A démon szíve
20.rész Átverések
Edward:
Tudtam, már abban a pillanatban tudtam, amint átléptük a bál terem küszöbét, hogy Alec szeme rögtön Bellára téved és le sem fogja venni róla egész este. Nem tévedtem! Borzasztóan idegesített és dühített, hogy még mindig nem tudja felfogni, hogy Bella az én párom. Történt ami történt a mútlban, az már a múlt és mi a jelenben vagyunk és a jövőt építsük együtt. Ezt elkell fogadja előbb útobb ígyis úgyis. Tudtam, hogy amint Bella ellép tőlem megfogja környékezni, de nem hittem volna, hogy erőszakos lesz vele és megakarja csókolni. Teljesen elborított a vörös köd, amikor megláttam, hogy mit akar tenni. Tudtam, hogy gyengébb vagyok nála, de még azért sem adtam volna fel. Nem vallottam volna be és ha kell legyőztem volna. Nem érdekelt az erőfölény. Amikor azt láttam, hogy Bella elájul, elfogott az aggódás... amint Bella szemei lecsukodtak az ereje előtört a csodaszép estélyi ruhát cafatokra szakítva. Ekkor tudatosult bennem, még soha nem láttam Bellát az ereje nélkül, este. Talán egyszer, de nem ilyen sok ideig. Visszatartotta az erejét! Oh én milyen buta vagyok! Nem vettem észre, hogy a páromnak ez fájdalmas. Le kellett volna beszéljem, hogy legyen olyan amilyen, nekem akkor is csodaszép! Ez az én hibám. Nem figyeltem eléggé. Egész este az ágy mellett ültem és figyeltem verejtéktől izzó arcát. Egészen megkínozta, de nem ébredt fel egy pillanatban sem. Kicsit borogattam is és még a kezemet is oda tettem, érezze, hogy mellette vagyok és az én hűvösségem is hátha segít rajta, hogy le vigye a lázát. Jobban oda kell figyelnem és jobban meg kell ismernem a páromat és a világát. Ilyen többet nem fog megesni! Megvédelek Bella!
- Milyen kár, hogy már mentek is! - enyelgett Aro, amiután Bella felébredt és megreggelizett, összepakoltunk, hogy hazautazhassunk.
- Hát, várnak a kötelességek is. És Xavierrel is beszélnem kell, lekell adnom a dolgokat.
- Persze, természetesen megértsük! - szólalt meg Caius Aro mögöttünk.
- Add át üdvözletünket a démon úrnak! - mondta oda Marcu is.
- Átadom! - villantott egy kis gonosz mosolyt Bella arcára. - Még egyszer elnézést kérek az estéli kellemetlenségért, elhihetik, hogy azon leszünk, hogy továbbiakban egy démon se tegye be ide a lábát.
- Oh, tehát ez az utolsó amikor látunk? - szólalt fel szarkasztikusan Jane.
- Csak szeretnéd! - vágott vissza Bella.
- Semmi gond, tudjuk, hogy mindent megtesztek, hogy kordába tartástok azokat a szörny... teremtményeket. - javította ki magát Aro. - Ami azt illeti, elnézést kérünk mi is, Alec viselkedéséért. Mint láthatod, büntetést kapott, ezért is nem vesz részt a búcsun.
- Én is hibáztam, ne légy túl szigoru vele!
- Milyen nagylelkű! - mosolygott Aro. - Felix, Dimitri kísérjetek ki a vendégeinket és biztosítsátok, hogy a repülőig megfelelő utazásuk lesz. Bella..- nyújtotta felé kezét, amit Bella kicsit tétovázva de elfogadott, ekkor csókot lehelt kéz fejére. - Jó volt újra látni! És természetesen a Cullen-éket is jó volt látni! Remélem hamarosan meglátogattok még, sőt akár jó barátunk Carlisle is.
- Igyekszünk!
- Gyülöcsözzön továbbra is a kapcsolatunk! - elégedetten vigyorgott Aro, majd megfordult, hogy helyére visszaforduljon.
Ezután el is indultunk a reptérre. Egyik autoval, én, Bella, Alice és Dimitri, a másikban pedig Felix, Emmett, Jasper és Rose. Nem is kellett sokat várni a repülőrre, hamarosan le is szálltunk Washingtonban. Bella egész uton aludt, kicsit aggódtam érte, de szerintem még ki lehet fáradva a korábbi este miatt. Carisle és Esme kijött értünk és velük tértünk vissza az esős kis városban, Forksban. Amint hazaértünk el meséltük nekik, hogy mi is történt az elmúlt időszakban Volterrában. Ők is nagyon aggódtak, amikor meghallották, hogy mi lett Bellával és megkérték, hogy ne csináljon több ilyent. Esme készített egy bőséges ebédet neki, amit jóízűen meg is evett.
- És Bella, mikor kezdünk neki tanulni?
- Hamarosan! Még a mai nap folyamán, ha nektek jó!
- Az szuper!
- Nem! - vágtam rögtön ellen.
- Mi? Miért nem?
- Emlékeztetnélek, hogy tegnap elájultál.
- De már jól vagyok Edward. Pihentem és láthattad, hogy az uton is...
- Szerintem is még pihenned kellene drágám! - vette el Esme az üres tányért.
- Köszönöm szépen, hogy aggódtok értem, de jól vagyok. És amúgyis én csak mesélek, ti kell majd gyakoroljatok. Nem lesz semmi bajom! - Bella elmosolyodott és arcon puszilt.
- Jó! De megállunk ha sok!
Bella épp, hogy felállt a helyéről megszólalt a telefonja, nem kellett a fejéb lássak, nem mintha látnék, hogy tudjam ki keresi:
- Szép napot Xavier!
- Gondolom nem vagy otthon, hanem a Cullen házban vagy!
- Teljesen jól gondolod! Te merre vagy?
- Éppen Forks felé veztek, este oda is érek, majd beszélünk!
- Megértettem! Örvendek, hogy végre találkozunk! - emelte égnek a tekintetét Bella, még mindig haragudhatott Xavierre, hogy hirtelen magára hagyta.
- Ne légy szarkasztikus! Tudod jól, hogy ennek is megvolt a maga rendje és ideje, hogy egyedül menj oda. Sőt, nem is voltál egyedül, a párod és a családja helyet foglalt melletted.
- Igen, hálás is vagyok nekik!
- Gondolom tanítani fogod őket.
- Ismét teljesen jól gondolod.
- Mindent bele, de vigyázz, tudod, hogy a démon világ...
- Tudom, hogy milyen a démon világ. Nem kell elmondanod, szerintem nagyon is jól tudom. Jó vezetést! Este majd beszélünk! - ezzel le is tette.
- Ti biztos, hogy jóban vagytok? Mármint csak így letenni... - nevetgélt Emmett.
- Vannak napok és napok! Na mindegy hamarosan kezdünk és... - de Bella nem fejezte be mondatát, hanem meglepődve nézett az ajtó felé, amikor átlépte a konyha küszöbét.
Magam nem is kellett oda nézzek, hogy tudjam min lepődik meg, ugyanis az ajtónk előtt Jacob Black állt, emberi alakban természetesen hiszen másképp nem léphette volna át a határt. De ami a gondolataiban játszodott, nem tetszett Bellát kereste, azért mert démon járt a területükön.
- Jacob Black. Rég találkoztunk! - nyitotta ki az ajtót Bella, majd kilépett, egyből követtem.
- Nagyon nehéz elkapni Őméltoságát! - vigyorgott idiótán. Nem tetszett, hogy itt vagyunk mi is, de Bellát jó fejnek látta.
- Őméltósága? Haha! Ez jó, így még nem szólított senki. Mit keresel errefele? Ha jól tudom te és a vámpirok.
- Téged! - ez a "téged" szó egyáltalán nem tetszett. Féltékeny voltam, Bella érezhette, hogy megfeszülök kezét a kezemben tette. és ujjaival simogatta azt.
- Mi ez a megtiszteltetés, hogy értem még az oroszlán ketercbe is eljöttél?
- Az a vámpir, ismét a területünkön járkál.
- Milyen vámpir?
- Az, akit amúltkor elintéztél. Azzal a lánnyal, hogy...
- Nem! Az nem lehet! Az nem élhet, megöltem!
- Hát nem! Nem ölted meg, még mindig járkál. Igaz teljesen máshogy néz ki, de a szagja pontosan ugyanaz. - Bella teljesen ledöbbent, még az ajkai is elnyiltak a meglepődöttségtől.
- Nem! Az nem lehet! Ashel... - éreztem ahogy Bella megszorítja kezem, persze nem fájt, fogait is összeszorította és szemeiben tűz gyulladt ki. - Esküszöm, hogy megbánja, hogy átvert engem!
- Bella... - fordítottam felém. - Ez...
- Jól leszek! Nem lesz semmi baj! Ashel, nem fog ki rajtam újból. Jó nem halt meg, de biztos vagyok benne, hogy legyengült így még könnyebb lesz végeznem vele. Sietek! - ezzel tenyerei közé fogta arcomat és megcsókolt. - Menjünk Mr. Farkas!
- Mr. Farkas?! - Jacob jóízűen felnevetett. - Te tényleg nem félsz?
- Inkább te kellene! - nézett rá kihívóan Bella. Ez nekem egyáltalán nem tetszett.
Arról nem is beszélve, amikor felpattant Jacob motorjára, Jacob mögé és úgy indultak el. Alig adom le Alecet, most meg megjelenik Jacob? Komolyan? Bizom Bellában, csak bennük nem!
- Edward nem mehetsz utánuk! - jelent meg Alice mögöttem.
- Nem megyek át a határon, csak megközelítem várom Bellát ott...
- Akkor veled megyünk! - jelent meg Jasper és Emmett. - Egyedül nem engedünk, mert még a végén valami ostobaságot csinálnál.
Belekellett mennem másképp, nem mehettem utánuk, a közelükben, hogy legalább figyeljem őket, várjam ott és hozzam haza Bellát. Erősödni fogok, megtanulom, hogy védjem meg Bellát és magamat a démonok előtt. Méltó párja leszek. Megmutatom, mindenkinek! Segítek Bellának, hogy ezt a terhet levegye. Hogy boldog legyen! De a bosszú... öltem már embert... de...
Bella:
- Mióta bukkant fel újra? - hajoltam közelebb, hogy a felénk sűvítő szél miatt halljon Jacob. Magam is meglepődtem, hogy megjelent a Cullen háznál, csak úgy leriit magáról, hogy nem kedveli a vámpirokat. Persze ezért nincs miért itélkezni rajta. De hogy ennekellenére még is eljött. Edwardon éreztem, hogy nem örül, hogy elkell mennem vele de megkell ezt oldanom. Visszamegyek és beszélek vele. Biztos, hogy aggódik és dühös. De majd valahogy kiengesztelem.
- Néhány napja észleltük csak!
- Megkereste a korábbi lányt?
- Nem! Amint legelőször megéreztük rögtön elmentünk hozzá is de nem tudott róla semmit.
- Remélem nem ijesztettétek meg, hogy elmondtátok neki ha nem tudott semmit.
- Persze, hogy nem. Nem vagyok hülyék, csak annyit mondtunk hogy megakartuk nézni ha jól van. Magától kezdett mesélni, hogy minden rendben amióta az a vámpir eltűnt és mennyire nyugodt az élete.
- Őszinte volt? Nem tűnt idegesnek, mármint, hogy rejtegetne valamit.
- Nem! Teljesen nyugodt volt.
Hamarosan Jacob lelasított, majd meg állt egy kis faház előtt. Feltételezem itt lakik.
- Jacobb visszajött! - jelent meg 3 férfi. - És itt a démon királynő is!
- Sziasztok srácok!
- Nem is tudom, hogy legutobb találkoztál velük. Ők itt Embry, Quin és Paul.
- Valami rémlik.
- Megkell mondjunk amióta találkoztunk, igazán felcsigáztál minket. Hogy más teremtmények is vannak.
- Jacob persze rólad is sokat beszélt. Nagyon szeretett volna már látni. Elkellene hívjuk a démon királynőt.
- Elkellene hívjuk, hogy beszélgessünk vele!
- Hogy megismerjük őt és világát.
- Nem vagytok kíváncsiak, a démon világra! - cikizték a fiúk.
- Jól van kussoljatok már! - nem volt meglepő, hogy esetlegesen Jacobnak is bejöttem. Továbbra is ő a gumihot látta.
De elnevettem magam, ugyanis ennek ellenére jó fejek. Látszik, hogy mennyire összetartanak. Persze nem mintha lehetne másképp, hiszen egy falka. Olyanok mint a Cullenek. Egy igazi család! Erre a gondolatra akaratlanul is a nővérem és a nagymamám jutott eszembe és hogy mennyire magányos vagyok. Azaz voltam, mellettem van Xavier, Edward és most már a Cullen család is. De továbbra is foglalkoztatott a kérdés, hogy meg van e a helyem közöttük?
- Bella? Bella minden rendben?
- Igen bocsánat! - Jacob aggódva tekintett felém. - Nos akkor fogjunk el egy szégyentelen vámpirt! - csaptam össze a tenyereimet mire a fiúk izgatottan füttyentettek. - De ti itt maradtok.
- Már miért maradnánk?
- Egy alattomos vámpiról van szó, nem vagytok eléggé képzettek.
- Hát akkor taníts meg! Illetve, vámpir az a szakterületünk...
- Nem minden olyan, mint gondoljátok. De erre most nincs időnk!
- Akkor meg beleszökünk! - meg sem várva, hogy bármit is mondjak Jacob elindult őt pedig követtek a többiek is. Égnek emeltem a tekintetemet és követtem őket.
Az erdő sűrűje felé tartottunk, egy ideig, éreztem a vámpirt... bár megmondom őszintén valami itt fura is volt. Ashel lenne? De én... vannak démonok akik meguszhatnak súlyos támadásokat de nagyon sok időbe telik míg regenerálódnak. És Xavier támadását? Nem! Hogy uszhatta meg? Valami alakvátlás? Klón? Illuzió? Nem tudtam, hogy ilyensmire képes lenne. És ez a jelenlét, nem teljesen ő. Az irány 10 méter után megváltozott és már a határ felé közeledtünk. Rögtön megfordult a fejemben, hogy esetlegesen megváltozott a célpontja és most ő akarja megtámadni Edwardot? Gondolkodás nélkül szaladni kezdtem a farkasok követtek. Már látszott a határ, Jacobék kissé fordultak, hogyha nem is tudnak átlépni, legalább a határ mentén kövessenek... de nem kellett, ugyanis amikor pont a határhoz értünk megpillantottuk a démont.Ott kuporodott egy tisztáson és sírt... sírt?!
- ÉN..... én... nem akartam... én nem akarom... én nem akartam... - csak ez ismételgette. Jeleztem Jacobéknak, hogy álljanak meg és semmi hirtelen mozdulat.
- Te nem vagy Ashel! - hangom hallatára összerezzent.
- Úr... úr... úrnőm... én.. .én... annyira sajnálom... én... - az én támadásomat igazán nehéz kivédeni, jól gondoltam. Ő nem Ashel volt, hanem az ikertestvére. Van ilyen a démon világban is és valóban az ők illatuk nagyon hasonló, de maga az erejük, a kisugárzásuk más. Lehet egy vámpir, míg a másik egy teljesen más teremtmény. Ezért is téveszthette meg Jacobékat.
- Nem kell félj! - 3 lépésnyire lehettem tőle amikor megálltam és legugoltam. - Ha csak nem tettél valamit!
- Nem... én nem.. én...
- Ashel ikertestvére vagy jól mondom? - bólintott. - Miért járkálsz ezen a területen? Ha nem tévedek jól tudod, hogy mi történt vele. Nem kellett volna elhagyd ezt a vidéket. - ahogy befejeztem a mondatom kissé felcsillantak a szemeim a meglepődöttségtől, ugyanis érzékelni kezdtem valakiket, pontosabban 3 vámpirt. Jacobék felmorrogtak. Félszemmel feléjük pillantottam és löveltem egy szigoru pillantást Edward felé, de ő csak vállt vont. Ej! De legalább nyugodt lehetek nem úgy tűnt, hogy ez a démon bármit is akarna, inkább csak eltévelyedett.
- Igen! Az ikertestvére vagyok Ahin. És... én... én nem... elakartam menni, csak... csak... nem tudtam, hogy hová mit csináljak...
- Oh, semmi gond ezen könnyen tudunk segíteni! Gyere csak! - nyújtottam felé a kezemet, remegve emelte fel a sajátját és lassan nyutjotta az enyém felé. - Ne aggódj, jó helyet találunk...
- Nem! - kiáltott fel hirtelenjében és hátra lökött. - Át akarsz verni! Tudom! Nagyon jól tudom, te kegyetlen, jégszívű vagy! - felállt és idegesen körbe nézett, a farkasok tettek egy lépést felénk, míg Edwardék is támadó állásba álltak.
- Nem foglak átverni. Mondtam nincs jogom semmit sem tenni, ha csak te nem tettél olyat...
- Hazudsz! Ashel elmondta, hogy milyen is az úrnő! Nem kegyelmez senkinek!
- Ashel tévedett és megkapta a méltó büntetését.
- Nem! - akartam felé tenni egy lépést de újból ellökött. Találkoztam már ilyen helyzetekkel, régebb talán erőszakosabb lennék, de azóta már változtam. Higgadt leszek!
- Ahin, nem lesz semmi bajod. Hallgass meg...
De hirtelen csapkodni kezdett a kezeivel és egyenesen a szemembe nyúlt:
-Ah!
- Bella! - hallottam egy aggodó hangot, majd egy morrgást.
Félszemmel láttam egy kis mozgást, a farkasok támadni indultak, Edwardék összeszorították az ökleiket, hiszen nem léphetnek át, de valamit ki kell találniuk. Ám a démon megfordult és elkezdett egyenesen feléjük rohanni. Azaz pontosan Edward felé. Letudná győzni, hiszen nem olyan erős és kétségbeesett, de... nem! Amennyire csak tudtam a még könnyező szememtől a démon után indultam, aki előre nyújtotta karjait, hogy megfogja Edwardot, ő dühösen nézett felé és készen állt szembe nézni vele, ám mielőtt kettőjük találkozása megtörtént volna...
- Ah... ah... - egy árny jelent meg a semmiből, majd megláttuk mindannyian Xavier alakját, ahogy a démont fogja a nyakától.
- Veled majd később számolunk! - tekintett a démon felé, majd rajtam kivül, mindenki meglepődve figyelte ahogy árnyak jelennek meg majd elviszik a démont. Igen, van egy ilyen ereje Xaviernek. Démon úr, mit vártok!
Megkönnyebülve felsóhajtottam és kicsit éreztem, hogy elcsuklik a lábam. Edward teremtett rögtön előttem, szerencsére már a határon túl voltam. Magához ölelte:
- Hogy van a szemed? -simitott végig az arcomon és a szemeimet fürkészte.
- Jól vannak, csak belenyult de már csak egy kicsit érzem. - lassan oda hajolt és megpuszilta. Olyan aranyos!
- Szép kis csapatot állítottál össze tanítványom!
- Azt hittem, hogy csak estére jössz! - kicsit elléptem Edwardtól, hogy mesteremmel szembe nézzek.
- Ha rólad van szó, nem tétovázom érkezem! - lépet elém, majd megsimogatta a fejemet. Edward teste mellettem megfeszült, de hozzá bujtam egy kicsit, hogy érezze nincsen baj, őt szeretem és ez nem fog már változni.
- Ezért hagytál magamra Volterában?
- Tudtam, nagyon is jól tudtam, hogy megbirkozol vele és nem leszel egyedül semmiképp. - tekintett Edward felé.
- Köszönöm, hogy megbiztál bennünk. - mosolyodtam felé, igazából jó lecke volt. Jó volt!
- Beszélnünk kell most! - szemeiben szigor látszott. Hoppá, ez vajon mi lehet? Mégis valamit nem tettem jól? Vagy kapom a dorgálást, hogy én és Edward.
- Rendben! Akkor, hova menjünk?
- A házhoz!
- Eljöhettek hozzánk is és... - szólalt meg Edward.
- Ne haragudj Edward, de beszélnem kell Bellával négy szemközt és négy fül között. Majd holnap találkoztok! - majd se szó se beszéd megfogta a kezem és elkezdett huzni.
Éreztem, hogy Edward megakarja állítani de felé néztem gyöngéden, hogy minden rendben és találkozunk nemsokára, illetve üznetem is a gondolataiban. Hallottam ahogy Jacobék emberi alakban vannak már és utánam szólnak, hogy ne felejtsem el amit ígértem. Intettem feléjük. Beültünk Xavier kocsijában majd irány a házunk. Egész uton nem szólalt semmit, látszott, hogy dühös. Vajon mit tettem? Ahogy leparkolt ki is pattant az autoból én csendben követtem. Amint pedig az ajtó mögöttünk becsukodott felém fújt idegesen:
- Jó volt az utad? Merre voltál?
- Te megosztottad az erőd Edwardal?! - hoppá, ilyen hamar rájött?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése