22.rész Vércukorszint?

A démon szíve

22.rész Vércukorszint?

Edward:

Másnap megjelentük újból a suliban. Ugyanúgy kaptuk a tekinteteket, mint korábban. Nem szokták azt meg, hogy én és Bella egy párt alkottunk. Volt olyan, Mike Newton, aki még mindig dühös volt és nem tudta fel fogni, hogy Bella nem lehet az ővé. De nem csak ő, Eric Yorkie és Taylor Crwoley sem repdesett az örömtől, hogy Bella már foglalt. De kívételesen elengedtem mellettem a tekintetüket és kizártam a gondolataikat. Most nem tudott zavarni. 

Bella az este, igazából ismételte magát, elmondta, hogy a démonok sunyik, sötétséget kedvelik, szeretik csapdába zárni az embert és játszadozni vele. Emmett ezt meg is említette, mire Bella dühösen rá nézett, hogy nem lehet elégszer ezt elismételni, mivel ezek nagyon fontosak, hogy ne felejtsük el. Aranyos volt! Bár Emmett morgolodott, hogy ezeket edzés közben is elmondhatná, végig hallgatta Bellát. De előbb útobb Bella történeteket kezdett mondani, amik megfogták, ahogy mindannyiunkat. Ugyanis Bella saját tapasztalatokat mesélt, akár vele, akár Xavierrel vagy olyant is, amit hallott. Érdekesek voltak. Több órán keresztül csak mesélt és mindenki figyelemmel követte. Igazán sokat tanultunk szerintem kijelenthetem. És a mai nap folyamán ez folytatodni fog. Sőt már edzeni is fogunk. Mindenki izgatott volt. Bella üzent Jacob Blacknek is, suli után találkozunk egy semleges területen az erdőben. 

Alig vártuk, hogy leteljen a suli és neki álljunk gyakorolni. Mindannyian elszántak voltunk. Megfogom védeni Bellát! Bellával ma csak egy közös biológia óránk volt, ahol filmet néztünk. Egész óra alatt őt néztem. Méltó leszek hozzá! Egészen biztos, nem fogom engedni, hogy bármi baja is essen.

    - Már megint azon gondolkozol, hogy méltó legyél hozzám? - meglepetten ismertem fel a szerelmem hangját. Bella nem suttogott, sőt még felém sem nézett. A hangja a fejemben szólalt meg. - Mielőtt arra gondolnál, nem vagyok gondolat olvasó. Elfelejtetted, hogy tudok üzenni gondolatban? - valóban, korábban már volt erre példa. - Nem használom sokat ezt a képességemet, mert minek?A másik fél nekem ugyse fog válaszolni vissza, de egy gyors üzenés. - igen igaza volt. -  Edward, nem kell aggódj!  Méltó vagy hozzám, sőt én nem érdemellek meg téged, ezt már többször is átbeszéltük. Hozzám képest, te igenis jótét lélek vagy. Nem egy ilyen démoni nőt érdemelnél, mint én. Méltó vagy hozzám, sőt több is, mint amit megérdemelnék.

Ez egyáltalán nem igaz... mire hangja elcsendesült, felmorrogtam, az előttünk lévők hátranéztek, de egy pillantásnál többet úgy döntöttek, hogy nem érdemelünk meg. Még, hogy nem méltó hozzám ő? Ezt nem mondhassa komolyan. Tudom, hogy milyen volt, de azt is tudom, hogy ez csak a magány, a keserűség, a fájdalom árnyékaiban tette. Nekem is volt sötét időszakom, kikerültem belőle, mert ott volt a családom. Bellának ki volt ott? Xavier, de nem úgy tűnt, hogy ezen nagyon segítene. Ilyenkor meghallgatnám, hogy mégis miért? Miért nem segített neki, hogy ebből kihuzodjon. De én nem ijedek meg. Én nem tándorodok meg, elhozom Bellának azt a boldogságot amit megérdemel.

    - Ne mondj ilyeneket!  - amint kicsnegettek Bellával együtt indultunk meg a menza felé. - Igenis méltó vagy hozzám. Ne beszéljük ezt újra és újra meg. Sötét időszakod volt, ahogy nekem is... - elmosolyodott, tudtam nagyon jól, hogy mit akar mondani. Nem engedtem, hogy bele kezdjen. - Nem ugyanaz egészen, de attól még ne ostorozd magad. Szeretlek! Minden hibáddal együtt. Téged akarlak, senki mást! - megfogtam a kezét és magam felé fordítottam, másik kezemmel végig simitottam az arcán. Érintésem nyomán a bőre csak úgy perzselt.

   - Én is szeretlek! - barna tekintete csak úgy ragyogott.

Megakartam csókolni, de majd később. A fejemben üvőltöttek a gondolatok, hogy milyen kár, hogy egy ilyen szépség, mint Bella foglalt lett, hogy milyen undorító, hogy velem lássák, egy szörnyeteggel és, mások meg, arra gondoltak, hogy menjenek már szobára. Bellával beléptünk az ebédlőbe, elvett egy tálcát és feltett rá egy pizza szeletet, csokis kekszet és egy limonádét vett el, azzal pedig a szokásos asztalunk felé vettük az irányt, ahol a többiek még nem voltak ott. Ám alig, hogy leültünk már érkeztek is:

   - Jaj, legyen már vége a mai napnak! Alig várom az edzést! - lelkendezett Emmett, alig, hogy leült az asztalhoz. 

    - Jómagam is alig tudom türtöztetni magamat. Egy igen érdekes edzés elé nézünk. - mosolyodott el Jasper is. Igaz, neki nagyon sok háborús eseményben volt része vámpir harcokban, de ez a terület még neki is új.

    - Igen, igen! Jaj de jó! De, Bella megígérted nekem, hogy eljössz velem vásárolni! Szóóóval... pénteken elmegyünk Port Angelesbe! - lelkendezett Alice.

   - Rendben! - szólalt meg szerelemem, bár arca kissé megrándult a gondolattól, hogy vásárolni menjen. - Megígértem és el is megyek! De ha valami közbe jönne, akkor mennem kell..

    - Nem kell már is az ördögöt a falra festeni! - legyintett Alice. Bella csak az égnek emelte a szemeit. Nem mintha ez ellen tudna tenni. Vajon, mehetnék én is velük? Nem mintha, nagy kedvem lenne rá, de nem akarom egyedül hagyni Bellát és ha tényleg valami történik és mennie kell, ott kell lennem mellette és segítenem. Alice vigyora égig emelt, éppen azt látta, hogy én eldöntöttem megyek, így mindenkit magával rángat, még Carlisle és Esmet is, akik aznap szabadok lesznek. Mindenki örült valaminek, lelkendezett az elkövetkezendő napokra és azok történéseire. Kívéve Rosalie. Ő még mindig nem tudta ezt elfogadni. Persze, nem mintha ez olyan egyszerű el lehetne fogadni. Vajon képes lesz egyszer Bellára másképp nézni? Megtudják beszélni a dolgokat? Eltudja fogadni? Nem mintha különösebben érdekelne, hogy elfogadja vagy nem a párom. Rosalie-ban több minden uralkodott, mikor Bellára gondolt. A félelem, kiismeretlenség, hogy mi is lesz ebből, mennyire sérülünk meg mi, ő, az, hogy Bella hogyan viselkedett velünk az elején és egyik pillanatról a másikra, hogy megváltozott, nem bizott benne éppen ezért és ott motoszkált még egy dolog. Düh, azért, hogy én Bella felé vonzódom. Nem volt sosem kérdés, hogy Rosalie erősége a szépsége, ezt minden ember és vámpir aki vele találkozott megerősíthetné, azaz kívéve én. Rám sosem volt olyan hatással, én sosem néztem úgy rá, mint más, nem csavarta el a fejem, nem állt el tőlem a szavam. És amikor Bella megjelent, elvarázsolt. Boszantotta ez a dolog. Belegondolva vicces volt azért. Szóval, ő nem nyugodott le és nem is tudom, ha le fog nyugodni. Ha megkapják egyszer a közös hangot, ám megkellene hiszen hosszú idő áll előttünk. Tudom, hogy Bella megakarja érteni Rose-t és beszélni vele a dolgokat. Egyelőre erre nem nyitott Rosalie, de talán egyszer. Kitudja. 

Ebéd idő után, elkísértem Bellát az angol órájára, majd mentem matekre. Nem nagyon figyeltem az órákra. Nem mintha a tanárok kitudtak volna szúrni, hogy nem figyelek. Inkább Bellát követtem a gondolatokon keresztül. Jessica ült mellette, folyton arra gondolt, hogy Bella valahogy megváltozott, hogy korábban kicsit más volt, merevebb, félelmetesebb, magányos... ám amióta velem van, azóta mintha csak úgy ragyogna. Kicsit az irigység is beszélt belőle, hiszen Jessica anno nálam is be próbálkozott egyszer egyszer, de nem járt sikerrel, más különben ugye az új szeszéinek tárgya, Mike érdeklődését is felkelltette. Bella nem nagyon figyelt Jessicára, úgy tűnt, hogy a gondolataiban van mélyedve. Bár Jessica úgy gondolta, hogy Bella csak nagyon figyel az órára, én láttam, hogy nem a tanárt figyeli, hanem csak egy pontot valahol az osztályteremben. Talán a délutánt forgassa át a fejében. Amint kicsengettek, érte mentem. Oh, már is itt van Edward. Milyen jól néz ki! álmodozott Jessica, de goyrsan kizártam a fejemből és szerelmemre tekintettem, aki amint meglátott rögtön nagy mosoly terült szét az arcán és oda is ugrott, szó szerint mellém, majd megragadta a kezemet. Elmosolyodtam és elkísértem a következő órájára, torna, nekem pedig irodalom. Alice gondolatai messze szálltak egész órán, nagyon örült, hogy elmegyünk shippingolni. Elég nehéz volt, kizárnom örvendezéseit és tovább követnem Bellát. De sikerült. Egész aranyos volt, ahogy igyekezett két balkezeskedni, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy valójában éppen az ellentéte. Aranyos volt! Még egyszer el is nevettem magam, amikor tolla ütő került  a kezében és meglendítve karon ütötte Mike-ot, aki a párja akart lenni. Az irodalom tanárnő, ekkor csipősen megnézett, bicentve elnézést kértem. Mike tetette, hogy nem fáj neki, de valójában belül sírt. Folyton az fordult meg a fejében, hogy mennyire érdemes még  Bella iránt érdeklődni, esetleg lenne e még esélye, ugyanis nagyon szépnek gondolta Bellát. Persze, ő a gumihot látta benne és nem azt, aki valójában. Mindenesetre erre a kérdésre én megtudtam volna adni neki a választ. Nem! Nincs esélye! Nem adom át senkinek! Aztán az utolsó órája neki kémia volt, nekem pedig spanyol. Erre is elkísértem. Az úton beszélgettünk, poénkodtam felé, hogy milyen jó a lecsapása, mire meglepődött, de rögtön rájött, hogy valószínű füleltem. Kissé el is pirult. Spanyol órán Emmett mellé ültem, aki még mindig nagyon bevolt zsongva és alig várta, hogy ez az utolsó óra is lejárjon és elindulhassunk az erdőben. Szerettem volna továbbra is figyelemmel követni Bellát, de egész végig Emmett kérdésekkel bombázott, hogy vajon, mi lesz és már vajon ő is harcba állhat. Felmerült a gondolataiban, hogy Bellával harcoljon, mire felmordultam. Rögtön szabadkozott. Meglepő módon, gyorsan eltel az utolsó óra, bár igaz, hogy Miss Goff, korábban elengedett. Emmett lekötött, így nem tudtam követni Bellát, hogy mit is csinál. Már a kémia terem előtt álltam, amikor az első diák ki jött onnan. "Uh, kirázott a hideg. Teljesen úgy néz ki, mint egy szellem. Olyan sápadt." "Eltörött egy kémcsővet. Vajon mennyit kell érte fizetnie?" "Milyen szerencsés Bella, nem kellett végig hallgassa az órát. Dög unalmas volt, hiába voltak előttünk azok a kísérleti eszközök nem használhattuk." Bella? Léptem egyet oldalra, hogy benézhessek a teremben, de Bella nem volt ott. Viszont a gondolatokban rögtön összetettem a képet. Bella rosszul lett! Elkerekedtek a szemeim és rögtön elindultam a gyengélkedő felé. Egy pillantra nem figyelek rá és milyen rossz döntést is hoztam. Ha tudtam volna, amikor megtörténik. Az óra közepén történt... Szinte berobbantam az ajtón az ápollónő fel is ugrott. Elnézést kértem és az egyetlen ágy felé néztem a szobába. Bella már ült, kezében egy vize borogatot tartott. Ahogy beléptem a szobába felém fordult:

   - Jól vagy? - odasiettem hozzá és elé térdeltem. Már sokkal jobban nézett ki, mint korábban ahogy láttam a gondolatokban. Ott ugyanis falfehér volt. Nem láttam pontosan, hogy mi történt. Senki sem figyelt Bellára, hátul ült egyedül egy padba, csak arra lett mindenki figyelmes, amikor egy hatalmas csörömpölés lett. Az egyik kémcső leesett, Bella pedig remgve kapaszkodott a padban, falfehér volt.

   - Igen! - mosolyodott felém, bár kissé fáradtnak tűnt.

    - Mi történt?

    - Csak megszédültem. De már jobban vagyok. - letette a borogatot és felállt. Rögtön felpattantam és átkaroltam, attól tartva, hogy megint megszédül. - Jól vagyok Edward!

   -  Ez még mindig annak a hatása? - utaltam a hétvégére, amikor is visszafolytatta az erejét és azért ájult el.

   - Nem! - rázta meg a fejét. - Nem szokott ennyire eltartani. Csak biztos leesett a cukorszintem. - felcsipeszkedett adott egy puszit az arcomra, majd ellépett tőlem és megköszönte az ápolló nőnek a munkáját, majd elindult kifele.

   - Leesett a cukorszinted? - indultam utána.

    - Igen! Tudod, ez megtörténhet egy démonnal is! - vont vállat. Nekem ez valahogy furcsa volt. Tényleg csak ennyiről lenne szó?

Egész kifele vezető úton Bellát néztem, nem mintha ez újdonság lenne. Bár most azért is, hogy megfigyeljem, nem lesz rosszul ismét. Leesett a vér cukor szintje, akkor valami csokit kellene egyen, valami cukrosat... rögtön elkezdett pörögni a fejemben, hogy hol találok a legközelebb ilyensmit.

   -  Ah! Nézd milyen jól néz ki!

   - Micsoda pasi!

   - Ah! Rám nézett! Esküszöm, hogy rám nézett!

Nem csak, hogy a gondolatok örjöngtek, de a kiáltások is jelezték, hogy ebbe a kis városban, itt az iskolánál valami igazán izgalmas dolog történik. Hamarabb megtudtam, mint Bella, hogy mi is ez a történés. Bár talán ő érezhette. Ezt is korábban említette, hogy ez a kapcsolat, közöttük szoros. Ugyanis Xavier állt az autom közelében és ő volt a csajok témája jelenleg, mindenkié. A fiúk dühösen meredtek rá, irigykedve, míg a lányok csorgatták a nyálukat maguk után.

   - Hát te meg? - értünk oda egyszerre Bellával.

    - Közös program van nem? Edward! - nyújtotta felém a kezét, mire elfogadtam és felé bicentettem.

   - Igen! De azt hittem, hogy ott találkozunk!

   - Gondoltam, eljövők és üdvözlöm a Cullenéket előtte! 

   - Szerintem nem tanácsos, megtartani!

    - Edward!- nézett rám szigoruan Bella. Szerintem nem kellett elmondjam, hogy tudja mi történt már a gondolatomban is láthatta vagy akár máséba is.

    - Leesett a vércukorszinted? - tekintett Bellára.

   -  De jól vagyok! Ez nekem meg sem kottyan. Te is tudod jól!

    - Persze, hogy tudom. - ennyi? - Nem fog ez semmit sem hátráltatni. Bella erős. - na jó, legszivesebben képen törölném Xaviert, most! Hogy nem aggódhat Belláért? Megint! Ez nem az első, hogy csak így elhagyja. Hát nem érdekli, hogy jól van e? Bella nem egy nebáncs virág. Lehet, hogy te annak gondolod, de ő sokkal erősebb, mint hinnéd. Tudom! Ezt hallom már hetek óta. Tudom, de akkor is! Én látom, hogy Bellánka is megvan a törékeny oldala. Már hogyne érdeklen, hogy mi van vele, hogy jól van e. Nem akarok túlzásokba esni. De akkor is, aggódom érte. Ezekhez képest, Xavier ennyivel elintézi.

   - Nos, akkor mehetünk? - biccentett az auto felé.

Az orrom alatt elrebegtem egy igent, míg Bella előtt kinyitottam az ajtót, amíg körbe sétáltam a helyemre Xavier is beült. Mindeközben láttam a családomat is, akik Rosalie BMW-je felé sétáltak. Otthon találkozunk! Amint kifordultunk az iskolából, az első üzletnél megálltam és gyorsan vettem némi csokit és kolát. Mondjon amit mondjon Xavier. Én igenis törödöm Bellával. Megszédült és ez nem normális. Bella hálásan nézett rám, majd a házunkhoz vezető uton meg is ette a csokikat és félig a kolát is megitta. Leparkoltam a garázsba, Carlisle már fogadott is. Xavierrel kezett fogtak, majd amig meg nem érkeztek a többiek beszélgettünk a nappaliban. Vagyis beszélgettek. Én csak Bellát figyeltem és minden egyes mozdulatát. Úgy tűnt, valóban jól van már. De azért rajta tartom a szemem. Nem mintha másképpen, másra tekintettem volna. De figyelek rá, hogyha vénetlenül megint szédülne. Fél órával később, amiután hazajöttek a többiek is felöltüztünk valami kényelmesben. Xavier hozott Bellának is váltó ruhát, majd elindultunk a megbeszélt helyre. A farkasok néhány perccel később érkeztek, mint mi, vérfarkas alakban. Nem biztak meg annyira bennünk. De eljöttek, ez volt a lényeg. Bella elengedte a kezem és középre állt Xavierrel. Nos, akkor kezdődjön ez a tanulás!