, de nem löktem el, egy melegség járta át a testem , és mintha ismét érezném dobogó szivemet bumm bumm bumm , de most mintha gyorsabban verne. De aztán éreztem, ahogy egyre szorosabban ölel , mintha attól tartana, hogy elillanok. Szemei csukva voltak és az én kezeim önéltre kelltve átölelték, karcsú , keskeny alkatát és mi ez az érzés? Mintha kifogtam volna egy baseball labdát, mintha egy kellemes zongora dallam futna végig rajtam..
De ekkor torok koszorülés zavart meg és Vanessa állt meg előttünk:
-Szia Isabella! - Isabella hátra lépett és erős hiányérzet fogott el.
Mégis mi van veled Edward?
-Edward párja vagyok. Nagyon örvendek, hogy végre megismerhetlek Miért nem jöttél soha errefele? Idevalósi voltál nem? Nem voltál kiváncsi rá? Szüleidet nem látogattad?
-Vanessa! - szólt rá Carlisle.
Én is megérintettem karját, hogy jelezzem fejezze be. Ez nem volt most szép igy egyből megtámadni.
- Most mi?! Én csak megakarom ismerni.
-Jó de akkor se légy ennyire paraszt, hogy egyből itt kikérdezed az egész éltetét.- szólalt meg Rosalie, majd el is hagyta a nappalit.
-Paraszt? Hallottad ezt szivem?! - nézett rám boci szemekkel, de nekem tekintetem Isabellára tévedt.
Csendesen visszahúzodott...
-Sajnálom, hogy eddig rejtőztem. Nem veletek volt a bajom én csak igy lázadtam... - ajkába harapott és a földet kezdte fixirozni. - Nagyon örülök Isabella Swan vagyok, de kérlek szólitsatok Bellanak.
-Üdv a családban! - tette Carlisle vállára kezét, Bella halványan elmosolyodott. - Gyere, megmutatom a szobád.
Carlisle elvette a csomagját és felmentek az emeletre.
-Aranyos lány - vigyorgott Alice.
-Nagyon...- egyezett bele Esme.
-Igen tényleg az. De akkor is van valami fura benne. Olyan keserű nem? És tényleg még soha nem találkoztunk vele...
-Nem tűnik rossz embernek. Mindenkinek van egy múltja , van aki nehezebben teszi át magát, van aki nem...
-Hát oké de...
-Vanessa kérlek... - lépett le Carlisle. - Légy kedves vele.
-Persze, hogy kedves leszek. Szivem eljössz velem Seatlebe? Szeretnék, valamiket vásárolni , sétálhatnánk és randizhatnánk... úgyis rég voltunk randink.
Vanessa végig simitott a karomon. Ránéztem...
-Sajnálom, Vany, de Edwarddal már megbeszéltük,hogy filmet nézünk. - örültem, hogy Emmett kiment.
-Na jól van. Más ? - körbe nézétt.
- Én megyek. Amúgyis akartam valamit megnézni.
Vanessa karon ragadta Alicet és elviharoztak. Jól kijöttek, túlajdonképpen talán a shoppingolás hozta őket igy össze. Néha a srácoktól megkapom,hogy éreznek valami furát Vanessába, meg Rosalie egyáltalán nem kedveli... Nem tudom , valahogy első pillanattól. Mindenkivel egész jól kijön, de vele nem, Rosalie nem is engedi közel, Vanessa próbálkozik. Esme és Carlisle úgy tekintenk rá mint mindenkire.Miután Alicek elmentek felmentem a szobámba , mielőtt megnéznénk Emmett által kiválasztott akció filmet. Leültem a kanapéra és hátradöltem, de alig,hogy lehunytam a szemem, valaki kopogott. Elvettem kezem és megláttam Bellát... ott állt egy sötét kék bluzba és egy farmerbe, alakját köre világitotta a fény... gyönyörű volt, ismét olyan érzésem volt, mintha rég elhunyt szivem ismét dobolásba kezd. Hirtelen megsem tudtam szólalni... de aztán gyorsan felültem:
-Szia...gyere csak be!
-Én nem akarlak zavarni...
-Ugyan nem zavars. - álltam fel és mosolyogtam rá.
Zárkozottnak tűnt még mindig, mintha gy burokba élne ahonnan nem akar kiszabadulni, neki ott kényelmes, de magányos és szomorú is. Viszont ost egy halovány mosoly jelenet meg arcán. Azt kivántam bár látnám mire gondol, de ugz ez a pajzsa miatt lehetetlen volt. Nem szabadna, de kiváncsi voltam.
-Én csak bocsánatot szeretnék kérni az előbbiért én... biztos kinos helyzetbe hoztalak a barátnőd előtt és haragszik rám... - nem nézett a szemembe.
-Ugyan semmi gond, Vanessa sem vett névre. De jól vagy? - próbáltam keesni a tekintetét... végre rám nézett, szeme ragyogott, de nem folyt le könny.
- Persze... én csak.... az Edward név olyan emlékzetes név... - nevetett fel ironikusan.- Csak ennyit akartam. -fordult is el.
-Várj!
De kezem előre nyult és mielőtt feleszméltem volna, vékony ki kezét fogtam. Meglepődött tettemn visszafordult hozzám majd tekintete kezeinkre tévedt... én is lenéztem.... hát ha eber lennék szerintem a szivm majd kiugrana helyéről.... zavarba jöttem?
-Ne haragudj... - igen, eltekintettem . - Izé a srácokkal nézünk filmet , Emmett valami akció filmet talált. Nincs kedved csatlakozni?
Végre ismét rátekinthettem, halvány mosolya ott diszelgett az ajkán:
-Köszönöm, de valamit elkell intéznem. - ezzel meg ott hagyott egyedül.
De várjunk csak.... ott a kezén nem egy gyűrű diszelgett? Szóval van barátja , férje... ez engem miért lomboz le, hiszen nekem ott van Vanessa...de mégis olyan érzés mintha valami lyuk kezdene tátongani a szivemen. A nap további része hamar eltelt, már lent voltunk a nappaliba , Emmett épp a filmet tette be, amikor Bella leszaladott a lépcsőn.
-Bella, nem szeretnél filmet nézni velünk? - tette fel a kérdést Carlisle.
Meglepő , hogy itthon van, sokat dolgozik mint orvos, néha persze kell szabadságot vegyen, hiszen furcsálnák az emberek, hogy nem fárad... no meg mikor nap van... De most azért vett, hogy itt legyen Bellának, tudtam, hogy valamit tud , sosem beszélt erről az egészről , ahogy Eleazar sem, Értettük, mindenkinek megva a maga története, de ... ismerni akartam... minnél több dolgot tőle, megérteni hogy azok a csodásan ragyogó barna szemek miért olyan szomorúak.
-Sajnálom, most nem. Valamit... valamit mindenképp megkell nézzek... majd jővők. Sziasztok!
Ezzel is szaladt... néhány percig csak figyeltem az ajtót, egy kis hang bennem azt mondogattam,hogy menjek utána, kell neki támogatás, kell érezze, hogy vannak körülötte ... Szeretnéd ismerni a történetét? Miért változott át? hallottam meg Carlisle gondolatát... ránéztem , láthatta válaszom a szememből nem kellett megszólalnom, de előtt Emmett szólalt meg.
-Na Edward hiányzik?
-Mi? - néztem értetlenül.
-Hát nyilván történt egy két kapcsolodás közetek délelőtt óta...- kcsintott rám. - Edward a mi csábitonk...
Ht persze Emmett a perverz...
-Hagyj már Emmett....- kapcsolodás köztünk? Mégis ezek a szavak jártak fejembe.
-Na jó Carlisle, most már mesélhetnél Belláról, miért lett vámpir? Te változattad át vagy Eleazar?
Carlsile egy pillanatra maga elé dermedt, majd megköszörülte torkát:
-Mindenkinek más a története az átváltozással, támadás, bántalmazás, összomlás... De Bellát se én, se Eleazer nem változtattuk át... hanem egy férfi. - egy féfi? - 1918-ban történt...- akkor talált rám is Carlisle... - de korábban, mint Edward átváltozása... - nézett rám.- Bella a családjával ment hazafelé, amikor egy férfi megállt velük szembe és nem akart megmozdulni. Az apja elkapta a kormányt , de az autó felborult és balestet szenvedtek. Bella ébren volt, a férfi hozzálépett és kihuzta a kocsiból, Bella nem értette és hirtelen félni sem tudott, aztán a következő pillanatban Bellát megharapta, Sikolyára értünk oda, de késő volt a férfi elszaladott és Bellában a méreg már szétterjedt. A szülei még halványan éltek, annyit kértek tőlünk, hogy vigyázzunk és rá és éljen boldog életet a vőlegényével... - szóval tényleg van. - Mert Bella akkor élte az élet egyik legszebb pillanatát, ugyanis megkérték a kezét. De persze Bella döntött, vámpirként nem lehetett már a vőlegényével, mindent hátra hagyott. Nem értett semmit,hogy miért változtatta át az a férfi, nem ismerte és bár emlékeink elhalványulnak kicsit átváltozás után, ő egyáltalán nem emlékszik vőlegénye arcára... de borzasztóan fájt ez az egész.... minnki másképp lázadozik, Bella úgy, hogy elfgadja létét, de múltba ragadt és kérdésekre akar választ kapni.
-Találkozott azóta a férfival? - kérdezte Rosalie.
-Tudtom szerint nem ,
De akkor miért változtatta át? Ez tényleg fura volt, és megtudom érteni, milyen mikor valamire nem emlékszel... én egész emberi életemre nem emlékszem és nem tudom miért... az első emlék, hogy Carlisle-al találkozom, de már vámpir voltam.
Bella:
A Cullen család... kedvesek, oké nem nagyon beszéltem senkivel... de szerintem mindannyian kedvesek. Amúgyis folytatom a burokba élt életem, szóval nekem ennyire épp elég. Bár Edwardal váltott néhány szó olyan kellemes volt , sőt jól éreztem magam vele, olyan nyugodtság fogott el a közelébe ... amikor megöleltem fogalmam sincs mi ütött belém, elhunyt szivem, mintha önéletre kellt volna és azt suttogta menj , menj a karjiaba, és mintha napfény illata is ismerős lett volna, bár valószinüleg érezhettem már Elzearékon , vagy a otthonunkon mikor voltak nálunk... de rögtön büntudatom lett, hisze erre nm volt jógom, nem lehetek boldog , mikor mást szereretek... igen a szerelmem nem hunyt ki és sosem fog... mert tutdom, hogy az egy végtelen , csodaszép szerelem volt... És én nem léphetek túl... én múltban vagyok... neki meg úgye ott van Vanessa , huh milyen zavarba jöttem. De jó volt rendezni.
Hova mehetettem máshová mint a családom házához... ott álltam vele szembe... romokban hevert... nem használta senki , nem vették meg, nem adták el... vajon miért? Anya, apa újra itt vagyok, itt állok a házunk előtt, ahol mindennapjainkat töltöttük. Összeszoritottam az öklöm és elkezdtem befele menni. Por, por és még több por szállt fel, mikor kinyitottam az ajtót... ami hát épp, hogy ki nem tört.., Sőt mintha az idő engedett volna neki, nem esett össze, nem bontották le, itt állt...és olyan volt, mintha mindig is valaki gondozta volna. Emlékek sorozata villant be... de a ház, a ház üres volt... fogalmam sincs hol vannak a tárgyak? Ki vitte el, megvannak e még vagy már rég elégették őket? Csak az a halovány emlékaim idéztek fel, mi merre volt található. Az előszoba közepére sétáltam és egy mosoly hagyta el a számat... becsuktam a szemem és átöleltem magam, nosztalgikus érzés fogott el, mintha valaki tényleg ott lenne és hátulról ölelne. Mélyen szippantottam a levegőben, de ki is pattant a szemem, ugyanis egy szagot éreztem, valakinek, egy vámpirnak a szagát... Azonnal felsiettem az emeletre, de csak egy árnyékot láttam az erőd felé rohanni... természetesn utána rohantam. Egyik Cullen követett? Nem ismerem a szagukat már... akkor ki? És miért van itt? Átutazó? Mégis... tudnom kell...ő...ő... Követtem árkon bokron a szagot, a vámpirt ...de nem közeledtem, bozotokon mentke kersztül és éreztem ahogy hajamba valmi meg megakad, de nem adtam fel.... nem adhattam fel... már kezdtem látni körvonalát, egy trapéz szinű kabátot.... elérhetem elérhetem... szökknt előre egy kis folyón én is utána de buff.... valami hatalmas és szörös szökött nekem vissza rántva a másik felére. Éreztem, ahogy karomat felsérti egy kő...de úgye begyogyul... Felszisszentem és felnéztem... ott volt egy hatalmas barna vérfarkas. Sosem láttam még... főleg ennyire közelről.... Rám morgott, de én felálltam és visszamorogtam. Nem szökhetek át , mivel hallom, hogy többen is közelegnek... És ugye ők sem szökhetnek ide át... Eleazar mesélte , hogy itt vannka vérfarkasok és szövetséget kötöttek Cullenekkel. Úgy tűnik hagyom menkülni, de megjegyeztem illatát.
-Bella! - értem haza a Cullen házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése