Karácsony 2025

Boldog Karácsonyi ünnepeket!

21.fejezet A szakítás

Aishiteru

21.fejezet A szakítás

Edward:

Idegesen térek vissza. Nem volt nagy kedvem. Elvette az a kutya! Ah! Hogy bevertem volna neki egyet, de nem tehettem. Nem akartam próblémát apámnak. Kicsit őszíntén reménykedtem, hogy ő fogja megszegni és akkor már nem lett volna semmi akadálya. De nem... De ami legjobban bosszantott, hogy amikor elmondtam Bella elájult, aggódás futott végig gondolataiba és arcán is. Miért? Miért aggódik Belláért? Egy vérfarkas egy vámpirért? Miért? Huh... Idegesít! Nem akarom, hogy a közelében legyen. Nem!
Belépek a házba, Alice és Jasper a nappaliba néz balamit. Esme a konyhába van, Carlisle gondolatait az irodából hallom. Vanessa nincs itthon. Emmett a garázsba. És Rosalie... Rosalie Bellával nevetgél. 
    -Edw...
De nem figyelek húgomra, csak felsietek az emeltre a teraszra és azonnal kirobbanok. 
    -Bella! - azonnal karomba zárom. - Annyira örülök, hogy jól vagy! Annyira aggódtam! 
A szavak csak úgy kicsusznak a számon, nem gondolok a következményekre. A legfontosabb az volt most nekem, hogy érezzem Bellát. Hogy itt van ébren és jól van. Érezzem alakját az én testemnek és illata átjárhasson, hallhassam hangját és szemébe nézhessek azokba a gyönyörű aranybarna tekintetében. 
    -Minden rendben? Fáj valahol? - kissé elhuzodom tőle, hogy arcát tenyereim közé vehessem.
    -Jól vagyok! - mintha zavarba jött volna. - Sajnálom, hogy aggódalmat okoztam.
     -Bella...
      -Itt meg mi a fene folyik? - Vanessa jelenik meg a terasz egyik oldalán éppen felugrott rajta. - Mi ez az egész?! Annyira tudtam! 
Ideges felmordul.
    -Vanessa nyugodj meg! Én öleltem meg Bellát és... - elengedem Bellát és Vanessa közelébe indulok.
     -Az nem számít semmit! Ez a kis fruska az ujja közé csavart. Elakar venni tőlem! 
    -Vanessa Bellának ehhez semmi köze tudod jól, hogy én már...
    -Nem! Nem! Nem! Nem akarom hallani! - ezzel pedig bevihrazott.
    -Nagyon sajnálom, én nem akartam, hogy felborítsam az életeteket. - Bella szólal meg mögöttem.
    -Nem dehogyis! Bella te nem fordítottad fel... - Rosalie vigasztalja? Miről maradtam le. - Vanessa túl érzékeny. - És a gondolatai is arról szólnak, hogy Bellával milyen jól elbeszélgettek. Megértik egymást. 
   -Így van, te nem tehetsz semmiről. Majd lenyugszik és beszélek vele.
Meg kell beszéljük a dolgokat Vanessával, nem megy, bár már korábban gondok voltak és nem volt feléje az az erős, amióta Bella itt van gondolataim csak körülötte forognak és vonzodom hozzá. 
    -Bella van kedved beszélgetni a szobában?
   - Persze, Rose! Menjünk.  - Bella kedvesen mosolyog, majd követi Rosaliet.
Egyedül maradok a teraszon. Felsóhajtok. Vanessával szakítok, de van esélyem Bellánál? Elakarom hinni, hogy igen. Tudim, hogy nagyon szereti a vőlegényét és nem tudja elengedni. De talán lassan, ha időt töltünk, ha mellette vagyok esetleg megváltozik a véleménye és esélyt ad nekem. Meg kell próbáljam. Még soha nem éreztem valaki iránt ilyen erős érzéseket. Nem adom fel!
Gondolataimba kuszik egy jelenet. Egy jelent amit már annyiszor lejátszottam magamba és ha tudnék álmodni biztos róla álmodnék. A csók... A csók jelenet, amikor megérezhettem Bella édes ajkait. Amira azóta is újra várok. De türelmes leszek és nem adom fel!
    -Edward! Azt hittem, hogy megörülök és te tényleg összeverekedsz azzal a vérfarkassal. - Alice támad le ahogy átlépem a terasz küszöbét.
    -Ha okos lettem volna megtettem volna.
   -Ha okos? Inkább ha hülye lettél volna!
    -Alice erre most egyáltalán nincs kedvem. - kikerülöm.
    -Várj!  Komolyan gondolos hogy Vanessával?
    -Eldöntöttem. Nem hátrálok meg.
    -És akkor most Bella iránt te...?
    -Igen, nem tudom hogy de igen. De nem ez az egyetlen ok.
   -Sajnálom Vanessát, de ha tényleg így érzel. Magam is észrevettem, hogy nem vagy teljesen boldog. Remélem, hogy Vanessával békésen elválltok.
Bólintok. Én is remélem. Bár félek egy kicsit. Valahogy úgy kell elintézzem, hogy megértse Bellának ehhez semmi köze. Jasper mellé ültem a kanapéra, aki megveregette a vállaimat majd együtt néztük a kviz műsort válaszolva minden kérdésre helyesen.
Aznap este Vanessa eltűnt, 3 kerek napig nem volt itthon megint. Fogalmunk sincs, hogy merre járt. Nem keresett és suliba sem jelent meg. Rosalie és Bella jó barátnők lettek, sokat voltak együtt. Kissé meg is lepett, de örültem, mert úgy láttam elengedi magát.  Próbáltam mellette lenni és beszélgetni vele. Nem mindig nyilt meg, volt amikor elviharzott de azért voltak jó pillanatok, ahol még megnevettetni is sikerült.
Leszállt a késő est, amikor hallottam, hogy Vanessa visszajött a negyedik nap. Úgy döntöttem, hogy nem huzom tovább az időt és beszélek vele.  Emett gondolatban sok sikert kívánt és ha nem térnék épen vissza, akkor majd szobrot állít nekem. Dühösen rá meredtem.
Le kellett már nyugodjon eddig. Remélem. Bekopogok az ajtón.
   -Bejöhetsz! - lenyomom a kilincset és belépek a szobába. Vanessa a nyitott ablaknál van. - Hol voltál?
    -Csak kikellett tisztitsam a fejem.
    -Aggódtunk érted. Miért tűnsz el csak így?
    -Sajnálom, rendeznem kellett magamba dolgokat. - mintha kicsit feszült lenne gondolataiba de nem látok semmit, csak hogy sétált az erdőben napokig. - Sajnálom a korábbit. - lenyugodott. Átszeli közöttünk a távolságot és átölel. - Nem tudom mi ütött belém, féltékeny voltam. Ne haragudj rám! Tudom, hogy aggódtok Bella miatt én is aggódtam. Tényleg fura egy ájulás. Nem kellett volna felmérgelődjek. Sajnálom!
    -Nincs semmi baj!
    -Akkor minden rendben! - csalafintán feltekint rám és készülne, hogy megcsókoljon de megállítom.
   -Beszélnünk kell. - ellököm kissé magamtól.
    -Ne haragudj rám kérlek szívem. Nem tűnök el többet szó nélkül. Jó?
    -Nem erről van szó. Kérlek ülj le.
Láttam, hogy kezd ideges lenni. De megtette amit mondtam.
    -Lényegre térek. Megpróbáltuk de nem megy. Sajnálom! Csodálatos nő vagy és nem ezt érdemled amit én nyujtok. Sajnálom, Vanessa de nem érzem ugyanazt amit te. Nem szeretném ha megromlana emiatt a barátságunk. Fontos vagy nekem, de mint egy hug, mint Alice vagy Rosalie.
   -És Bella? - szakít félbe. - Bellára, hogy tekintesz? Egy húgként?
   -Úgy tudtam! Tudtam az első perctől ahogy betette a lábát ebbe a házba, hogy rád vetette a szemét. Bella ártatlan, szegény Bella siratja a vőlegényét és közbe...
Bella még nem volt itthon, így nem hallhatta mindezt.
   -Fruska! Felborította az egész életünk. - Vanessa felállt.
   -Neki ehhez semmi köze.
   -Oh, igen? Akkor mondd a szemembe, hogy nem lettél bele szerelmes.
Hallgatok...
   -Mondom én!
    -De nincs köze! Ha jött volna ha nem, ez megtörténik. Nem vagyok boldog és te sem. Nem kínozhassuk magunkat tovább.
   -Legyen! Legyen! Ha ennyire akarod! - ezzel pedig kiviharzott és becsapta maga mögött az ajtót, hogy még a ház is belezengett.
   -Öcsipók, élsz még?
Emmett... Csak égnek emeltem a tekintetemet. Felsóhajtottam és leültem a kanapéra. Megkellett ez történjen. Így volt a helyes.

Bella:

Nagy csend következett a következő napokban. Nem jelent meg az a férfi. Visszajártam a házba és a legelőre is. Rosalieval jó barátok lettünk. Edwarddal is egészen jól elbeszélgettem, bár tartottama  távolságot. De azt hiszem amióta már tit vagyok, a többiekkel is jóba vagyok. Na jó kívéve Vanessa. De másképp jó itt is. Mind nagoyn kedvesek velem van a gond. Nem akartam, hogy ismét olyan csapdába essek. Nem lehetett...

Belépek a lakásba, köszöntöm a többieket akik a nappaliba valami műsort néznek, invitálnak, hogy csatlakozzak hozzájuk, de viszautasítom. Most vissza akarok húzodni a szobámban. Edward szelíden mosolyg rám, kicsi aggódás villan meg a szemeiben, de egy rövidke mosollyal jelzek neki, hogy minden rendben van. Tényleg úgy volt. 

    - Amúgy képzeld  Bella! Edward és Vanessa szakítottak! - állít meg Emmett, mielőtt felléphetnék az első lépcsőfokra. 

    - Oh valóban?

     -De ne aggódj, nem miattad. - áll fel Edward és hozzám sétál. - Ez már rég be kellett volna következzen.

     - Értem. Gondolom Vanessa nem fogadta a legjobban.

    - Nem, de lenyugszik majd. Bella, arra gondoltam, hogy ... - a korlátnak támaszkodom. Ő is felemeli kezét és végig simit a korláton, közvetlen a kezem mellett megáll. Egész közel hajol. Érzem napfény illatát. Nagyot nyelek. - Vagyis... ízé.. én... meg te... - szinte összeér a homlokunk. 

Zöld szempár... Ez a közelség nem jó!

    - Khm... - hátrébb huzodom. - Most én felmegyek! Majd később beszélünk! 

Edward is hátrébb áll és mintha zavarbajött volna, csak bólogat. Elnézést kérek és felsietek a szobába. Beszukom az ajtót és nagyot sóhjatok. Ez nem jó. Nem ehetek ilyen közel hozzá. Nem szabad. Nem! 

     - Nahát, csak nem történt valami? - egy egész halk suttogó hang hallatszik a szobából. Felkapom a fejem és meglátom Vanessát ahogy az ágyamon ül.

    - Van... -de ebben a pillanatban előttem terem és befogja a számat. 

    - Ssss... halkabban, egész halkan. - szinte csak formálja a szavakat, hogy ne hallják a többiek. 

Elengedi a sz'mat. Nem kellett megsz=laljon, hogy tudjam mi a baja, hogy mi;rt keresett meg. El;g volt az el[bb hallani az okot ;s m'r valahogy ;reztem, hogy fel fog bukkani s nem hagyja annyiban.

     - Elégedett vagy? Most már örülsz? Sikerült a terved, Edward elhagyott.

     -Edward nem miattam hagyott el, azt mondta, hogy már rég nem úgy érzett irántad, mint kellene és nem akarta, hogy szenvedj.

     - Oh, fogd be! - megfogott a nyakamtól és kissé megszorította. - Előttem nem játszod meg magad, a kis ártatlan Bella álarc, rajtam nem hat. Tudom, hogy szereted az ujjad köré csavarni az embereket. 

    - Nem... én... engem nem érdekel...

     - Oh nem vagyok hülye! - elenged -.Látom, hogyan nézel rá, hogyan beszélgettek... Edward... mnt a vőlegényed nem? Pótolni akarod vele?

     -Nem! - kicsit a kelleténél hangosabb voltam, megköszörültem a torkomat.  - Nem pótolom, Edward az egyetlen és igaz szerelmem.

     - És az én Edwardomat mégis sikerült elvenned.

Dühösen remegni kezdett a szeme, Nem közeledett felém, ökleit összeszorította. 

    - Vanessa, nyugodj meg...

Nem mozdult, nem támadott de volt egy rossz előérzetem. A falnak lapultam. Már megint menekülök. Már megint elbujni akarok, ahelyett, hogy szembe szállnék, ahelyett, hogy kiállnék magamért. Béna vagy, Bella! Edward... most szomrú lenne ha látna téged. 

    - Bella megjöttél, gondolta....

De ebben a pillanatban nyilt az ajtó és Rosalie lépett be rajta. Vanessa lefagyott, Rosalie szemei pedig elkerekedtek.

    -  Vanessa, te idióta mit csinálsz?! Használni akarod az erpdet, Bellán?

    - Én nem... nem... én... - az erejét, miről van szó? Mi Vanessa ereje, ezt sosem tudtam.

     - Mi történik itt? Mi ez a kiabálás?

Mindenki megjelent a szobám ajtajában, Carlsile volt az első aki belépett a szobába, majd Edward nem messze tőe.

    - VAnessa használni akarta az erejét, Bellán.

     - Nem! Nem így van!

      - Vanessa, mit csinálsz Bella szobájában?

    - Én... én... csak beszélgetni akartam vele.

     - Oh, ne hazudj! Ismerem a állásod, amikor használni akarod az erődet. Azt akartad!

     -Nem, Rosalie rosszul látta. Nem történt semmi! Ugye, Bella?

     - Bella, mi történt?  - kérdezi Edward és mellém lépett. - Mit csinált Vanessa?

Nagyot nyeltem. Nem akarok konfliktust. Nem akarom, hogy felfordítsam az életüket...

     - Oh, higyjetek nekem! Biztos vayok benne, hogy kérdőre vonta Bellát, amiért Edward dobta és hogy megbosszulja használni akarta az erejét. 

     - Vanessa tudod jól, hogy nem használhatod.

     - Carlsile, én nem...

     - Bella... - hirtelen két kéz került az arcomra és gyöngéden felemelt, hogy egy arany szempárba tekinthessek. - Ne félj, mondd el, hogy mi történt itt.

     -Nem tudom... feljöttem és Vanessa már itt várt, aztán... rám támadt és megvádolt azzal, hogy elcsábítottam Edwardot.

     - Hazudik!

      - Vanessa, kérlek mondd el őszintén, miért voltál itt?

     - Ooooh! Mindig csak Bella! Bella! Bella! Amióta csak megérkezett ő van a középpontba. Elvarázsolt titeket!

     - Neked csak az a próblémád, hogy Edwardot dobott mert rájött, hogy milyen nő személy is vagy! - vágta oda Rosalie.

      - Ah... - Vanessa szemei felcsillantak, majd ismét neki iramodott, hogy elkapjon engem.

     - Nem! - De Edward elém állt és elkapta. - Vanessa nyugodj le! Fejezd be!

     - Te kis fruska! Az egész a te hibád! Az egész a te hibád!

     -Vanessa, elég! - Carlsile is közelebb lépett. Mindenkit lesokkolt, hogy hogy viselkedik. - Fejezd be!

     - Eresszteke el, kikaparom a szemét!

     - Hagyd abba!

Dühtől forrva, ellökte magától Edwardot.

     - Oké, higyjetek amit akartok! Majd meglássátok, hogy milyen embert is engedtetek be a házatokban. 

Ezzel pedig meg sem várva, hogy bárki bármit is mondjon kiszökött az ablakon és eltűnt az éjszakában. 

     - Vanessa, mikor lett ilyen őrült?

     - Jól vagy Bella? Carlisle és Edward állt előttem és tekintett rám aggódva.

      - Igen! Én... nagyon sajnálom a történteket. Én nem akartam, hogy ez történjen...

     -Nincs amiért bocsánatot kérj Bella! Én sajnálom, hogy Vanessa így viselekdett veled. Ha visszjön beszélek vele. Ő nem volt ilyen. Sajnálom!

     -Nincs amiért bocsánatot kérj! Vanessa csak szakítást dolgozza fel.

         -Sajnálom, tudhattam volna, hogy meg fog keresni. Edward bánatosan rám tekint. - Én... megállíthattam volna akár hamarabb is...

     -Edward nem a te hibád! Csak fáj neki a szakítás. Tuom, hogy Vanessa más, csak most... ilyen.

     -Nagyon kedves vagy Bella, túl kedves egy olyan nőnek mint ő. Ha használta volnaz a erejét... - szörnyülködött Rose.

    -Mi Vanessa ereje?