A démon szive...
14.rész
Bella:
- Ah csak igaz a hír, a démon úrnő csak Volterrában van!
Kicsit beleborzongtam a hang hallatán, a nagy báj cseverészésbe nem volt felismerni a hang tulajdonosát. Sőt annyira beleborzongtam, hogy kicsit félre is nyeltem, mire Edward aggódva ütögette meg a hátam.
- Minden rendben van! - szedtem össze magam, majd a hang felé fordultam. - Na megvolt a kis napi bevétel Heidi dárga?! - álltam fel mire az emlitett személy még közelebb lépett hozzám. - Tudtad teljesiteni a vágyakat...
- Talán az én vágyaimat nehéz teljesiteni.... szivesen kölcsön kérném a démon urat ha szabadna. Megengeded ő biztos, hogy tűzes az ágyban... Nem? ... Oh várj nem tudhatod hiszen sosem feküdt le veled, mert mindig is megvédett és húgaként nézett rá.
Éreztem ahogy megfeszülök, ökleim összecsuklanak... Heidi egy nagy liba, ő szerezte be az embereket Aroéknak és a falakon belül lévőknek, miközben egy két kalandot sem hagy ki , összefekszik fűvel fával. Nagyon csinos azt bekell valljam, de csak játszik az érzésekkel... Vagy 50 éve ezzel piszkál ugyanis valami oknál fogva Xavire lefeküdt vele . Akkor teljesen kibuktam Xavierre elszöktem Volterrából és messze mentem, amilyen messze csak tudtam. Itthon hagytam a telefonom, minden ami elérhetőséget biztosított volna magam mögött hagytam . Xavire nem jött keresni, nem keresett eszeveszetten, bár azt hiszem egy részben ismert is,hogy hadd domboljak ki. Akkoriban egyszerűen nem értettme, hogy miért engedte ezt meg neki, hogy miért pont vele, miért nem velem... Aztán hónapokkal később hazavergődtem, Xavier a nappaliba volt, nem várt tárt karokkal, nem sirt magányában, sőt mikor beléptem nem is mondott semmit , mérgesen lépkedtem fel a szobámba . Azok után napokig nem beszéltünk, akartam választ hallani de sosem kaptam meg. Napok után elhivott egy felderitésre, az elején néhány szót válltottunk, az én makacsságom miatt, végül ezzel tört meg az egész mikor a fejéhez vágtam, hogy egyáltalán nem is érdeklem "Te vagy a legfontosabb személy az életemben és mindig is te leszel. " Ezzel megátölelt, könnyke buggyantak ki a szememből még egy mondattla eltudta oszlatni a kételyeimet és sikerült megkönnyeztetnie , boldog voltam tőle... Xavier mindig is egy olyna megnyugvást adott amit senki...
De amit most érzek Edward iránt teljesen más, a két érzés nem ugyanaz és nem is volt ugyanaz soha. Edward iránti érzéseim sokkal tisztábbak voltak, sokkal varázslatosabbak, sokkal erősebbek. Edward egy szavával is megdobogtatja szivemet , csak rám néz és olyan érzésem van hogy minden rendben van, hogy mindentől messze vagyunk, csak mi ketten létezünk és minden problémám elszáll.
- Heidi , hagyd a vendégeket szórakozni enni, inni. Inkább ülj te is közénk.
- Igen is Aro! - hajolt meg és még egy csalfa mosolyt villantott nekem, elidnulva tovább.
De nem hagyhattam ennyiben...
- Szomorú lehetsz ha 50 év után is ez hozod fel, úgy tűnik tényleg nem kapod meg itt a többiektől amit kellene. Szánalma vagy , hogy évek után is csak ezt tudod felhozni és ehhez ragaszkodsz. Mikor úgy tűnik, hogy Xaviernek semmit sem jelentett, hiszen azóta egy szót sem szólt hozzád. Szánalmas vagy, kergetsz egy halovány múltbeli képet...
- Nekem te aztán ne oktass ki! Első sorban, ki lebzselt folyton Xavier után? Ki nem tudott a "baráti" zónából tovább lépni... Mardoss az irigység! Máskülönben ki az aki vagy 100 éve bosszút forral és nem tudta még mindig véghez vinni?! Mondd csak érzed még azt a magányt amit ott abba a festménybe? Nem lehetet könnyű, ahogy mindent mozdulatlan végig nézni ahogy testvéredet meggyalázzák és...
- Hallgass! - szinte pillanatok alatt változtam át és löktem Heidit a falnak. - Még egy szó és eltöröm a nyakadat....
- Bella!
- Bella !
Hallottam a körülöttem aggodó vagy éppen dühöngő szólításokat, de engem per pillanat beborított a vörös köd és nem láttam ki belőle. Kezemmel a torkát fogtam, gumiho erőm kitört és szempillantás alatt ketté tudtam volna törni a nyakát....
- Bella , nincs semmi baj! Nem vagy egyedül!
Ez a hang? Egy hideg kéz fonodott körém , hirtelen éreztem, ahogy lélegzetem lassan egyenletessé vállik és a szoritásom is enged. Végre visszaváltottam alakomat és elengedtem Heidit aki a padlóra csúszott és bár nem volt értelme torkához kapott , mintha nem kapna levegőt.
- Te kis...
- Heidi jobb ha visszamész a szobádba most. - jelent meg mellettünk Aro . - Elnézést kérek érte!
- Nem, én is... sajnálom. - azt hiszem nem csak Aro lepődött meg ezeken a szavakon, régen erre nem lettem volna képes, hogy bocsánatot kérjek.
Kezemet az engemet ölelő karokra helyeztem és halványan tulajdonosára mosolyogtam. Edward képes volt pillanatok alatt lenyugtatni , Xaviernek is kellett egy kis idő mindig mig letudott állítani. Ez elképesztő... és még az, hogy bocsánatot is kértem. Edward ilyen hatással van rám. Ebben a pillanatban megszólalt a mobilom ...
- Kilépek a levegőre! - válaszoltam és lebontottam Edward ölelő karjait.
Talán nem is jött rosszkor ez a hívás, bár itt volt Edward és lenyugtatott nem volt kedvem egyelőre beszélni, sőt egyelőre magamban kellett elvégeznem a válaszokat.
- Haló?
- Bella, minden rendben? Történt valami úgye? Összekaptál valakivel? Mit mondtak neked?
Ez a hang...? - Bella, nem vagy egyedül, te erős vagy és itt vagyok neked én, kis Bellám.
- Mester... - hirtelen éreztem ahogy testem remegni kezd. Most meg mi ez a reakció?
Honnan tudja így, honnan ismer ennyire... fejemhez kaptam és éreztem ahogy kibuggyanak csak úgy hirtelen a könnyeim. Nem is tudom mi történt hirtelen , még mindig ennyire hatással vannak a szavai, az nyugodt, mély hangja.... Bakker... miért? Miért?! Nekem... nekem...
- Kis Bellám, ne engedd, hogy hátba szurjanak, hogy kihasználjanak. Erős vagy te, nem vagy gyenge te vagy a démonok úrnője, az én társam nem engedheted, hogy bárki is földbe tiporjon.
- Értettem...- csak ennyit tudtam kibökni, miközben igyekeztem összeszedni magam. - Miért hivtál?
- Tulajdonképpen tudakolni szerettem volna, ha eddig minden rendben megy a tárgyalással.
- Igen, minden rendben , holnap reggel a nagy részén valószínü már túl is leszünk.
- Rendben. Örülök ennek.
Sajnálom Edward... jól tudom, hogy itt vagy mögöttem , ne hidd, hogy csak ti vámpirok hallottok jól és majd mindent elfogok magyárzni, majd elmondom, hogy a szavaim, érzéseim feléd nem hazugságok, de addig ezt mindenképp elkell intézzem. Nem akarok fájdalmat okozni neked, remélem tudod.
- Oh és Bella, az a hír járja, hogy a démonok között hamarabb terjedett a hir mint gondoltam és kitudodott, hogy egyedül vagy ott. Vigyázz magadra, légy résen!
Cinikusan mosolyra húzodott a szám:
- Úgy ismersz engem aki nem lenne résen? Természetesen számítottam erre. Ne aggódj bármi is történjék elfogom intézni.
- Rendben. De talán az lenne a legjobb ha Edward és a többiek nem keverednének ...
- Tudom, ne aggódj. Nem fogom belekeverni, ez nem az ők dolguk.
- Akkor majd beszélünk. Most mennem kell. Légy jó!
- Rendben, rendben. Szia!
Letettem, majd visszafordultam a terem ajtaja felé, tudtam jól, hogy Edward már jó néhány perce nem áll ott. Bár nem bántam, hogy az útóbbi dologkat nem hallotta. A másik dolgot meg valahogy megbeszéljük. Nem?
Edward:
Még mindig olyan hatással Bellára mint eddig is... bár mit is gondoltma csak most jöttünk össze, ők meg már hány évet is töltöttek együtt? Nem tud cska ]gy kitörlödni... biztos sok mindenen keresztül mentek. De akkor is... akkor is Bella azt mondta engem szeret nem? Xavier neki nem jelent semmit szóval... Idő kell, cska idő kell ugye? Már eldöntöttem, itt leszek mellette, szeretem és vele akarok lenni. Megakarom ismerni ezt a világot, támaszt akarok nyújtani Bellának, azt akarom, hogy megbizzon bennem, hogy megvédjem és tudja, hogy megnyugodhat, hogy nincs egyedül és ő is lehet boldog. Így van, így van. Más nem számit .... De ugyanakkor még nem dobogó lelkem mélyén nyugtalanított az is, ahogy Bella reagált Heidi piszkálására, hiszen neki most már itt vagyok én, akkor mit érdekli, hogy kivel feküdt le Xavier.
- Ha már valakinek kihallgatod a beszélgetését, nem illik csak úgy eltűnni olyan messzire.
Hátrapillantottam a szoba ajtajához, karba tett kézzel ott állt Bella.
- Sajnálom én csak... - visszafordultam és nem fejeztem be a mondatom.
Minek után hát, nem mondhatni, hogy akaratból végig hallgattam nagy részt Bella és Xavier beszélgetését nem fordultam többet vissza, egyenesen a szobámba tartottam és leültem az ágyra, egész sötétségbe brukolozva.
- Úgy tűnik, hogy való igaz, hogy a vámpirok legelevenebbek a sötétségbe. - kapcsolta fel Bella a villanyt, hallottam ahogy becsukodik az ajtó majd léptek közelednek felém.
Néhány percel később Bella már ott trédepelt előttem és megfogta kezeimet.
- Edward szeretlek! Most oké talán a szavak nem elegek, de kell egy kis idő, adj egy kis időt és megígérem, hogy minden rendben lesz, hogy nem csak szavakkal, és esetleges tettekkel hanem itt... - kezemet szivéhez tette, éreztem ahogy gyorsan ver, hallottam ahogy dübörög és láttam szemébe az őszinteséget. - Itt is érezni fogod és elfogod hinni, hogy nincs más az életembe csak te.
Csak belenéztem azokba az izzó kék szempárokba, amik olya hidegnek tűntek, de mint már emlitettem mégsem féltem tőlük, mert látszott benne az őszinteség, az igyekvés.
- Érdekel, hogy Heidi és Xavier...
- Dehogyis... vagyis érdekelt anno, nagyon sokáig... - felállt és az ablakhoz lépett.
Az éjszaka leple alatt, ahogy a hold megvilágitotta és szabadjára engedte erejét megjelenve 9 farka még elérhetetlenebbnek tűnt.
- De még előtted. Évek óta már nem nagyon érdekel a dolog, hiszen 50 év telt el és azóta semmi sem volt, Xavier meste rá sem nézett. Aztán találkoztam veled és ki más érdekelhetne mint , hogy csak te csak az enyém legyél... - visszafordult hozzám és felém nyujtotta kezét.
Bár kisebb tétovázás után felálltam és kezemet az ővébe csusztattam. Nem tudok ellenállni, ehhez kétség sem kell, de azt is tudtam biztosan, hogy nem azért , mert a gumiho benne van. Oké talán kétség sem fér hozzá, hogy vonz az is, az a különös ereje, de nem azért szerettem bele és nem azért ölelem most hátulról , mert ez az erő vonz, azért mert megláttam benne valakit, akivel leakarom élni az örökéletet, akivel mostantól és mindörökké együtt akarok lenni.
-Nem akarsz pihenni? Hosszú napod volt... - suttogtam a fülében, miközben amennyire csak tudtam közel kerültem hozzá és belebujtam nyakába.
- De talán igazad van... - arcon pusziltam és végig simitva karján belecsusztattam ismét az enyémet az ővébe, majd az ágyhoz akartam lépni de ő nem mozdulta.
- Valami gond van?
- A hold... - nézett a csillagos égre és ott is a legfényesebb gömbre... Én is rá tekintettem. - Tudtad, hogy a hold az éjszaka királya? Nem csak azért mert ő a legnagyobb ilyenkor, nem azért mert mindig ott van az égen, hiszen a csillagok is folyton fényt adnak. Hanem azért, mert kordában tudja tartani a démonokat, a vámpirokat és minden nem e világi fajzatot, kordában tart és maga alatt, erőt adva. Egy fajta démon császár.... erőt a démonnak és bátorságot...
- Neked is ő adja az erődet nem így van?
- Igen... talán én függők tőle a legjobban... hiszen nekem az erőm nagy része éjszaka a legaktivabb, éjszaka a legerősebb, akkor változok át , akarnom sem kell és már a formámba vagyok. Ha a hold fényesen ragyog, én is erős vagyok, ha bátor én is bátor vagyok. Társak vagyunk az éjszakában.
Ahogy a holdra szegezte tekintetét és felragyogott , ahogy szabad kezét az ég felé nyujtotta és ajkai kicsin részben szét nyiltak, úgy tűnt mintha a hold megbabonázta volna, mintha annyira csodálta volna a holdat, hogy az az egyetlen erőforrás az egész világon. Szóval ő a holdtól függ nagy mértékben?
- De egy szót se senkinek, hogy mi a gyengepontom. - kacsintott rám.
Gyenge pont? A hold? Holdnak hogy lehet bármit is tenni, bármi rosszat?!
- Hallod?! Szólít a hold, figyelmeztet, hogy a démonok éberek és meghúzodva az árnyak mezején előre akarnak törni, a megfelelő pillanatra várva.
A démonok előre akarnak törni?
- Mostmár azt hiszem, tényleg lekellene feküdnöm, holnap hosszú megbeszélés vár rám.
Elszökkent előttem, nyomot egy puszit az ajkamra, majd el is tűnt az fürdőbe gondolom átöltözni. Én ismét a holdra tekintettem, a hold a gyenge pontja? Tudom, hogy ezt nem szó szerint értette egészen, hogy mindennek van egy metaforikus értelme, de bármennyire is gondolkoztam nem jutott eszembe semmi értelmes válasz.
Fejemhez kaptam és gyorsan átöltöztem én is egy kényelmes fekete poló és egy tréning nadrágba, majd hátradöltem az ágyba. Percekkel később szerelmem is kilépett, egy sötét kék polót viselt és irtó rövid rövid nadrágot. Ajakamba haraptam és bár reméltem, hogy nem figyel , tévedtem, huncut mosoly ült ki arcára és incselkedve sétált hozzám.
- Na Edward úrfi min jár az esze? - húzta csalafinta mosolyra ajkát, majd közeledett felém egy csókért.
Persze megadtam neki amire vágyott hiszen én is erre vágytam. Ajkaink forró táncba fortak össze megadva egymásnak a vágyukat.... Először csak ott ültünk egymásssal szemben és édes ajkai az enyémeket becézgettek. De aztán, nem mintha én nem, Bella többet akart közelebb és közelebb húzodott hozzám és fölém akart kerekedni, bár tudtam mi, tudtam hogy démon, féltettem és nem adhattam meg neki azt amit akart.... Fájdalmasan bár és mintha nem kapnék levegőt megszakitottam a csókot...
- Bocsánat én csak...
- Nem semmi gond. - húzodott hátra és úgy tűnt elszomorodott. - Én sajnálom, elragadtattam magam...
Nem szólt semmit, a takaró alá húzodott és megfordult... ismét fejemhez kaptam, majd azonnal hozzá bújtam a hátához:
- Nem... nem arról van szó, hogy nem akarom. - böktem ki. - Egyszerűen féltelek.
- De, nincs amiért... - fordult felém. - Démon vagyok....
- Igen de.... - eltekintettem és ajkamba haraptam - adj egy kis időt kérlek....
Melege keze végig simitott arcomon és lágy mosoly jelent meg arcán, nem mondott semmit de nem is kellett.. felém fordult majd szorosan átölelt és mellkasomra helyezte fejét. Így tért álomra az én szerelmem...
