27. rész A világod

 A démon szíve

27.rész A világod

Edward:

Az én hibám, miattam harapta meg az vámpir. Tényleg gyenge vagyok... A kék tűz az ég felé tőr, szinte nem is lehet látni a végét, körülötte mindent szénné éget. Bella alakját lehet látni középen, ahogy fájdalommal síkit. Majd megszakad a szívem, hogy ilyennek látom. 

   -  Égek! Égek! Túzelek!

Fájdalom... égés? A démonokból lehetnek vámpirok? Ilyen esetről még sosem hallotam. No nem mintha eddig felmerült volna bennem ez az esett.. de a mit Bella kiállt, lehetséges?

   - Átváltozik? - Jasper hamarabb feltette a kérdést, mint nekem a fejembe megfogalmazodott volna, annyira lekötött Bella fájdalma. - Lehetséges?

   - Lehetséges lenne... de nem fog bekövetkezni. A gumiho egy igen érdekes, különleges és önző teremtés. Nem engedi, hogy bárki is elvegye a hatalmát. Ez furán hangzik ugye? Úgy beszélek róla, mintha Bellának különálló személyisége lenne még? Nos, de néha személyesíthetünk az erőnknek, nyílván a démonok, ahogy akár ti is két felük van. Az emberi és a szörnyeteg. Az aki beakar illeszkedni és az aki nem tud uralkodni. Volt már hasonló tapasztalatotok nem? Nos, Bella szörnyeteg részében kialakult egy méreg elleni erő... bármi ami átváltoztatná, megmérgezné azt a szervezet kilökteti.

    - De ez akkor jó nem?

    - Nos, jó, mert nem mérgezhető meg.... - egy pillantra elhallgatott. - De fájdalmas egy procedura.

Azt mi is láttuk... összeszorítottam az ökleimet és toporogni kezdtem. Mikor fog ennek vége lenni? Mellette akarok lenni! Miattam kell most fájdalmakon keresztül mennie. Gyenge vagyok.... 

   - Nézzétek alább marad! - kiáltott fel Emmett.

Valóban a kék tűz alább hagyott, hamarosan ki is aludt, Bella emberi formájába változott, ám szemei lecsukodtak és ernyedten esett le.  

   - Bella! - azonnal oda szaladtunk. Karomba kaptam, kisimitottam a haját az arcából... válla felfedődött, a harapás nyom nem tűnt el, ott maradt rajta... 

   - Nem fog eltűnni! Ez már... azért heg marad ilyen esetekben. - még jobban elfogott a bűntudat. - Menjünk haza!

    - De Bella...

    - Bella jól van, csak elfáradt. - válaszolta rám sem nézve, majd neki iramodott. Emmett és Jasper aggódva tekintett felém, de bólintottam. Óvatosan átvetettem Bellát a hátamra és neki iramodtam, ők pedig követtek. Visszafele az út sokkal hamarabb eltelt, meglepő módon Xavier egyenesen a mi házunk fele fordult. Amikor megérkeztünk apám is visszatért már, ahogy láttam Esme hívta haza. Mindannyian ijedten tekintettek Bellára. Először lefeketettem őt az ágyban, aztán a nappaliba elmeséltük, hogy mi történt. Carlsile megvizsgálta először Bellát, de azt mondta, hogy minden rendben, majd Xaviert is akinek lassan már begyógyultak a sebei. Alice elhívta Jaspert, nem volt különösebb célja, csak ott akartak várni, Rosalie a garázs felé vette az irányt, Emmett a TV-t kapcsolgatta valami érdekes után kutatva, Esme a konyhába igyekezett ugyanis az ötlött a fejében, hogy Bella ha felébred, majd biztos éhes lesz és szüksége van energiára, Carlsile az irodájában huzodott, bár előtte végig mért engem ugyanis úgy érezte valami nincs rendben velem. Persze ő arra tudta, ami történt. És ez volt leginkább bennem, de az én hibám volt. Figyelmelten voltam, gyenge és nem sikerült megvédenem. Már megint neki kellett megvédenie! Hiába döntök el, hiába álltam oda, még egy vámpir ellene is sikerült legyőznie....

   - Túlságosan ráfeszülsz! - én Bella szobájában huzodtam és mellette ültem, arra vártam, hogy felébredjen. Mellette akartam lenni!

    - Tessék? - persze ő olvas a gondolataimban.

    - Nem vagy gyenge, csak ez a világ nem épp olyan amire hetek, hónapok alatt is felkészülhetsz. Nem a te hibád, hogy Bellával ezt történt. És Bella nem azért választott téged, hogy megvédjen. Nem kell neki védelem!

    - Bella törékeny! Hát nem látod? - csattantam kicsit a kelleténél jobban.

    - Az ha folyton ezen töprengsz előbbre nem jutsz, nem határozod el magad előtte, cselekedsz, de mégsem... azon morfondirozol, hogy méltó vagy e hozzá, hogy tényleg gyenge vagy. Eltöprengtél... ahelyett, hogy inkább a sarkadra állnál és nem érdekelne téged ez, hogy megmutatnád kit érdekel, én vagyok Bella mellett! - vitatkozni lenne kedvem, de minek? Igaza van. Teljese mértékben igaza van! Tétovázom... - Nem tetszett és nem mondom, hogy most is elfogadtam a kapcsolatotokat, de Bella melletted más, Bella igazán boldog és elfelejti a múltját. Ne tedd tönkre ezt! Légy határozott! Nem teszel meg mindent Belláért?

   - Dehogynem! Az életemet adnám érte!

    - Akkor bizonyítsd is be! Ne engedd, hogy Bella aggódjon érted és hogy... - de a heves mondatát nem fejezte be.

   - És hogy...? - próbáltam kutatni a gondolataiban, de azon kívül nem láttam semmit, mint, hogy valami erőltetést a gondolat változtatásán.

    - Mit tettél volna ha Bella vámpirrá változott volna? Ha azt mondom, hogy változik?

Ez megfordult a fejemben már, miközben visszafele jöttünk. Ha Bella ember lenne, nem akarnám, hogy átváltozzon, talán küzdöttem is volna ellene egyáltalán, hogy együtt legyünk. De Bella nem ember, ő egy gumiho... de ugyanúgy sebezhető. Bár gyógyulnak a sebei, hamarabb mint egy embernek, nem öregszik mint én, mégis sebezhető, sebezhetőbb, mint a magam fajta.

   -  Nem lett volna fájdalmas neki? Nem akarom, hogy átélje azt fájdalmat.

    - Rosszabb fájdalmat is átélt...

    - Minden fájdalmát ha tehetném átvenném! - tekintettem vissza rá és megfogtam a kezeit, hűvös csókot lehelve kéz fejére.

   - Lehetséges, hogy egy démon vámpirrá változzon vagy más féle démonná. De egy fájdalmasabb procedura. Az ilyeneket mutánsoknak nevezik. Lehetséges, de gyengébb leszel, hol az egyik feled, hol a másik feled. Nem leszel olyan mint régen, mint amikor elengeded az aurád. - ezt olyan hangsúllyal, mondta, mintha valamit nyomatékosítani akarna, de nem értettem, hogy mit is akar pontosan.

    - Mhhmm.... Xavier ne mondj furcsaságokat...

    - Bella?! - kaptuk felé a tekintetét, Bella lassan kinyitotta a szemeit. - Bella jól vagy? - segítettem felülni.

    - Oh... igen, csak melegem van! - takarozott ki. - HUh, mintha egész nap egy szaunába ültem volna.

    - Megharapott egy vámpir. De a gumhio erőd kiiktatta. - léptt közelebb Xavier is.

    - Oh, tényleg... mi lett velük?

    - A nőt és két démont elintéztem, de az a fehér hajú srác elfutott. Viszont nem utoljára láttuk. Bella, nagyon örült, hogy találkozott veled. 

   -  Valóban? Ez érdekes... - gondolkodott el Bella. - Xavier mégis miket mondasz amúgy Edwardnak? Remélem nem hibáztattad az esetért.

    - Nem, mondtam neki, hogy ez nem az ő hibája. Csak...

    - Nincsen csak! Jól vagyok, nézzétek! - pattant ki az ágyból és körbe pördült.

    - Van egy heged... - Bella kicsit lehuzt aa bluzot felvillanva a jeges, hófehér heg...

    - És aztán? Ettől talán megváltozik valami?

    - Én megyek szólok a többieknek! - nem mintha szükség lett volna, szerintem már mindannyian hallották, hogy biozny Bella fel ébredt, szerintem cska egyedül akart hagyni.

    - Bella... én nagyon sajnálom a történteket... én... túl durva voltam veled, folyton filóztam és törtmet magam, hagytam, hogy a féltékenység felül kerekedjen magamon. És sajnálom, hogy miattam... - de a mondatomat már nem tudtam befejezni ugyanis Bella mutató ujját az ajkamra helyezte, hogy elhallgassak.

Bella:

     - Mondtam már, nem a te hibád! Örülök, hogy nem esett bajod!

    - De...

    - Igazad van, nem lehet kellemes érzés, hogy azt hallod más férfival milyen erős a kapcsolatom. De Edward tudnod kell, hogy az életem fénye az te vagy és mindig te leszel. Az egész életemet felkavartad és megváltoztattad. Miattam érzem ismét az, hogy érdemes élni, szeretni. Fény vagy az életemben! - közelebb huzodtam hozzá és összeérintettük a homlokainkat. - Szeretlek!

   -  Én is szeretlek! Te vagy az életem!

Csókba forrtunk össze. Eltúloztam és ő is. De nem adhatom csak rá a hibát. Amikor Ashel vámpirja felhozta ő is ezt, hogy milyen rossz lehet Edwardnak belém hasított az igazság. Teljesen igaza volt, van... nem könnyű számára az ami engem körül vesz... bár megkönnyíthetném valahogy neki ezt. Érte feladnám még a gumiho erőmet is... ahogy igazából tettem... félig. Na de a lényeg, hogy szeretnék rajta könnyíteni, de nem tudom mivel lehetne. Legalább annyit adok neki, hogy itt vagyok és elmondom százszor, ezerszer, milliószor, amennyiszer csak szüskséges, hogy...

   -  Szeretlek! - tekintettem ismét aranybarna tekintetében.

   -  Én is téged! Többet ennyire sose ijessz meg, azt hittem, hogy ott...

    - Nem elsz semmi bajom! Erősebb vagyok ennél! - mosolyodtam rá, majd kimásztam az ágyból.

   - Talán még nem kellene... - leakart állítani.

    - Mutasd meg a világod! 

   - Tessék? - néztem rám értetlenül.

    - Szeretném a te szemeiddel látni a világo. Mutasd meg mit szeretsz, mi az amit vámpirként az életed és világod része. - nem úgy tűnt, mintha vette volna az adást.

   - Bella, szerintem még pihenned kell...

    - Jól vagyok! Nem látod? - perdültem meg. Nem nagoyn győztem meg. - Akkor leszek a legjobban ha melletted vagyok és nem akarok az ágyban kuksolni. Hadd nézzem meg a világod.

Felsóhajtott, már tudtam, hogy nem fog nemet mondani nekem.

    - Rendben, de akkor, úgy ahogy én akarom! - most rajtam volt a sor, hogy összeszűkitsem a szemeimet. - De előtt ebédelj meg! Kell az erő!

    - Edward...

    - Semmi Edward! - kézen fogott és lekísért a többiekhez, mindenki nagyon örült, hogy jól vagyok. Esme már elő is készítette az ebédem, Edward az ölébe ültett és úgy várta meg, hogy minden egyes falatot, minden morzsáig megegyek. Kicsit úgy éreztem, magam, mint egy gyerek. Pedig idősebb vagyok nála! Illetve zavarba is voltam jőve, a családja előtt ott az ölébe ahogy etet... Emmett nyilván ki is használta az alkalmat, hogy beszóljon, de erre Edward csak felé villantott egy rosszálló pillantást. A többiek mosolyogva néztek minket. Ebéd után, felmentünk Edward szobájában:

   - Nos, miről is beszéltél korábban?

Huncut kis mosoly jelent meg az arcán, majd a következő pillanatban azon vettem észre magam, hogy felkap a hátára és kiugrik velem az ablakon.

   -  Edward... 

    - Kapaszkodj te kis pók majom! - mosolyodott felém majd elkezdett felfele mászni.

Nem mintha nem másztam volna én is fákon, nem ugrottam volna egyikről a másikra, ez mégis más volt. De jó érzés! Élveztem! Egyre magasabb és magasabbra vitt, majd mikor majd,hogynem elértük volna a tetejét óvatosan lesegített és leültünk egy egy ágra egymással szemben. Edward egyik karjával még tartott engem, ezzel is, hogy biztonságba tudjon. Aranyos!

    - Ez az én világom! Lehet, hogy nem új számodra de, számomra a gyorsaság, a magasba mászás... ez mind a világomat jelenti amit szeretek, ami kikapcsol.

    - Csodáltos! Szoktam mászni fákon, de őszintén még sosem élveztem ki ennyire ezt a képességet. Elképesztő! - néztem körbe a tájon ami elénk tárult. - Csodaszép!

    - Te vagy csodaszép! - kissé éreztem, hogy pirba borul az arcom.

    - Khm... nos igen... mi lenne ha beszélgetnénk? Csak úgy minden féléről, eltekintve attól, hogy mi is történt és egyikünk se bocsátkozzon bocsánatkérésekben.

    - Benne vagyok! - mosolydott el.

Hosszan elbeszélgettünk, minden féléről, ami csak eszünkbe jutott. Ebben a pillanatban tényleg nem számított az, hogy kik is vagyunk. Hogy ő vámpir, hogy én gumiho vagyok, hogy én uralom a démon világot, hogy elmúlt órákban mik történtek, hogy mennyire fájdalmas is néha az együttlétünk, hogy mit kell megszoknunk és mit kell elfogadnunk. Csak az számított, hogy itt vagyunk egymásnak, egy pár akik beszélgetnke, jól érzik magukat együtt. Bár ez adódna minden egyes nap nekünk. Csak ez úgye, nem lehetséges. Mi nem vagyunk normális pár és sosem leszünk azok. Vajon milyen lenne Edward élete ha én nem léptem volna bele? Összejött volna egy fajtája belivel és biztos könnyebb lenne az élete. Nem bonyolodott volna bele az Alfa, Omega csoportokban, sőt talán sosem tudta volna meg, hogy létzünk. Nyugodtabb élete lett volna.

    - Bella, tényleg én vagyok a számodra az igazi?

    - Ez mégis milyen kérdés?! - kérdeztem felháborodottan. - Szeretlek! Nem, mondtam és bizonyitottam már elégszer?

    - Nem erről van szó! Tudom. De nem érdemelnél meg valakit aki méltó hozzád és...

    - Te vagy méltó hozzám! - huzodtam kicsit közelebb és jobb kezemet arcára helyeztem. - Csak rád van szükségem. Erős vagy és kitartó! Tudom, hogy megvédesz engem az életed árán is. Persze, nem mintha ezzel egyetértenék. De nincs szükségem másra. Méltó vagy hozzám! Ne érdekeljen mit mond más.

    - Nem fog, sőt ígérem, hogy most már nem csak beszélek és töröm magam, tényleg elérem, hogy megmutassam, melletted állok és ott is a helyem! - csókot válltottunk.

   - Sajnálom, hogy ilyen zűrzavaros az életed miattam.

    - Azt hittem, hogy nem bocsátkozunk bocsánat kérésekben. - mosolyodott el, de tudtam, hogy ettől függetlenül meg is dorgál vele.

    - Igen de...

    - Nincsen de! Nekem sincs senki másra szükségem vagy rád.

    -Edward...

 Hirtelenjében homályosodni kezdett a látásom, úgy éreztem forog velem a világ:

   - Bella... Bellla... - hallottam Edward hangját, de már a hangok is összemosodtak és elsötétül előttem a világ.

    - Bella... Bella...

    -Hmmm... - majd szét robbant a fejem, ahogy lassan kinyitottam a szemeimet sértette a fény. - Xavier...

    - Bella, hogy érzed magad?

    - Mintha 10 napja nem aludtam volna. - felültem. - Mi történt?

Felemlete az újját és csendre intett, majd hamarosan megszólalt a fejemben:

   - Már hajnalodik vagy 5 órát aludtál. Edward egy pillantra sem hagyta el az oldalad... csak most , rá vettem, hogy menjenek el enni és milyen jó dolog ez.

   - Hogy hogy jó dolog? - szemeivel magamra intett. Kiszálltam az ágyból és végig néztem magamon... először nem értettem, hogy mire akar kilyukadni de egy pillanatban megpillantottam magam a tükörben, 9 farkamból egyik nagyon haloványan égett, sőt pillanatok alatt el is tűnt. - Huh!

Gyorsan a számhoz kaptam. Az egyik farkam eltűnt!

    - De ha Edwardék elmentek, akkor miért kell így kommunikálnunk?

    - Bármelyik pillanatban visszaérkezhetnek, sőt akár meg is hallhatnak uton erre fele. Bella ez tudod minek a jele.

    - Annak, hogy megharaptak?

    - Annak, hogy az erőd egy része abba a vámpirba van!

    - Mester, ezt már megbeszéltük, ez az én döntésem volt. És megvagyok!

    - Hogy lennél meg?! Nézz magadra Bella, a harapás nyoma nem tűnt el, bekellett volna gyógyuljon. Hetek óta rosszul vagy, nem azaz erőd ami régen volt, most több óráig is kiütötted magad.

   - Jól vagyok!

    - Eltűnt a farkad! Mit akarsz tenni, hogyha többi is eltűnik?!

   - Nem fog! Megoldom valahogy. És amúgyis, nem tudjuk, hogy ez nem e valami átmentei dolog. Lehet, hogy holnap már vissza is jelenik, vagy még ma este.

   - És a Cullenéknek mégis mit akarsz mondani ma este?

    - Egyszerűen nem mutatom meg! -ebben a a pillanatban halltaszodott 7 vámpir érkezése. - És most ezt a beszélgetés befejeztük!

    - Bella nem gondolhatod komolyan! Ők is tudják, hogy nem tarthatod vissza az erődet.

    - Majd azt mondom, hogy erősebb akarok lenni!

    - Bella!

Elindultam lefele, hogy üdvözöljem őket. Már hallottam, ahogy valaki berobban az ajton. Edward az.

Bella, gondold át! Bella ezt nem teheted! Bella, szerencséd van, hogy nem rég adtad át az erőd, de ha már több idő eltelt volna az a harapás, akár...

    - Fejezd be Xavier! - annyiras elindultak bennem az indulatok, hogy észre sem vettem az útóbbit mondatot hangosan mondtam ki.

    - Bella? Mi a baj? - láttam hogy 7 aranybarna szempár értetlenül felém tekint a földszintről.