18.rész Bella ereje

A démon szíve

18.rész Bella ereje

Edward:

Természetesen mi lett volna más Aro tárgyalási témája, ha nem Bella. Bár már volt róla szó, ismét hallani akarta a történetünket, hogy hogyan is jutottunk oda, hogy megismerjük és ilyen jóban legyünk vele. Nem mintha az érintéseinkkel nem látta volna az egészet. Nem mintha eltudnánk előle bármit is rejteni. Szóval őszinték voltunk és elmondtuk, hogy hogyan is kerekedtünk megismerni Bellát és, hogyan jutottam én oda, hogy együtt legyek vele. Természetesen tette az eszét, hogy mennyi örül, hogy egy új fejezet kezdete és reméli, hogy sokáig fog tartani ez. De érződött a szarkasztikusság benne, az hogy bizony ezzel megváltoztatja a terveit és nyilván magam is mivel egy jó gondolatolvasó vagyok láttam, hogy igazán kecsegetőtnek tartotta ezt az egészet, pláné a kapcsolatunkat. Két eshetőséget vélt a fejében. Az egyik, hogy ezzel Bella gyengébb lesz. Így könnyebben célba tudja venni. A másik pedig, hogy közelebb kerülhet hozzájuk és paktumot köthetnek, esetleg nagyobb hatalomra tehetnek szert. Nem tudom, hogy miért nem rejtette el a gondolatait. Nem volt nagyon elővigyázatos, vagy egyszerűen nem akart? Vagy csak annyira izgalomban jött, hogy megfeledkezett erről az apróságról. Vagy direkt ez volt a terve? Hogy én halljam. Ezzel pedig feldühít és esetleg olyant teszek amit megbánnék és egyszerűebben megkaparínthana. Azért biztos annaka is örülne, ha csatlakoznék hozzájuk és milyen boldog lenne, hogy megszerzett Bellától. Azért nem lehet ez sem neki egyszerű, hogy valaki akit akar, a démon úrnő szerzi meg. Ezt viszont nem mutatja ki magának. Nos mindenestre azt várhassa, nem fogom legyengiteni Bellát, ezt már eldöntöttem, olyan leszek aki állhat mellette és megvédheti. És így is lesz! 

A megbeszélés után a szobánk felé vettem az irányt. Még volt egy olyan óra, amíg a bál elkezdődött. Bella azt mondta, hogy gyors lesz. Remélem, hogy hamarosan megérkezik. Az ablakhoz értem és kinéztem rajta. Megkell szokjam ezt, de mégis... normális, hogy aggódom a szerelmemért.

    - Huh... - egy kis idő kell, erősebb leszek és megszokom ezt az egészet, akkor elviselhetőbb lesz. Azt hiszem... remélem...

A gardrobhoz léptem, hogy kivegyem az öltönyöm, de alig, hogy kinyitottam az ajtokat, hirtelen mögöttem egy szellőt éreztem. Megakartam fordulni, de...

    - Ah! - késő volt, valaki teljes erejével nekem jött és a falnak szorított.

Meglepődve észleltem, hogy kivel is találom magam szemben.

    - Te... te... az a démon vagy aki az este megjelent nálunk!

    - Jó az emlékezeted! - vigyorgott rám és megnyalta hosszú nyelveivel ajkait.

    - Mi... mit akarsz itt? Mit... csinálsz? Az úrnő... - megragadtam karját hogy lefejtsem magamról, ám nem sikerült olyan könnyen, egészen erősen fogott, szinte már belevésett nyakamban körmeivel. Kigyó szorítása.

    - Az úrnő nincs itt és nagyon is jól tudom! Hiszen én magam küldtem el... - viritotta ki hegyes fogait nagy vigyorral.

Ekkor jöttem rá és láttam meg fejében, hogy ez egy kidolgozott terve volt. Tulajdonképpen azok akikhez Bellát küldte a társai voltak, de ott hagyta őket és azt akarta, hogy Bella menjen utánuk és esetleg sebesítse meg őket, míg ő itt egy kisebb jelenetet rendez velem, miért kavalkádod csap az alfa és omega között. Az egészet eltervezet! Terveiben ki más szerepelhetett volna, mint én, ha sikerül megölnie Aroék feldühödnek Bella iránt, feldúl a két rész között a viszály, amit ő nagyon is élvezne, ugyanis nem tetszik neki ez a béke. No meg az sem, hogy az úrnő, egy vámpirral jött össze, akit nagyon is mérlegel, hogy nem vörösek a szemei hanem aranybarnák.

    - Pfff... elég gyenge vagy! Nem tudom, hogy voltál képes elcsábítani az úrnőt. De megtörtént... akkor azt kell mondjam, hogy bolond aki az élünkön áll!

    - Ne beszélj így róla! - sértésére összegyűjtöttem az erőmet és ellöktem magamtól.

Hátra esett. Támadó állásban álltam. Nem beszélhet így Belláról és tervei biztos, hogy nem fognak sikerülni ugyanis azt várhassa, hogy megöl! A kigyó démon felnevetett, felült, majd hirtelenjében egy zöld füst vette körül, döbbenten pillantottam meg amint az rövid időn belül el oszlott, hogy már nem egy emberi alakban lévő démon áll előttem, hanem egy dmon. Lábai, helyet már kigyó farok ékesedett, bőre is pikkelyesebb volt. 

    - Ha ezt megtudja az úr és az úrnő, neked véged!

    - Akkor már késő lesz, mivel a káosz már kitör! - ezzel csapott egyet a farkával.

Gyorsan eltudtam szökni, ám ő csapásával kitörte az ajtót. Újabb csapással készült, ám ismét sikerült elkerülnöm. Ezúttal az ablak tört ki.

    - Edward, mi történik?! - jelentek meg a többiek is, ahogy Jane, Alec és Felix is. - Az meg ott... - ismerték fel a korábbi démont. - Edward jól vagy?

    - Itt meg mi a franc történik? Hogy merészelsz betörni a Volturi kastélyában! Szemét démon! - dühödött fel Jane és már neki is indult, ám a démon arcába nevetett és ismét felcsapott farkával, ezzel pedig engem is elsodor. Kiestem a törött ablakon és egyensen a másik épülnek estem, mely meg is repedt. Kissé megfeszült a testem a beeséstől és megfeszítettem fogaimat. A démon kiugrott utánam. Örültem, hogy a többiekre nem támadott, egyértelműen én voltam a célpontja. Lecsusztam a földre, de nem volt időm felállni ugyanis rögtön rám tekeredett. A többiek utánunk szöktek. 

    - Ne olyan hevesen, mert rögtön eltöröm... higyjétek el, nem olyan nehéz! - sziszegte fogai közül.

Testével erősen rám tekeredett, szorított, éreztem ahogy sajog a pillanat hevében minden egyes porcikám.  Jasperék megálltak, nem mozdultak, a démon minden egyes mozdulatát figyelték. Janék is megálltak és végig mérték a démont.

    - Nem teheted ezt. Ez törvény ellenes! - mondta Jane.

    - És? Nem érdekel! Már ekkor rég elkezdődik a pokol, az úrnő azzal lesz elfoglalva én meg messze megyek, nagoyn messze, hogy többet nem fog megkapni.

    - Miért csinálod ezt?

    - Elegem van! Elegem van belőlük! Az úrnő összejött egy omegással, ez kész nevetséges.. még nem is vörös a szeme, még magam is érzem, hogy milyen gyenge. Ez pedig igazán gyalázat...

    - Azt hiszed te, hogy gyenge vagyok... - de erre még jobban megszorított. - Ah... megtudlak... én... is... ölni...

    - Azt megnézném!

     - Ez szerintem a kettötök dolga, a vámpirokat hagyd ki ebből! - kiáltott Jane.

    - Nem akkor márrésze lett, amikor a kettőjük kapcsolata megalakult és... - de hirtelen a démon szava elakadt és a szorítása engedett.

    - Komolyan azt hitted, hogy a terved sikerülhet? - mindannyian a hang irányába fordultunk, az utca végénől Bella érkezett meg, gumiho formában, mögötte emberekkel... azaz szerintem démonokkal, akik után ment. 

   - Úr... nőm...

     - Ne kezd nekem a dumát, mert minden esélyt eljátszottál, Roy. - a kigyó ember, elengedett, a földre zuhantam, kellett néhány perc, hogy helyre pattanjak. Nem mintha szükség lenne, elgémberedtnek tűnt végtagjaimat megdörzsölöm, majd szerelmem felé tekintek, aki a hozzá közeledő démont figyelte. Úgy tűnik, hogy jól van... de nem nyugohdatok meg, ez a démon még bánthassa.

    - Edward... Edward... ne tégy semmit! - jöttek oda a többiek és Jane rám szólt, hogy ne lépjek semmit. - Ez nem tartozik ránk!

    - De igen is RÁM tartozik, ha Belláról van szó. - felálltam és készen álltam rávetni magam a démonra ha úgy van. A "rám" szót direkt megnyomtam, hogy érezze ha ő nem akar nem kell, de én akkor is megvédem a szerlemem.

    - Úrnőm, úgy látom, hogy elfogta a lázadozókat...

    - Ne hazudj Roy. Mi nem lázadoztunk! - szólalt fel egy nő.

    - Én... - de meilőtt bármit is mondhatott volna fájdalomtól eltorzult arccal rogyott össze.

    - Te semmirekellő! - mintha ebben a pillanatban Bellának jobban izottak a szemei mint eddig ahogy láttuk. - Te haszontalan! Tényleg azt hitted, hogy ilyen egyszerű lesz engem átverni! - minden egyes szavára hatalmas löket, fuvallat kelletkezett, még mi is meg meg inogtunk.

    . Ha én nem teszem meg... más megteszi... ne higyje, hogy ez el van fogadvaaaa!!! - kiáltott fel fájdalomtól.

    - És én mindegyiknek ugyanazt a választ adom, amit neked is! Megölöm!

     - Csak hajrá! Végezzen velem! Mit érdekel?!

     - Haha! Ne hidd, hogy olyan könnyű lesz! Lassu halált tervezek... - mondta az arcában. Mosolyodott el Bella, gonoszul. De ahogy felemelte a fejét rám emelte tekintetét... - szeretnék... de nagy szerencséd van, hogy valaki előtt nem akarok szörnyeteg lenni.

    - Erről beszélek! Lassan legyengülsz, szánalmas leszel és... - de mielőtt befejezhette volna a mondatát hatalmas szél keveredett, mely mindannyiunkat levert a lábáról, egy pillantra hatalmas fényesség is keveredett, ami miatt nem is láttuk, hogy mi történik. Bella és a démon eltűnt... Amikor a fényesség eltűnt és a szél is elmúlt, mindannyian meglepődve néztünk Bella felé. Már csak ő volt ott, a démonnak nyoma sem volt. Ez... ez Bella ereje?!

Taps hallatszodott, feltekintve a szobánk irányában, megpillantottuk Aroékat. Hamarosan ők is csatlakoztak:

    - Elképesztő! Micsoda irigylésre méltó erő! Fantasztikus! Elképesztő! Szavak nélkül hagy! - bár valóban levolt nyűgözve Bella erejétől, ahogy mindannyian itt Aro, gondolataiban meg is ijedt. Bár szintén mindenkin átfutott a félelem, még Emmettéken is, akik alig akarták bevallani. Azt hiszem én voltam az egyetlen aki egy pillantra nem remegett meg. Persze letaglozott, hogy mekkora ereje van Bellának, de attól függetlenül, nem tudnék félni tőle. Tudom, hogy nem bántana.

    - Aro, ne haragudj a felfordulásért. Ígérem, hogy kifizetem a károkat és azonnal elmegyek, ha gondolod szólok Xaviernek és...

    - Csak ne olyan sietősen! A bál hol marad?

    - Gondoltam...

    - Nem kell semmit sem gondolni. Megeshet, hogy bizonyos ügyeket el kell intéznünk és hát nem a legkellemesebbek... érthető, ne aggódj hányszor velünk is megesik. Nem Caius? Marcus?

    - Jól mondod, testvérem!

    - A károkért, viszont elfogadjuk a térítést!

    - Köszönöm!

    - De Aro betört a Volturihoz és...

    - Jane! - emelte fel a kezét Aro, mire Jane visszahuzodott.

    - Kaphatnánk egy másik szobát, mivel ez... ? - mutatott fel Bella.

    - Természetesen, Alec, Felix készítsétek elő egy újabb szobát, ahol el készülhetnek a vendégeink.

Felix rögtön elindult, Alec egy pillanatra megállt, hátra pillantott Bellára. Nem volt kérdés, hogy ő is aggódott, ám gondolataiban mászott, az , hogy én nem vagyok képes megvédeni. Hogy most is csak álltam és bámultam és hogy elvertek. Fel is mordultam erre. Jól van... tudom, hogy nem mentség de még nem volt hasonlóval dolgom. De felkészülök, felfogok készülni és megvédem Bellát. Hát a csajoknak nincs szüksége védelemre öcsipók. Azaz erő... elképesztő! Bekell valljam még én is ledermedtem egy pillantra. Szólalt meg bennem Emmet hangja. Rosalie-nak sincs szüksége senkinek, hogy megvédje, mégis azonnal ott terem ha van valami és minden egyes mozdulatát követi. Persze... tudom, Bella erej valóban elképesztő. Ez a démon úrnő ereje! Nem csodálom, hogy mindenki így retteg tőle. Vajon Xaviernek mennyire különbözik tőle az ereje? Bella már említette, hogy ő nagoyn erős és Xavier erejét túl szárnyálja. De attól függetlenül a démon úrnak mekkora az ereje? Aro gondolataiból látva, neki sem semmi. Bár Bellától jobban fél. Micsoda párost alkotnak. 

    - Edward, jól vagy? - gondolataim medréből egy csillingelő hang huzott vissza és két kék aggodó tekintettel találkoztam össze.

    - Jól vagyok! - mosolyodtam rá kedvesen. De akkor sem tud megijeszteni Bella, tudom, már tudom, hogy ő nem ilyen. Nincs mitől félnem. Szeretem és nem futamodok meg. - Te? - fogtam tenyereim közé az arcomat.

    - Igen! - fogta meg a kezeimet és egy pillantra lehunyta szemeit. - Annyira aggódtam, hogy az a démon bántani fog. Azaz bántott... de már regenerálodtál. Csak, hogy esetleg késön jövők és...

    - Nem történt semmi! Jól vagyok!

    - Sajnálom, hogy ennek ki tettelek!

    - Nem kell bocsánatot kérj, akkor elfogadtam, amikor beléd szerettem, amikor elkezdtünk együtt járni. Elfogadtam, hogy ha mellette állok ezekkel szembe kell nézzek. És ahogy mondtam, gyakorolni fogok. Erős leszek és megvédelek! Szembe nézek mindennal ami jön! - Bella elmosolyodott majd feltápászkodott, hogy megcsókoljon. Örömmel adtam meg, ami neki kell. 

Amikor elválltunk, Rosalie és Emmett már nem volt ott, csak Alice és Jasper. Gondolom Rosalienak megint elege lett ebből az egészből. Láttam Bella arcán, hogy elszomordik, de megszorítottam a kezeit, hogy minden rendben lesz. Rosalie is beletörödik. Nem könnyű elhiszem, de...

   - Úrnőm! - a másik démonokról meg is feledkeztünk, hirtelen ahol megszólították Bellát még mögém is huztam, hogy nehogy valami baja essen. Egy nő jött oda és felemelte kezeit, hogy békés szándékkal jött.

   - Köszönöm szépen az őszinteséget és elnézést kérek, a hamis vádolásért!

    - Ugyan, úrnőm, ezt nem érdemeljük meg! Nem tett semmi rosszat, Roy volt az, aki ezt az egészet eltervezte. Nem hibázott semmiben! - láttam gondolataiban, hogy meglepődik, amiért bocsánatot kér Bella. Nem találkozott még vele soha, de ahogy hallotta elég kegyetlen. Ezt most ő is láthatta, de hogy bocsánaott kérjen. No meg velem látva, ahogy gyöngéden rám néz, megfogja a kezem. Hihetetlennek gondolja. Már, majdnem engem gondol valami elképesztő személynek, hogy elértem ezt Bellánál. Pedig én nem tettem semmit, csak nyitottam felé, kitártam a karjaimat és a szívemet.

    - Sajnálom a barátukat!

    - Ő nem volt a barátunk, már abban a pillanatban, ahogy hátat fordított nekünk. - szólt meg az egyik férfi, aki odébb állt.

    - Valamiben segíthetek esetleg? - Bella szavai csak hülledezést okoztak nekik. De úgy érezték, hogy ez nem úgy van ahogy Roy mondja, hogy legyengül a démon nép és Bella uralkodása, hanem sőt erősebb lesz. Bella ezzel jobb uralkodó lesz és erősebb.

    - Köszönjük szépen kedvességed, de nem kell. Mi azonnal tovább indulunk! - meghajoltak, majd sarkon is fordultak. 

    - Azt hiszem, most már ideje elkészülnünk. Nem kellene megvárassuk Aroékat! - tekintett rám, majd Alicekre. Bólintottunk és visszaindultunk a szobánkban.

Aroék közbe elkezdtek intézkedni, hogy a ma esti történéseket ne észleljék meg az emberek. Tulajdonképpen lezárták az utcát, ami a szobára nyilt. Mi pedig egy másik szobát kaptunk. Mindenki elkészült, hogy részt vegyen az utolsó ponton a bálon. Bella kilépett a fürdőből és nagyot dobbant a szívem, gyönyörű volt abba a vörös ruhában, amit Alice-k neki vettek:

    - Gyönyörű vagy! - huztam magamhoz és összeérintettük a homlokainkat.

    - Köszönöm! 

    - Minden szem rád fog szegeződni és...

    - És neked nem kell felvenned, a te párod vagyok és senki másé! - arcon puszilt és ellépett tőlem, hogy megigazitsa a haját. Egy rózsa díszű hajgumival oldalra kötötte. Igen igaza van, nem kell féltékeny lennem. Csak persze a gondolatok amit hallok... nem könyítik meg a helyzetem. No de majd el nem engedem Bellát így mindenki tudni fogja, hogy nem érhet a közelében.

    - Lenne itt még valami... - léptem mögé zsebemből elhuztam egy nyaklánoct. Egy kék medálja volt, pont olyan, mint a milyen a szeme színe. Amit gyönyörűnek gondoltam.

    - Ez gyönyörű, bár a ruhával...

    - Ruhával is elmegy! - jó színre nem ugyanaz, de szerettem volna adni valamit Bellának amit mindig hordhat és ami passzol hozzá. 

    - Nem is mondtam, hogy leveszem! - mosolyodott el, majd hozzám hajolt, hogy megcsókoljuk egymást. 

   - Nem lesz semmi baj, hogy visszaveszed az erődet? Este ugye jelen van...

    - Nem! Megyünk? - nyutjotta felém mosolyogva a kezét, megfogtam és elindultunk le.

Bella nyaklánca