Aishiteru
6.rész Boldog percek
Bella:
Minden egyes nap, egyes perc arra késztett, hogy még jobban szeresselek, még közelebb éreztelek magamhoz és úgy éreztem, úgy láttam, hogy te is így vagy ezzel. Minnél többet megakartam ismerni belőled... mindent...mindent...
A bál egyszerűen csodás volt. Nagyon jól éreztem magam és ez mind Edwardnak volt köszönhető. Biztos, hogy mással nem éreztem volna ilyen jól magam. Olyan figyelmes volt, olyan udvarias, olyan elképszető.... Előttem volt a fény, a közös jővőnk fénye ragyogott előttem, tudom, hogy ez biztos meg fog valosulni. És észre sem vettem, hogy milyen hamar eltelt egy év... egy év, amióta Edwarddal együtt járunk . És ez az egy év életem egyik legboldogabb időszaka volt. A barátokkal összejártunk, szórakozutnk, beszélgettünk. A családainkkal sem maradt el az együttlét úgy párban mint külön... és természetesen megvolt a mi kis helyünk, a mi közös pillanatunk.
-El sem hiszem , hogy már egy éve udvarol Edward, már egy éve együtt vagytok. - hülldezett Susan amikor beértünk a menzára.
-Igen, olyan... -mosolyogtam el magam, nem találtam a szavakat.
-És olyan irigyelhető a szerelmetek.- szólalt meg Lisa.
-Tessék néztem értetlenül rá?
-Hát...úgy néz rád, úgy néztek egymásra mint a kapcsolatatok elején, olyan erős közötetek ez a kötelék.
-Na, ti is nagyon szeretitek egymást Nickel.
-Lisa csak azt akarja mondani, hogy olyan szoros a köztetek lévő kötelék , hogy jó nézni. - álltunk be a sorba.
-Egy egyetemre jelentkeztek?
-Még szép! Ugye? - fordult hátra Susan.
-Igen, egy egyetemre szeretnénk. Bár még nem tudjuk gondolkozunk a Floridai egyetemen ....
Edward még nem volt arrafele és szeretné ha megismerné az ottani helyet, ahol laktam.
-Floridai? Napsütés , óceán szép.... Valóban Lisa te melyiken gondolkodsz?
-Michigane vagy Yale...
-Hát igen okostojás...
-Na és te? - kérdeztük egyszerre Lisával.
-Tulajdonképpen még nem döntöttem. Vannak lehetőségek de nem tudom...
Lisával összenéztünk, valami itt nincs rendben Susan áradozott éveken át,hogy ő a Chigagoi egyetemre akar menni és be is fog jutni és a küszöb előtt révén, azt mondja nem döntött. De mielőtt bármit is kérdezhettünk volna :
-Szóval elvállnak utjaink?
A barátnőimmel összenéztünk , 2 hónap választott el a ballagástól, attól , hogy elindjulanak utjaink a világban:
-Nem... talán távol leszünk egymástól, de attól mindig mi leszünk a legjobb barátnők. - válaszoltam.
Megöleltük egymást .
-Csoportos ölelés! - hallottuk meg Tom hangját mögöttünk és nemsokára éreztük is, hiszen csatlakozott hozzánk és átölelt erős, karjaival.
Nevetve szétválltunk, a srácok ott álltak előttünk. Edward szelíd mosollyal nézett rám. Igen ez a csapat nem fog szétvállni.
És mire feleszméltünk már az ajtonkon kopogott a ballagás. Nagy örület volt természetesen a házban, anya ide oda forgott,hol a ruhámat rendezgetve, hol magát sminkelve , hol apám nyakkendőjét igazitva. Hát igen ez volt a mi normális készülődésünk, mindig így kezdődött és órákig eltartott. Anyám próbált rám tukmálni valami csilli villi sminket, de nem vagyok híve... igy egy halvány szemhéjpuder illetve egy kis rúzs és meg is voltam. Anya izgatottan lépett vissza a konyhába elvenni 2 virág csokrot majd végre kiléphettünk a házból.
Az iskola udvaron már javába, parkoltak az autok, szülők és diákok ünneplőben öltözve beszélgettek. Mindneki arcán látszott a boldogság, szomorúság és izgatottság keveréke. Amikor leparkolunk már azonnal kiszemeltem Edwardot a szüleivel álltak az iskola közepébe. Én szálltam ki először és ebben a pillanatban észrevett engem . A szüleivel indultak meg felénk és néhány szó válltás után bementünk a tronaterembe ahol eklezdődött az ünnepség. Szép volt, megható és viszonylagosan nem is olyan hosszú . Kattogtak a gépek, hallatszodtak a siró hangok. Susan tartotta a búcsú beszédet. Napok óta véleményt kért tőlünk, hogy van e ötletünk, milyennek gondoljuk ezt a beszédet , ez a gondolta jó e vagy nem és hasonló. Nagyon izgult , mi meg persze nyugtattuk, hogy minden rendben lesz.
-Az életünk mérföldkőhöz került. Mindneki válaszra vár, a döntésünkre. Előre kell lépjünk tervezzük a saját utunkat , elérjük azt ami a mi célunk, azt cselekednünk amit mi akarunk. Belelépni a hibákba és kijavítani őket.... -de jó volt látszott, hogy törekszik mindent beleadni és megérintette az embereket.
Aztán következett a diplomaosztó, ahol a szüleim természetesen felálltak és tapsoltak, hallottam és láttam anyám könnyező tekintetét, apámat aki próbálta visszafogni magát , Mrs Masont és Mr. Masont ahogy mosolyogva tapsolnak és Edwardot aki rám kacsint. Edward ugye előttem volt , minden lány sikitva tapsolt és fütyőrészett néhányan felis törtek zokogó hangon , de Edward még onnan fentről is engem keresett a tekintetével és meg is talált. Az én Edwardom.... aztán az ünnepség végén jöttek a gratulációk, virágok fotók. Szinte többen lettek a végére mint először voltak, vagy csak nekem tűnt úgy.
Az esti bankett kellemes baráti társaságban telt. Egy jót szórakoztunk és nem volt semmi gondunk. Megbeszéltük, hogy kibulizzuk magunkat , persze már aki volt mint Tom meg hasonló ők részegek is lettek , és megadjuk a módját annak az estének. Jól éreztem magam, Edward a legtöbb részt mellettem volt és fogta a kezem, átölelt és táncolt velem. Együtt nevettünk és együtt pihentünk. Szép este volt. És előttünk volt a nyár. A nyár amit együtt akartunk tölteni a kis baráti társaságunk mielőtt egy időre, de nem végleg elvállnánk.
Mint az előző nyár is, Edwarddal karöltve csodásan telt, szórakoztató volt és az eddigi nyaraim ellenére, nem folyamatosan bent ültem és olvastam magányomban, mikor épp nem Susanék hívtak ki. La Pushba túráztunk, egy jó pár hétvégét ott töltöttünk, néztük ahogy a fiúk kosaraznak, fociznak , együtt ebédeltünk , kerti partyt tartottunk... voltak csajos estéink, napjaink, shoopingoltunk, mert Susan hallani sem akart arról, hogy úgy menjünk egyetemre, hogy semmi új cuccot nem veszünk és persze volt kettőnk számára is pillanatok. A ballagási fótok már egy albumba diszelektek ahogy már nem kevés kép is gyerekkorom óta egészen eddig... Ahogy azon a napon is...
És mire feleszméltünk már az ajtonkon kopogott a ballagás. Nagy örület volt természetesen a házban, anya ide oda forgott,hol a ruhámat rendezgetve, hol magát sminkelve , hol apám nyakkendőjét igazitva. Hát igen ez volt a mi normális készülődésünk, mindig így kezdődött és órákig eltartott. Anyám próbált rám tukmálni valami csilli villi sminket, de nem vagyok híve... igy egy halvány szemhéjpuder illetve egy kis rúzs és meg is voltam. Anya izgatottan lépett vissza a konyhába elvenni 2 virág csokrot majd végre kiléphettünk a házból.
Az iskola udvaron már javába, parkoltak az autok, szülők és diákok ünneplőben öltözve beszélgettek. Mindneki arcán látszott a boldogság, szomorúság és izgatottság keveréke. Amikor leparkolunk már azonnal kiszemeltem Edwardot a szüleivel álltak az iskola közepébe. Én szálltam ki először és ebben a pillanatban észrevett engem . A szüleivel indultak meg felénk és néhány szó válltás után bementünk a tronaterembe ahol eklezdődött az ünnepség. Szép volt, megható és viszonylagosan nem is olyan hosszú . Kattogtak a gépek, hallatszodtak a siró hangok. Susan tartotta a búcsú beszédet. Napok óta véleményt kért tőlünk, hogy van e ötletünk, milyennek gondoljuk ezt a beszédet , ez a gondolta jó e vagy nem és hasonló. Nagyon izgult , mi meg persze nyugtattuk, hogy minden rendben lesz.
-Az életünk mérföldkőhöz került. Mindneki válaszra vár, a döntésünkre. Előre kell lépjünk tervezzük a saját utunkat , elérjük azt ami a mi célunk, azt cselekednünk amit mi akarunk. Belelépni a hibákba és kijavítani őket.... -de jó volt látszott, hogy törekszik mindent beleadni és megérintette az embereket.
Aztán következett a diplomaosztó, ahol a szüleim természetesen felálltak és tapsoltak, hallottam és láttam anyám könnyező tekintetét, apámat aki próbálta visszafogni magát , Mrs Masont és Mr. Masont ahogy mosolyogva tapsolnak és Edwardot aki rám kacsint. Edward ugye előttem volt , minden lány sikitva tapsolt és fütyőrészett néhányan felis törtek zokogó hangon , de Edward még onnan fentről is engem keresett a tekintetével és meg is talált. Az én Edwardom.... aztán az ünnepség végén jöttek a gratulációk, virágok fotók. Szinte többen lettek a végére mint először voltak, vagy csak nekem tűnt úgy.
Az esti bankett kellemes baráti társaságban telt. Egy jót szórakoztunk és nem volt semmi gondunk. Megbeszéltük, hogy kibulizzuk magunkat , persze már aki volt mint Tom meg hasonló ők részegek is lettek , és megadjuk a módját annak az estének. Jól éreztem magam, Edward a legtöbb részt mellettem volt és fogta a kezem, átölelt és táncolt velem. Együtt nevettünk és együtt pihentünk. Szép este volt. És előttünk volt a nyár. A nyár amit együtt akartunk tölteni a kis baráti társaságunk mielőtt egy időre, de nem végleg elvállnánk.
Mint az előző nyár is, Edwarddal karöltve csodásan telt, szórakoztató volt és az eddigi nyaraim ellenére, nem folyamatosan bent ültem és olvastam magányomban, mikor épp nem Susanék hívtak ki. La Pushba túráztunk, egy jó pár hétvégét ott töltöttünk, néztük ahogy a fiúk kosaraznak, fociznak , együtt ebédeltünk , kerti partyt tartottunk... voltak csajos estéink, napjaink, shoopingoltunk, mert Susan hallani sem akart arról, hogy úgy menjünk egyetemre, hogy semmi új cuccot nem veszünk és persze volt kettőnk számára is pillanatok. A ballagási fótok már egy albumba diszelektek ahogy már nem kevés kép is gyerekkorom óta egészen eddig... Ahogy azon a napon is...
Edward:
Egy meleg nyári nap volt, a szokásosnál melegebb Forksba. Meglepetést készítettem Bellának. Döntöttem és ezt a döntésem semmi és senki nem tudja megváltoztatni. Napok óta ezen morfondirozom, Tomék őrültnek gondolnak, de nem fogom megváltoztatni a véleményem tudom, hogy Bella örülni fog, meglepődik majd de minden rendben lesz.
-Na mindent bepakoltál? - lépett mögém édesanyám.
Piknik kiséretében terveztem mindent a rétünkön ahol már több mint egy éve már a mi helyünk ahol oly annyiszor megfordultunk.
-Igen köszönöm szépen, hogy mindent elkészítettél. - pusziltam arcon. - Most megyek Bella biztos már vár.
Ezzel vettem az ételt és elindultam Bella háza felé. A felhajtón az apja mosta a kocsit.
-Szia Edward.
-Jó napot! Bella?
Csak a házba mutatott, megköszöntem és bekopogva beléptem a házba. Az édesanyja a virágokat öntözgette.
-Szia Edward, Bella már nagyon várt. - rám kacisntott majd intett, hogy hivjam le Bellát.
Természetesen néhány nappal korábban beszámoltam a tervről a szüleinek, természetesnek gondolva, kötelességemnek. Amikor felléptem az emeletre Bella akkor lépett ki a szobájából. Mindketten megálltunk és néhány percig csak egymás szemébe néztünk.
-Szia...
-Szia....- közelebb lépett és azonnal a karomba zártam.
Sosem fogok betelni vele az biztos. Ez a kellemes levendula illata... ez a törékeny teste, ez a barna szeme , a gesztenye barna , selymes haja.... ő az én Bellám.
Néhány perc múlva elköszöntünk szüleitől és elindultunk a retünkre. Amikor már tovább nem lehetet tmenni kocsival megkértem hogy menjen előre, hogy ne lássa mivel készültem. Az elején furcsálta és persze értetlenül nézte de végül előre ment. Én mindent elvettem és igyekeztem utána. Amikor odaértem ő már a réten ült és olvasgatott. Fel sem figyelt amikor odasétáltam hozzá. Letettem a kosarat majd leultem melle megsimogatva a hatat.
-Olvass nekem is...
-"Amikor befejezte a levelet, felkérte Miss Bingleyt és Elizát, hogy zenéljenek. Miss Bingley készségesen sietett a zongorához; előbb ugyan udvariasan felajánlotta Elizának az elsőséget, mikor azonban az éppoly udvariasan, de még komolyabban nemet mondott, maga ült le a zongorához. "- de ahogy a mondoatokat befejezte ajkához hajoltam és megcsókoltam. -" Mrs. Hurst duetteket énekelt húgával, Elizabeth ezalatt a zongorán heverő kották között lapozgatott, s kénytelen volt észrevenni, hogy Darcy szeme gyakran megpihen rajta. Alig tudta elképzelni, hogy egy ilyen nagy ember bámulattal tekinthessen rá..". - és ahogy olvasott hol az arcát, hol a feje búbját ... - Hééé , így hogy kellene olvassak ha te folyton félbe szakítasz.
-Én...? - néztem ártatlanul ragyogó tekintetében.
Elmosolyodott, becsukta a könyvet majd hátra döntött a fűvön és rám feküdt.
-Szeretlek! - suttogta alig hallhatóan .
-Én is téged!
-Hé , hát ez a kosár? - vette észre.
Elmosolyodtam, és vállától megfogva feltoltam magamról, majd felálltam és magammal húztam.
-Bella...én tudom, hogy megfogsz lepődni és korainak gondolod. De....de érzem, hogy ami kösztünk van az milyen erős,a kötelékünk az elválaszthatatlan, és teljen el bármennyi idő nem fog változni, nem fog megszakadni. 1 éve már , hogy elkezdtük közös utunkat, hogy egymásra találtunk és együtt lépünk a jővő felé. Én tudom, hogy nálad jobbat soha nem találnék és soha nem is akarnék. Szeretlek, borzasztóan szeretlek és nem akarlak elengedni. Látom a fényes jővőnket, látom , ahogy a küszőbön űlve figyeljük a gyerekeinket játszani, ahogy a jővő körbefog és megvilágitja utunk...nem mi világitjuk meg egymás utunkat. Szükségünk van egymásra és ezt meg is szeretném pecsételni... Isabella Swan lennél a feleségem?
Térdeltem le elé... igen ez volt a nagy meglepetés. Az apja nem nagyon őrült neki és korainak tartotta, de én nem vártam el, hogy rögtön történjen, hogy máris holnap meglegyen a nagy eskűvő csak azt akartam, hogy megpecsételjük a szerelmünket, hogy mindenki tudja ő már foglalt.
-Edward...- a szájához kapott és megragyotatta szemét néhány könnycsepp.
Bizakodóan néztem rá... vártam válaszát...
-Én....Én .... Igen! Igen! - ugrott a nyakamba mire mindketten a földre zuhantunk.
Elnevettük egymást, miközben félre simitottam néhány hajtincset az arcából. Felálltunk én meg felhúztam a gyűrűt az újjára. Majd szorosan magamhoz öleltem. Mint egy mese, olyannak láttam a történetünket és tudtam, hogy ennek a mesének boldog lesz a vége.
/Hogy miert is ugrottam ekkorat az majd kesobbiekben kiderul :) Kovessetek figyelemmel. /
