Aishiteru
1.rész Megmentőm
Edward Anthony Masen életem szerelmével még emberi mivoltomban találkoztam. A iskolában sok lány csorgatta után a nyálát, de engem igazán nem érdekelt. Azt hittem, olyan srác aki a külsejére hagyatkozik és azzal menozik, hogy minden csaj megvolt a suliban, igazi kapcsolatot soha nem létesítene. Bár első találkozásunkkor elvarázsolt engem is, zöld tekintetet megigézett és megtetszett, rabul ejtett, de hallva a pletykákat nem akartam beállni a sorban, az érzéseimet elrejtettem.Igy sosem kerestem tarsasagat, amikor baratnom Susan csak rola almodozott probaltam kedves lenni, de tudtam, hogy nincs eselye nala. Senki sem volt eleg jo Edwardnak. Legalabbis ezt gondoltam.
Isabella Swan vagyok, bár jobban szeretem Bellát, 17 éves vagyok és a Forski középiskolaba járok. Apám rendőrfönök Charlie Swan, anyám egy elég szeleburdi nő, egy elég segítőkész nő, besegített a város teendőibe. Életünk egy részét Floridában töltöttük 7 éves koromtól, ám középiskolás éveimet Forskban Washington állam legsapadékosabb zugában töltöm, apám nem bánta a költözést, itt született örült vissza térni ide. Ellentétben én és anyám , nem szerettünk semmi olyant ami hideg vagy nyirkos...de szerettük apámat mindketten így belementünk , és nem volt a legrosszabb... Eléggé átlagosan éltem napjaimat, nem szerettem a középpontban lenni és ez sikerült megvalósítani , senki sem figyelt rám, bár elég béna, kétbalkezes és lábas lány voltam... egyszóval ügyetlen, senki sem törödött velem. Az első napokban, mondjuk minden szem rám szegeződött én meg azon gondolkodtam, hogy nem vagyok az a phoenixi lány akit vártak, se nem napsütött börü, se nem szőke kékszemmel, és sport tudásom messze állt tőlem. Ön- és közveszélyes voltam, vonzodtam a bajt, nem állt mellettem sokszor a szerencse. Ám ez megváltozott egy közülük lettem, ha mondhatom így, mint említettem, nem nagyon figyeltek rám az emberek. Vagyis ezt hittem... de valójában érkezésem óta valaki mindig figyelt engem.
Szombat volt Lisával töltöttem a napot, a barátnőmmel, aki boldogan mesélte, hogy barátja Nick, milyen meglepetést szervezett neki, igazából nem figyeltem rá. Én nagyon örültem neki, de néha annyira elvolt magával, hogy megsem kérdezte volna velem mi újság. Este sötétedéskor indultam el tőle. Mindig probáltam bátornak mutatni magam, és azt hittem ez most is így marad. Ám a sötétéség néha félelemmel telit el. Azt utcák kezdtek kiürülni néhány fiatal lézengett még a városban, éjjeli baglyok. Nem igazán figyeltem a körülöttem lévő világra csak probáltam minnél hamarabb hazaérni. Volt kocsim , chevrolet ami ebben a korszakban eléggé népszerű volt, volt jogsim... de Lisával jöttem el , mivel még a főtéren találkoztunk megnézett valami ruhát. Felajánlotta,hogy haza hoz de visszautasitottam, szerettem volna egy kis magányt, jól esett a friss levegő. Egy sötétebb kis zugba indultam át amikor hirtelen egy bunkó részeg leszólított probálta nem törödni vele , és sietettem lépéseimet, de folytatta ... aztán megjelent egy újabb barátja:
-Hé... kislány , állj!- szólalt meg az utobbi .
Természetesen nem válaszoltam és egy parkoló irányba vettem az irányt, üres volt persze ez is. De szemben jöttek még néhány barátjuk hárman pontosabban, sörrel a kezükben.Egy hosszabb haju szőke férfi átdobott egy sört az egyik hátam mögöttinek .
-Na mizu kislány? Merre merre?-kérdezte a szőke srác.
-Bulizzunk!-körbe vettek, közben az első aki kiszemelt még az uton megszólalt.
Az egyik hozzám ért én meg mérgemben hasba rugtam.
-Ne érj hozzám!-kiáltottam .
-Nem csipi a burádat haver...-mondta az egyik.
-Kis harcias...tetszik...-mondta egy másik.
Azon filzotam mennyi esélye van, hogy épségben elhagyjam ezt a helyet. Torkomat könnyek mardosták még sem mutattam ki. Innen nincs ki út, senki sem látott , hallott itt, éjszaka van Bella mire vársz. Már vártam mikor érint meg ismét egy másik amikor...egy kocsi hajtott be gyorsan, megállva elöttünk, a részegek hátra estek a hirtelen megjelenéstől, nem ütött el az illető , csak megijesztette a támadóimat.
-Eresszétek el!- kiszállt . - Ülj be!-parancsolta nekem.
A hang irányában tekintettem és nem hittem a szememnek. Edward Anthony Masen volt, osztálytársam, aki nem nagyon érdekelt, mert egy volt a nagy menők közül. Hozzánk szaladott majd az egyiket orrba vágta. Erre a többiek se packáztak. Én tétováztam...
-Rosszul jársz haver.-mondta az egyik és bevágott Edwardnak egyet.
Tétovázásom észrevéve Edward háta mögé huzott védelmezett , meglepett ez a tette, láttam az elszántságát, hogy mennyire megakart védeni. A srácok rátámadtak és verekedés tört ki. Megijedtem , és féltettem Edwardot, nem értettem, hogy került ide, és miért segít, nem igazán ismertük egymást. Rugták oldalban, hasba, arcon...Nem tudtam, hogyan segíthetnék neki, de hirtelen az egyik részegre szöktem és ütni kezdtem.
-Hagyd békén ! Hagyd békén! -mondogattam és ütögöttem.
A srác elkezdett velem a hátán forogni és leakart pattintani de nem nagyon sikerült. Majd hallottam ahogy egy rendőr kocsi szirénája hangzik fel az éjszaka csendjében .
-Na pattanjunk innen mielött a zsernyákok ide érnek.
A részegek összeszedték magukat és szaladni kezdtek. Én földre rogytam és gyorsan kezdtem lélegezni, probáltam megnyugodni. Aztán hirtelen valaki hátulról átölelt, meglepődtem és éreztem, ahogy pipacsvörös lesz az arcom. Illatta kellemes volt, megnyugtatott ...
-Jól vagy Bella?-amint kimondta a nevem beleborzongtam, tudta a nevem, honnan?
-Honnan ismersz? Honnan tudtad hol vagyok? Miért mentettél meg?
Utolsó kérdésemre szorosabban ölelt magához , ám mielött válaszolt volna egy rendőr tért hozzánk.
-Jól vagytok fiatalok?-zavart meg.- Isabella.
Ismert fel, én is ismertem Bruce rendőr.
-Jó estét!-rá mosolyogtam, tudtam apám kifog borulni, ha megtudja mind ezt, és többet az életben nem engedni egyedül az utcára... na és még anyám..-
Bruce rendőr hivott egy mentöt ami bevitt engem és Edwardot a korházban. Edwardnak hála nekem nem volt semmi bajom, de megakartak vizsgálni biztonság kedvéért. Én meg tudni akartam, honnan is tudta Edward hogy hol vagyok, és miért mentett meg , miért pont ő jelent meg. Természetesen épp köszönet nélkül se akartam ott hagyni egyedül.
Edward:
Edward Anthony Masen vagyok 17 éves Forks lakói. Eléggé érdekel az, amit mások gondolnak rólam, hát igen...Apám szintén Edward Masen orvos, anyám Elizabeth Masen besegít a város teendőiben. A suliban minden csaj rólam álmodik, körül lengenek. Azt tartják rólam, hogy minden csaj megvolt majdnem a suliból, de ez nem igaz. Bár menőnek tünők, átlagos akarnék lenni, nem volt minden csaj meg, sőt egyse volt. Bár örültem volna ha egy mégis felfigyel rám...de ő nem nézett felém... sosem szólt hozzám. Ügyetlen volt, vonzotta a bajt, néha vicces az ügyetlensége...de elvarázsolt és beleszerettem... mindig távolról néztem, figyeltem és azt akartam, hogy fel figyeljen rám..hogy védjem meg... hiába ejtette ki néha a könyveit segítettem felvenni, csak egy rövid kösz és már ott sem volt. Nem csábítottam el egy egyszerü mosollyal , nem úgy reagált mint más lány. Különleges volt. Még első nap mikor idekerült figyeltem fel rá. Csendes, zárkozott lány volt, aki nem szeretett a közeppontban lenni. Felfigyeltem, ahogy néha rám tekintett, csokoládé barna szemeivel , de nem úgy mint a többi lány. Barátnője is kedvelt engem, mégse volt féltékeny. Kedves , barátságos , öröm volt figyelni. Lassan a figyelések által beleszerettem. Nem tudtam mit tehetnék, hogyan kerülhetnék közel hozzá, de valamit tennem kellett, borzalmasan fájt , hogy valaki másé legyen. Isabella Swan iránti érzéseim mindent felül multak...
Szombat este volt a haverokkal kimentünk egy pizzázoba beszélgetni. Természetesen, most is csak rá gondoltam. Vajon mit csinálhat? Kivel lehet? Alszik? Vagy családjával beszélget? 1918at irtunk áprilist.
-Csak nem megint azon a lányon töröd a fejed?-tette fel a kérdést Tom.
-Úgyis tudod a választ.-mondtam az asztalra könyökölve.
-Ne hülyíts már, a suli egész lánya lehetne a tiéd, vagy nem is minden lány aki megismer téged szívesen omolna karjaidban, és te egy lánynál le vagy akadva.-mondta.
-Igen, de nekem nem kell akármilyen lány nekem ő kell.-néztem rá egy picit mérgesebben.
-OOOOO...de szerelmes valaki.-viccelődött és nevetni kezdett.
Miközben a többieknek mesélte a romantikus énemet , én kinéztem az ablakon és szemem rögtön megakadt a tulsó oldalon igyekvő lányra... Isabella... vagy ahogy szerette, hogy mondják Bella. Karjait szorosan fonta magához és probálta kizárnia világot... Egyedül volt ilyenkor a világban? Mit csinált? Hol volt? Hol a kocsija? Aggódni kezdtem , és felálltam a helyemről.
-Ne haragudjatok most mennem kell.-és már siettem is ki.
-Ugyan haver, most megsértődtél.- de most igazán nem érdekelt Tom beszéde.
Bepattantam a kocsimba és indultam utána. Gondoltam hazaviszem... ám egy kisebb utba betérve már nem tudtam követni... elkezdtem töprengeni, hol fog kilyukadni , majd rájöttem. Amint a parkolót megláttam nem volt üres...ott volt , de nem egyedül néhány iszákos ember vette körül, felidegeskedtem és rátapostam a gázpedálra,majd egy hirtelen kanyarral eléjük értem,amennyire lehetett az én kék chevrolet kocsimmal, az iszákosok hátra estek, a bal oldali ajtó Bellához közelebb érve, hogy beülhessen. Azonnal kiszálltam és védelmem alá vettem. Tétovázott ,hogy beüljön, észrevettem így hátam möge vettem, hogy megvédjem. Arcán ott volt a meglepődés, de most nem volt időm tétovázni , a részegek nem álltak le, nekem jöttek... verekedni kezdtünk. Bella hősiesen probált nekem segíteni, ahogy rászökött egy srcára. Bátor volt, annak ellenére, hogy láttam félt. A részegek, csak a réndőr sziréna hallatán szaladtak el... én meg átöleltem a földre rogyott Bellát. El sem hittem, volna , hogy valaha eljutok ide, hogy átöleljem, hogy felszabadultan mosolyogva átöleljem, mert biztonságban volt , megmentettem. Bella a hozzánk igyekvő rendört ismerte, miért ne ismerte volna apja Swan rendőrfönök. Bevittek a korházba, és bár tudtam , hogy Bellának semmi baja, örültem, mikor beült mellém a mentőkocsiban, nem akartam most csak otthagyni, beszélgetni akartam vele végre. Amint beértünk leültettek minket egy-egy ágyra. Engem lefektettek Bella, csak az ágyon ült.
-Jól vagy?-szólalt meg, miattam aggódott ez tetszett, elmosolyodtam erre a gondolatra.
-Ezek csak karcolások.-nevettem el magam.
Ám felszisszentem a hátam egy kicsit fájt, nem hazudhattam még magamnak sem , a rugások miatt , nem voltak valami kegyelmezők.
-Te jól vagy?-kérdeztem.
Észrevettem ahogy elfordul és elpirul, csibész vigyor került ajkamra, szóval egy bizonyos szintben ilyen hatással voltam rá, mint a többiekre.
-Igen, hála neked köszönöm.-mondta.
Csilingelő hangja elvarázsolt, csak figyeltem ahogy szépsége elámít , ahogy teljesen levesz a lábam alól. Mi tettél velem Bella?
-Honnan tudtad hol vagyok?-tette fel kérdést.
Bella:
Most sikerült előszőr közelről megfigyeljem. Eddig is figyeltem távolról, de igazán sosem mértem fel, hogy mit is látnak benne a lányok. Haja kocosnak tünt, összevissza állt, aligha törődött vele reggelente, max hogy épp ne látszodjon, hogy felkellt. Világosabb barna haja volt , zöld szemei az enyémeket fürkészték. Így közelről megtekintve igazán kezdtem érteni mit is láttak benne a lányok, de nem adtam meg azt az örömet, hogy én legyek a következő a sorban. Nem adtam meg, hogy első alkalomkor, mikor megláttam és érzéseim keletkeztek, újra előtörjenek. Mosolya szelid volt, csábító , teljesen elkápráztatott, és a szemei is... nem olyan nagy menőnek tünt...
-A haverokkal voltam kint egy pizzázóba és észrevettelek, mikor ott mentél el egyedül. Gondoltam felajánlom, hogy hazaviszlek.-magyarázta. - Követtelek, egy kisebb utcába beérve nem tudtalak követni, de tudtam,hol fogsz kilyukadni. Aztán megláttam ahogy körbe vettek és aggódni kezdtem, dühös lettem és siettem megmenteni.
-Miért? Kell egy ujabb lány a sorban? Én vagyok a következő célpontod?
Mire meggondolhattam volna mit mondok, a szavak kicsusztak a számon , de egyszerüen nem értettem, miért akarta felajánlani , hogy hazavisz, ez az egyetlen kézen fogó magyarázat volt. Látta ahogy hirtelen felidegeskedem, meglepődött, majd hirtelen elszomorodott a tekintete.
-Gondolom te is hallottad a pletykákat...
Pletykák nekem nem annak tüntek...de nem hoztam fel ezt neki.
-Edward fiam....-ám mielött bármit is folytattunk volna Edward apja, Dr.Masen jelent meg. - Jól vagy mi történt?
Nézett sebesült fiára, ebben a pillanatban elpirultam, úgy éreztem egy bizonyos szinten az én hibám, hogy Edward megsérült, talán ha rögtön bepattanok a kocsiban, akkor eltudunk még időben hajtani. Bár most hiába gondoltam erre, ami történt megtörtént.
-Apám, minden rendben.- ismét mosolygott Edward, ahogy a közelgő apjára nézett.
Edward apja felmérte fia sebeit, majd észrevette, ahogy figyelem őket és rám tekintett.
-Swan rendőrfőnők lánya...-inkább kijelentésnek hangzott, min kérdésnek én mégis válaszoltam.
-Igen.-mondtam.
-Megsérültél te is?
-Nem... a fia mentett meg.
- Értem. Mary.-szólította meg az aszisztensnőt aki ott intézkedett Edward mellett.
Átvette a korlapját majd fiához fordult megnézni sebeit.
-Jaj fiam...-sóhajtott apja. - Isabella...
-Csak Bella...-javítottam ki.
-Nos Bella, ... érzel émelygést vagy szédülést? -tette fel a kérdést, majd átlépett hozzám és ujját feltéve majd egy kis lámpát emelt szememhez, követnem kellett az ujját, ment.- De úgy tünik, nincs semmi baj , nem kaptál sokkot.- fordult hozzám és elmosolyodott.
Mosolya hasonlított Edwardéra, hasonlított Edward az édesapjára. Hát sokkot nem kaptam, csak megijedtem, de ezt mégsem mutattam ki, nem mondtam el...
-Az apja kint a váróteremben várja.
Ettől előre féltem, jaj ezt is átkell vészeljem. Felálltam és egy utolsót pillantottam Edwardra, láttam a szemében a vágyat, hogy maradjak, hogy hadd beszélgessek, hogy hadd magyarázkodjon. De erre most nem volt kedvem. Pihenni akartam... Amint kiléptem az ajton apám jött nekem.
-Bella, jól vagy? Mi történt? Tudod mennyire aggódtam, többet nem engedem meg, hogy egyedül járkálj olyan késön. Anyádat majd szét veti az ideg otthon...
Csak úgy zudította a szavakat, de valamiért nem tudtam rá figyelni, a zöld szempár járt a fejemben, ahogy marasztalni akartak. Miért? Miért volt más itt? Végül apámmal hazaértünk miután még néhány papirt aláírt.Otthon anyám rögtön zokogva borult a nyakamban , és ugyan azokat elmondta mint apám, de nem firtatták sokat. Így ha úgy vesszük elég békésen aludtam el. Előszőr jelent meg álmomban Edward Masen , ahogy figyel engem, mosolyog rám, kedvesen öszintén, nem a nagy macsót mutatva.
Edward:
Reggel sokkal jobban éreztem magam, az oldalam, hátam nem fájt. Az arcomon bár látszott néhány ütés, de nem maradhattam otthon, beszélnem kellett Bellával elmondani, hogy azok pletykak nem volt semmi köztem és más lányok között és az egyetlen lány aki érdekelt az ő maga. Anyám este amikor meglátott teljesen kiborult és nagyon aggódott, nem szerette volna ha ma megyek suliba, de sajét felelőségemre elmentem. Az iskolában már özönlöttek az emberek , amint befele tartottam, hogy parkoljak szememmel piros chevrolet kocsit kerestem, tudtam Bella kocsija az. De egyelőre reménytelenül. Leparkolva megálltam a kocsimnál és figyeltem mikor kanyarodik be. Aztán megjelent négy autóval arébb parkolt le , egy zöld szinű ruhát viselt rajta egy barna kabát, kiszállt a kocsiból és már indult is az épület felé. Eléggé úgy éreztem talál az öltözékünk. Egy drapp szinű nadrágot viseltem, egy fehér inggel valamint egy barna kabáttal, jó lehet a fantáziám szüleménye volt. 1918 év ruhák terén kicsit egy sikunak nevezhető szinekben, sosem tünhetett ki nagyon valaki a tömegből öltözék terén. Amint elhaladt mellettem, felgyorsítottam lépteimet, hogy elérjem.
-Bella, szia.-köszöntem , és elég könnyü volt innen már lépést tartani vele.
-Szia.- elég komoly és dühös arcot vágott.
Elé léptem, megálltíva, hogy tovább haladjon.
-Figyelj Bella, tegnapra visszatérve azok csak pletykák nekem sosem volt meg egy csaj se a suliból. Mindenki ezt hiszi rólam mert Tomék a barátaim, ugye a menőkhöz tartozom, de egy szó se igaz abból ami terjeng rólam. -a legöszintébb mosolyom vettem elő és szelíd szemekkel néztem rá.
Sóhajtott egyet, és elnézett egy pillanatig, majd ismét rám.
-Mit akarsz Edward? Hirtelen miért számítok ennyire , hogy elkezdtél velem beszélni? - elég komoly volt az arca, hogy tudjam ez nem vicc, komolyan kérdi.
-Mindig is észrevettelek, mindig figyeltelk az első nap óta.
-Na ne nevetess.-kikerült engem és elindult.
Bella:
Öszintén szavai ott lézengtek a fejemben. Tényleg csak pletykák? De az az utolsó mondat, azok az öszinte szemek. Ismét elvarázsolt, miért ilyen könnyü engem befolyásolni. Hirtelen éreztem ahogy egy kéz megfogja csuklom és visszaránt. Edward volt az, szorosan karjai közé vett és mélyen tekintetét belém furta. Éreztem, ahogy körülöttünk sugdolozni kezdenek és néhány tekintet felénk szegeződik.
-Komolyan mondtam, első nap óta mikor idekerültél megragadtad figyelmemet, egyre jobban érdekeltél , egyre jobban figyeltelek és... beléd szerettem. Én voltam az a személy aki sosem fejezte be azt, hogy ne nézzen, aki nem mert megszólítani, csak figyelt hátulról és reménykedett , hogy valamikor talán beszélgetni fogunk.
Szavain meglepődtem , és éreztem ahogy szív verésem felgyorsul, arcom meg pipacsvörös lesz. Szívem azt sugta mondd el, hogy te is felfigyeltél rá, első nap óta tetszett, csak nem árultad el,de eszem megálljt parancsolt, és azt mondta keresd a jelét , hogy most szorakozik veled. Mielőtt bármit is mondhattam volna csengettek.
-Edward!-ugyan abban a pillanatban Tom jelent meg a láthatáron három lépésnyire tölünk.
Megrebbentem, és megijedtem, hogy bármit is válaszoljak. Edward barátai biztos kamasz , bénáskodó lánynak gondoltak, és nem szerettem volna ha Edward elveszíti barátait, miattam. Ellöktem magamtól Edwardot.
-Kérlek Edward, hagyj.
Ezzel megfordultam és besiettem a teremben. Hirtelen millió egy érzés futott végig rajtam, boldogság, mert Edward Masen szeretett, megkönnyebülés , mert mind azok csak pletykák, hogy megvolt a suli majdnem minden lánya, sirás folytogatott mert ez nem volt szabad, hogy megtörténjen. Barátnőmnek Susannak is tetszett Edward, minden titkot elmondott nekem, mert tudta , nem érdekel Edward, és még ott voltak a barátai Edwardnak. Pár perc után ahogy beértem megjöttek Edwaárdék is, elhalladtak mellettem , Edward szomoru tekintettel figyelve, majd elhalladtak mellettem. Hátra tekintettem, ahogy leültek, és Edwarddal tekintetünk találkozott, gyorsan előre fordultam és lesütöttem a fejem. Susan csatlakozott nemsokára hozzám, de szerencsére nem tünt fel neki, mennyire elvagyok gondolkozva. Az első két óra zökkenőmentesen telt le , azt eltekíntve, hogy lélekben nem voltam ott, csak Edwardra tudtam gondolni. Egyetlen egy mondata, mit tudott velem tenni, első napi érzéseim, amit gondosan elzártam előtörtek egyetlen egy másodperc alatt. Szánalmas vagyok, gondoltam... Ahogy váltottuk a termet minnél hamarabb siettem összepakolni, hogy ne ugyanabban a pillanatban hagyjuk el a termet Edwardal és sikerült. Biólogia óra következett. Vércsoport felmérés...szuper... sosem birtam nagyon a vért, mégis beléptem a teremben. A tanár becsengetés után 2 percre megjött kis karton dobozokat egyensulyoztatva . Megkérte az egyik első padokba ülő diákot, hogy ossza szét a benne lévő tartalmot, és elkezdett magyarázni és mutatni. Stephan ült közvetlen előtte , rajta mutatta meg hogyan kell csinálni, ahogy kibuggyant a vér az ujbegyéből már elkezdett előttem elsötétülni az ég.. sötét foltok jelentek meg látóteremen ... letettem a fejem a padra és probáltam összeszedni magam, de sikertelenül.
-Miss Swan jól van?-a tanár hangja, közvetlenül mellőlem hallatszodott .
Felemeltem fejem és ránéztem.
-Rosszul van? -figyelte meg sápadt arcom.
-Igen...-nyögtem ki.
-Valaki elkisérné Miss Swant a gyengélkedőbe?- nézett körül a teremben.
Ne...ne...légyszi csak ne te...
-Én elkisérem.- csillingelő hangját ezer közül is felismertem volna.
Hallottam ahogy megcsikorgul széke , majd következő pillanatban előttem termett, derekamat megfogta és jobb karomat át tette jobb vállára , hogy jobban rátámaszkodhassak. Edward Anthony Masen...miért pont te?
Edward:
Csak figyeltem ahogy ott hagy, és siet a teremben, választ nem adva érzéseimnek. Tom ebben a pillanatban átkarolt és megszólalt... miért éreztem azt, hogy azért menekült el, mert Tom megzavart, igazából jobb szó belerondított.
-Ujabb zsákmány?-tette fel a kérdést kajánul.
Leráztam a kezem róla és dühösen rámordultam.
-Ne beszélj már így, miért rángatsz bele te is ebbe az egészben? Nem volt még egy csajom sem, nem volt meg majdnem minden lány a suliból, miért terjeszgeted ezt rólam? Mit gondolsz rólam?
Meglepődött viselkedésemen, feltetett kezeit, védekezően , hogy ő nem csinált semmit.
-Mindegy, hagyjuk.-és elindultam az épületbe.
Tudtam egy dolgot, szerettem Bellát és nem akartam elengedni, láttam ,ahogy kipirul mondani valom után, ahogy remegni kezd karjaim között. Udvarolni fogok, amig elnem nyerem a szívét. Beérve az osztályban Bella már ott ült, észrevett mikor bementünk, és éreztem pillantását egészen a helyemig, majd tekintetünk találkozott, ismét zavarba jött és elfordult, ez a gondolat tetszett, hogy zavarba tudtam hozni. A tanár magyarázására nem igen figyeltem, Bellára tudtam gondolni, és csak őt figyeltem. Amikor a tanár megszurta Stephant hirtelen Bella lesütötte fejét, talán nem birja a vért, futott végig az agyamon. Figyeltem ahogy ott fekszik a padon, és senki sem figyel rá, még a barátnője sem aki ott ült közvetlenül, bár ahogy észrevettem, őt igazán jobban érdekelte az, hogy szeme sarkából engem nézzen. Aztán a tanár Bellához ért, és mind kiderült igazam volt, nem birja a vért és rosszul lett. Elsőnek jelentkeztem természtesen, hogy elkisérem a gyengélkedőbe, így még adódik alkalmam beszélni velem. Rámtámaszkodva kiléptünk a teremből és mentünk a gyengélkedő felé. Amint a menza sarkára értünk ahol a tanár már nem láthatott, karomban vettem Bellát .
-Hé! Tegyél le!-szólt rám.
-Nem birod a vért? És még nem is a te véredtől leszel rosszul? -érezhette ahogy ironikusan mondom ezt, és hallotta, ahogy elkuncogom magam.
Az út további részében nem beszéltünk, az aszisztens eléggé megijedt ahogy beléptem Bellával, én lefektettem az ágyra és hagytam végezze a dolgát. Mindeeközben le nem vettem a szemem Belláról. Mint megtudodott nem az első alkalom ,hogy rosszul lett a vér látványától. Az aszisztens elindult jég zacskóért így ketten maradtunk.
-Edward mondtam , hogy...
-Bella, nem fogom feladni. Udvarolni fogok neked, hogy elnyerjem a szívedet.
Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon és figyeltem ahogy szavaimon Bella meglepődik.
Bella:
Sosem hittem volna, hogy a szerelem ennyire megváltoztatja az embert, ennyire elvarázsolja. Edward elszántsága határtalan volt, nem láttam benne egy csepp viccet sem, szórakozást sem. Amint jobban lettem, együtt mentünk vissza , ebéd idő volt. A mi asztalunkhoz ült , a barátaival együtt és beszélgetésbe elegyeltünk néha. Elszántan probált jobban és jobban megismerni. Ezután az órákra is együtt járt a két csapat, majd suli után elkisért az autómig. Nem tudtam, most mi a helyes, Susan érezhette Edward , hogy közeledik hozzám, Tom szemében láttam az értetlenséget, hogy miért felém húzodik Edward, mit lát bennem. És én nem tudtam mit tegyek, hiába gondolkotam egész hazauton erre. Kezdtem azon töprengeni, hogy az álom , amit azon az éjszakén álmodtam vele mikor előszőr találkozott tekintetünk, és ami azóta bennem él, talán még balóra válhat...Edwardal egy réten voltunk, a karjaiban voltam, neki támaszkodva a mellkasának és élveztük a közös pillanatot. De ez valóra válhat?
De ez a elszánt, vigyorgó, csibész mosolyu ,megmentő Edwardom, már rég nem volt velem...
