A démon szíve
31.rész A vámpír
Bella:
Morrgás hagyta el az ajkaimat. Még nem is kellett megforduljak, hogy már is villámokat szorjon a tekintetem. Edward teste megfeszült és ő is felmorgott. Hamarabb látta a megjelenőt, mint én. Nem tudom ha tudta, hogy ki az, bár talán a viselkedésemből rá jöhetett. Talán.
- Igazán kedves szavak, Isabella! - undorító, ahogy a nevemet kimondja. - Nem tudtam, hogy tudod ezeknek a szavaknak a jelentését. Megleptél!
- Nem, mintha annyira jól ismernénk egymást! - fordultam sarkon, hogy végre szembe nézhessek vele. Azzal aki életem egy fontos személyét elvette, akinek biztos vagyok benne, hogy köze van a festménybe záráshoz is. Korom fekete haja most már sokkal hosszabb volt, mint legutoljára, igaz évszázadok teltek el azóta, est alkata izmosabb lett, ám vörös szeme semmit sem változott. Ugyanolyan élénk volt, mint akkor és ugyanolyan rideg, mint akkor. - Azt hiszem életünkben csak egyszer találkoztunk nem?
- Oh, pedig én nagyon is jól ismerlek. Tudom, hogy 400 évig egy festményben éltél és ebben az időszakban két személy látogatott, egyik nagyanyád és a másik a nővéred, Letissia.
- Szádra ne vedd a nevéd! - szorítottam az ökleimet össze és már éreztem, ahogy az erőm kitör belőlem. Mellettem Edward, most már biztos lehetett, hogy ki is áll előttünk és elém lépett, támadó állásba.
- Csalódtam benned! Azt hittem, hogy a túl fűtött bosszú vágy sosem alszik ki belőled. Most mégis nézd, gyenge vagy! Elvesztetted az erőd egy részét és még szerelmes is vagy. Túl boldog vagy, ahhoz képest, ami a nővérednek jutott.
- Legyek bármennyire is boldog, sosem felejteném el amit tettél. Ne aggódj, megkapod a jól érdemelt bosszút! - neki iramodtam.
- Bella!
De nem kaptam el, ahogy megközelítettem volna eltűnt előlem.
- Csak ne olyan sietősen! - Edward mögött jelent meg, de nem bántotta felemelte kezeit jelezve nem harcol. - Szerettelek volna üdvözölni. Davidel láttam, hogy a nyomomra bukkantatok. Gratulálok! Bár én magam hoztam azokat a nyomokat.
- Rendezzük le te szemét! Itt és most!
- Tudod, elrontottad a szórakozásomat. Jobban tetszett nekem az a Bella, aki eszeveszetten tört és zuzott, kegyetlenkedett és szinte mindig engem keresett. De most nézd magadra, 9 farkadból, már csak 4 van hátra. Nem olyan szorakoztató! Nem lesz olyan élvezetes kiszívni a véred!
- Azt várhatod, hogy hozzá érj! Először rajtam keresztül kell átmenj!
- Ne szökj itt, Parpika Jancsi! Nekem nincs gondom veled. Fajtám beli vagy. Nem bántottál és én sem téged. Nincs közünk egymáshoz.
- De igen is van. Mert a szerelmemet akarod, és én azt nem fogom hagyni! - állt állhatatosan szembe vele Edward.
- Ehhez neked semmi közöd!
- És neked talán milyen közöd lenne ehhez az egészhez? Miért ölted meg a nővérem? Miért akarsz engem megölni? Mit ártottam neked? Miért zártál be a festménybe? Mit ártott Letissia neked?
- Stop! Először is nekem nincs közöm a festménybe zárásod miatt. Másodszor, Nem ártottatok nekem semmit, de a véretek illata... - mélyen a levegőb szippantott. - Az egyszerűen ínycsiklandó. Nem tudtam tűrtöztetni magam.
- Te állat!
- Tudod, éppen az aki a nagy szerelmed, ő is ugyanaz, mint én. Szerinted nem fordult meg soha a fejében, hogy...
- A szerelmem erősebb, mint hogy valami állati ősztönre figyeljek.
- Ne hasonlítsd magadhoz! És, hogy lehet hogy nincs közöd...
- Esküszöm, hogy nincs. Már miért akartalak volna bezárni, ha snnyira kívántam a véred? - mondjuk ebben igaza van. - Jól van mesélek neked egy kicsit! - felugrott egy faára és az egy ágra leült. - Vándor életet élek, szerintem ez egyikötöknek sem meglepő. Amikor átutazóban voltam egy kis városban, hallottam történetet egy igazán csodaszép nőről, aki nem evilági teremtés. Akkoriben még nem tudtam, hogy léteznek démonok. Azt hittem vámpír vagy. Arra gondoltam, hogy ha olyan szép vagy és az emberek így tudnak rólad, izgalmas lenne veled az élet, így megkérlek, hogy csatlakozz hozzám. De amikor megközelítettelek, megéreztem a szív dobogásod és a véred illatát. Te nem voltál vámpir! Nem értettem, furcsának irtak le, nem eviláginak... azt mondták gumiho vagy. Nem tudtam mi az! Sőt őszintén elsőre azt hittem, hogy az emberek tévednek és valami összevisszaságot mondanak. De egyik éjjel láttalak, ahogy átváltozol. Akkor kezdtem azon gondolkodni, hogy talán valami még is van itt, hogy nem csak a vámpirok és vérfarkasok léteznek a világunkban. És minő meglepő bebizonyosodott, hogy vannak mások is rajtunk kívül. Érdekesnek találtam és megmondom őszintén szolgálatomat akartam ajánlani neked. De akárhányszor megközelítettelek a véred őrjítően hatott rám, meg akartam kostolni. - vérem említésekor nagyot nyelt, amire éreztem, hogy kiráz a hideg. - Tudtam, hogy mekkora erővel rendelkezel. Bár akkor talán te még nem voltál ezzel tisztában. Így úgy döntöttem, hogy kész tervvel állok elő. Igazán izgalmas volt! Ám amikor készen álltam vele és döntöttem, hogy lépek azt kellett megtudnom, hogy bezártak egy festményben. Csalódott voltam, azt hittem tudsz az erődről és nem engeded, hogy ennyire kihasználjanak. De úgy tűnik, ez nem volt így. Aztán hallottam, hogy azért zártak be, mert veszlyes voltál pláné a férfiakra. - ebben a pillabtan felvillantak anyám szavai ismét a fejemben "Csak a gond van veled! Ha nem szültelek volna meg! Elegem van belőled!" valóban egyszer rám törtek és elvittek, mire már észhez tértem a festménybe voltam. Mintha... mintha a nagyi is mondott volna valamit erről. - Akartam segíteni... de nem tudtam. Felkellett volna adnom és , hogy őszinte legyek már azon voltam. Aztán egyik nap láttam, hogy a nővéred oda tart. Jó illata volt neki is, bár nem olyan jó, mint a tiéd. És ekkor eszembe ötlött. Nem ismersz engem, nem is tudod mennyire vágyom rád, fogalmam sem volt, hogy mennyi idő után jössz ki a festményből, bár abba biztos voltam, hogy kijössz. És, hogy ne felejts el, legyen egy izgalmas játékunk előtte öltem meg a nővéred.
- Te kegyetlen szemét állat! - neki akartam iramodni, de Edward átölelt, hogy visszatartson.
- Bella... ne figyelj rá!
- Így van, Bella ne figyelj rám gyenge vagy! Nos de ha belegondolunk az egész történetben, te vagy a hibás. Te hoztad a nővéredre a halált! - mosolyodott el gonoszul.
- Elég erős vagyok, hogy végezzek veled!
- Azt majd meglátjuk! - ezzel felállt és fenebb szőkőtt a fa koronájában, hogy már nem láttuk és hamarosan már nem is éreztük a jelenlétét.
- Jól vagy?- csak bólintani tudtam és éreztem, hogy egy pillantra elfogy az erőm, Edward szorosan tartott karjaiban. Fejemben újra és újra lejátszodott az a nap, amikor elvesztettem Letissiát. Ha eléggé erős lettem volna akkor, ha jobban érzékelem a démonokat, vámpirokat...
- Az egész az én hibám... - könnyek buggyantak elő szemeimből. - Ha... ha erősebb lettem volna akkor, ha rá állok az edzésekre, hogy megtudjam igen ez vagyok én és... akkor akkor...
- Nem! Nem! Dehogyis! Te nem tettél semmi rosszat! Új volt neked minden! Nem tudtad, hogyan kezeld. Nem állt melletted senki!
- Jó de... de akkor is talpra kellett volna álljak, megkellett volna védjem a családomat. Letissia...
- Sss... - szorosan magához ölelt. - Nem tettél te semmi rosszat!
- Meg kell fizessen! Biztos vagyok benne, hogy meg fog fizetni a tettéért!
- Így van! Megfog! Melletted állok, segítek és megfog! De első sorban, most erősődnöd kell.
- Erős vagyok én Edward! Oké, nincs meg a 100%os erőm, de tudok harcolni. Láttad korábban is, hogy még mindig erős vagyok. És nem szalaszthatom el ezt a lehetőséget. Az a féreg elmehet innen.
- Nem hiszem, hogy elmegy. Láttam a godnolataiban, szeretné lerendezni veled. De zavarja, hogy ilyen gyenge vagy.
- Hát! - szakadtam ki a karjaiból. - Senki sem érti meg, hogy nem vagyok gyenge?!
- Bella!
-Nem fogom tovább húzni. Szembe nézek vele és megbosszúlom a nővéremet.
- Jól van Bella. De először menjünk vissza, pihenjünk le és átbeszéljük a dolgokat. - nyújtotta felém a karját.
Bólintottam és belecsusztattam kezébe kezemet. Visszamentünk a Cullen házba, ahol mindenki a nappaliba várt minket. Ők is elmondták, hogy nem adják fel és harcolni fognak értem, kitalálunk valamit közösen. Jól esett, hogy ezt mondják! Valakik akik törödnek velem. Edwardal ezután elmeséltük, hogy felbukkant az a vámpir és a múltam azt a részét is kifejtettem, amit eddig nem mindenki tudott Edwardon kívül. Teljes képet adva így nekik. Biztosítottak róla, hogy mellettem állnak.
- Bella... - Rosalie jelent meg a szobába, amikor felléptem, hogy megcsengessem Xaviert, mondjam el a történteket. bár lehet korábban már látta David gondolataiban. Illetve kicsit lepihenjek, mielőtt tovább beszélnénk a lépéseket.
- Igen?
- Én... én... bocsánatot akarok kérni! Nagyon sajnálom ahogy viselkedtem veled korábban. Amiket mondtam... sajnálom! - hajtotta le a fejét.
- Nem haragszom rád Rosalie és sosem haragudtam. Megértem, hogy nehéz volt elfogandi mindazt ami velem jött. - léptem hozzá és megveregettem a vállát.
- Köszönöm, hogy ennyire vigyázol ránk és a fivéremre. Nem lehetett könnyű meghozni ezt a döntést.
- Tulajdonképpen nem volt olyan nehéz. Biztonságban akartam tudni őket.
- Ne félj, kitalálunk valamit! - mosolygott felém, először amióta ismerjük egymást ejsze.
- Köszönöm szépen Rosalie!
Rosalie felém mosolygott, majd elhagyta a szobát. Megcsengettem Xaviert, de nem vette fel. Mit kellene tegyek? Mi tévő legyek? SMS-em érkezett. "Beszélnünk kell! Gyere egyedül. D." David? Hát mostani helyzetbe elég nehéz lenne kiszöknöm... de... megkell próbálnom. Ha felhuzom a pajzsomat, kitudok szökni az ablakon, mielptt Edward rájönne. De nem kellene! Megbeszéltük Edwardal, hogy megbeszéljük a következő lépéseket. De csak egy beszélgetés. Megyek és jövök. Igen! Gyors leszek! Max üzenek később Edwardnak. Kiugrottam az ablakon és elindultam az erdő mélyében. David illata a közelben érződött, onnan tudtam merre kell menjek. Nemsokára pedig rá is bukkantam.
- Rögtön a tárgyra térek! Találkoztál azzal a vámpirral! - bólintottam. - Én pedig előálltam egy tervvel. Ha már felbukkant előtted akkor vigyük végbe. Csaljuk csapdába!
- Csapdába?
- Igen! Nekünk ő kell, neki pedig te. Általad ide vezdhessük, a véred illata elfogja bódítani én pedig rá támadok és megöljük. Benne vagy? - megígértem Edwardnak, hogy közösen visszük végig. De... de mégis, ez az én feladatom. Nem kell belekeverődjön. Davidnek igaza van, elfogja bódítani a vérem illata, elvesziti a kontrollt és hamar vége lesz.
- Rendben!
Davidel megbeszéltük a részleteket. Ezután nem mentem vissza a házba. Előálltunk a tervvel. Messze állítottuk fel a csapdát, hogy ne legyenek mások a közelben. Biztosítottuk a terpet. Aztán jártam néhány kört ott ahol legútobb beszéltünk, megjelöltem a terpet a véremmel és elvezettem őt a tisztásra.
- Bella, ennyire feladtad az életed már? Azt hittem harcolni akarsz! - jelent meg a sötétségben, megnyalta ajkait. - Ez az illat! Rendkívül jó!
Nem teketoriázott már is nekem szaladt. Eltöröt az erőm és rá uszítottam a kín képességem. Eközben David is megjelent, hogy kivégezze. De erős volt, ide oda mozgott, nem engedte, hogy lefogja.... még úgyis, hogy az erőm rajta volt. Bár ez valószínű a veszteség az erőmből. De nem adom fel! Lefogyom győzni. Keről amibe kerül, ma neki itt vége lesz! Daviddel együtt verekedtünk vele, hol ő került alább, hol én, hol ez a vámpir. Mindketten elszántak voltunk, hogy ma ezt lezárjuk. Úgy tűnt ez a vámpir sem gondolja másképp. Képességet képességre, ütést ütésre mértem a vámpirra, de ő sem tétlenkedett. Mérte ránk az ütéseket rendesen. A két vámpir nem fáradt és én sem kellett volna... de mégis az erőm egy rész nélkül könnyebben fáradtam és ez meg is látszott rajtam. De nem adom fel! Nem fogom most hagyni, itt, most lerendezzük a dolgokat és kész! Addig... addig nem fáradhatok el, amíg ez a férfi itt áll előttem. Addig nem nyugodhatok meg!
- Ez nagyon izgalmas! - nevetett fel.
Davidel össze néztünk, én egyik felén voltam és ő a másik felén, a vámpir felnevett. Bólintottunk. Egyszerre iramodtunk neki Daviddel és neki ütköztünk David testének, ami eltörött...
- Szép volt! - csaptuk össze tenyerinket. David tűzet gyújtott.
Letissia, végre bosszút álltam rajtad, most már nyugodt lehetsz.
- Bella köszönöm a segítséget!
- Én is köszönöm! - nyújtottam felé a kezem, de meglepődve észleltem, hogy az fénylik.
- Ez meg mi?
Sőt nem csak a kezem egész testem...
- A farkad! - egy újabb tűnt el, sőt pillanatokon belül még egy újabb... Ez? Nem lehet igaz! Eltűnők!
- Bella! - annyira örülök, még utoljára láthatlak a saját szememmel. - Bella! - Edward hozzám sietett, már a fényem elhalványó félben volt. - Bella! - csillogó szemekkel tekintett rám, jelezve ha tudna sírna, felemelte kezeit, hogy megérintsen. Arcomra helyezte.
- Olyan meleg az érintésed! - fogtam meg a kezét.
- Bella... ne... ne! Megígérted! Megígérted, hogy kitalálunk valami megoldást!
- Sajnálom, szerelmem! Köszönöm! Köszönöm, hogy megmutattad nekem, milyen ha valaki szeret. Milyen a boldogság! Szeretlek! - lassan elengedtem a kezét.
- Bella! - és eltűntem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése